Egyensúlyhiány

LOVÁSZ ATTILA

A mindenkinek mindent ingyen gyakorlata eddig a világon mindig, minden társadalmi rendszerben és korban azt az eredményt hozta, hogy végül is senki sehol és semmi rendeset nem kapott.

A szlovákiai egészségbiztosítási rendszer, amely kétszer indult el eddig jó úton – csak nem bírt megérkezni –, eklatáns példája annak a hazug szolidaritási modellnek, amelynek a joghoz, az egyenlőséghez és ama bizonyos szolidaritáshoz a világon semmi köze nincs. Újra halljuk, hogy a kormány és az orvosszakszervezet közötti paktum aligha valósítható meg. Hát ez az, ami a tisztelt olvasót és a tisztelt beteget egyáltalán nem érdekli. A beteget a gyógyulás, az olvasót a megoldás érdekli. Csakhogy megoldás nincs. Azért nincs, mert az alkotmány betűjével és a demokrácia alapelveivel ellentétesen nincs egyensúly a rendszerben.

Az egyensúly azt jelentené, hogy a rendszer minden résztvevőjének kiegyezésére épül. De! Ha a rendszerben az orvos elégedetlen, akkor alapvetően alkalmazott, a törvényes ellenállás és érdekképviselet minden eszközével. Ha a biztosító elégedetlen, átcsoportosítja a pénzeit, visszatartja a kifizetéseket, ideiglenesen szüneteltet bizonyos ellátástípusokat. Ha az egészségügyi kormányzat elégedetlen, az államhatalom minden eszközét bevetheti a jogszabályok alkotásától azok behajtásáig.

Mi van akkor, ha a páciens elégedetlen? Vannak ugyan jogai, amelyeket a megfelelő szabályozó testület révén érvényesíthet is, de nyomást nem gyakorolhat. Érdekérvényesítő lehetősége egyetlen egy volna: az pedig a biztosítási jogviszony beszüntetése. Csakhogy a biztosítási jogviszony törvényből eredően kötelező, a betegbiztosítás fizetése kötelező és akár végrehajtó által behajtható. Ha a páciens alkalmazott, akkor még csak a dacos „nem fizetek” formulával sem élhet, hiszen munkáltatója automatikusan (jogszabályi kötelezettség mellett) vonja le a járulékot.

Summa summarum: az egészség ugyan nem üzlet, állítja a politika, de a páciens, akárhonnan nézzük, kiszolgáltatott senki, akinek semmiféle hatékony eszköze nincs nyomásgyakorlásra, érdekképviseltre. Az általa fizetett járuléknak adójellege van, alapvetően az is, semminemű biztosító–biztosított-jogviszonyról, sőt semmiféle biztosítói versenyről nem beszélhetünk. A rendszer nincs egyensúlyban és a legkiszolgáltatottabb az, aki eltartja, aki a számlát fizeti.

Ha a szabályozás lehetővé tenné a kommersz egészségbiztosítást, ha megengedné, hogy önkéntes alapon jöjjön létre a jogviszony, akkor lehet, hogy sokan ráfizetnének (alapvetően saját felelőtlenségükre), de a jelen játékszabályok megtartása gazdaságtalan, igazságtalan, mindent összevetve pedig mérhetetlenül erkölcstelen. Amíg a páciens nem kap olyan eszközt a kezébe, amely az egészségügy rendszerét legalább olyan módon béníthatja meg, mint egy orvossztrájk, addig a helyzet semmiben sem fog megváltozni. Egyetlen, esetleg még be is tartható kampányígéret, kormányzati vagy szakpolitikai döntés eredményeképpen sem.