FIGYELŐ
Vert visz veretlent?
Pikáns helyzetbe kerülhet Bartus Zoltán, Budapest VI. kerületi rendőrkapitánya, miután egy rendezvényen várhatóan egy több ügyben meggyanúsított kerületi politikus mutathatja be a jelenlévőknek – értesült a HavariaPress. Bartus Zoltán alezredes, a Kelet-pesti bűnügyi régió eddigi vezetője a februári budapesti kapitánycserék során került nemrég a terézvárosi rendőrkapitányság élére. Az új főrendőr szerdán egy olyan közbiztonsági fórumra volt hivatalos, ahol Hatvani Csaba szocialista alpolgármester és országgyűlési képviselőjelölt mutathatja be a fórum résztvevőinek. Hatvani azonban jelenleg két büntetőügynek is gyanúsítottja, így az új rendőrkapitány, ha nem tér ki valamiképp a szituáció elől, azzal kezdheti kerületi munkáját, hogy együtt szerepel egy gyanúsítottal, méghozzá éppen egy, a közbiztonság témájában rendezett fórumon. A több mint kínos helyzet miatt az ellenzék az új rendőrkapitánynak, valamint feletteseinek és Hatvani Csabának is azt javasolta, hogy gondolják át még egyszer a fórum lebonyolításának részleteit. (hirszerzo)



