TALLÓZÓ
NÉPSZABADSÁG
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint amit a Fidesz mond, az megvalósítható, és nem hazudtak 2006-ban sem. A politikus a Népszabadságban megjelent interjújában úgy fogalmazott, „nagyon nehéz időszak vár ránk”. A politikus azt mondta, lehet, hogy voltak 2006-ban olyan vállalásaik, ígéreteik, amelyek, ha kormányra kerültek volna, nem teljesülnek. „De akkor mi 2006 tavaszán úgy gondoltuk, hogy a vállalások megvalósíthatóak, és most is úgy gondoljuk, hogy amit mondunk, megvalósítható” – fogalmazott. Meg kell szüntetni a korrupciót, csökkenteni a gazdaság terheit, korszerűbb, összeszedettebb állami működéssel is segíteni kell a piac működését, és ezért áldozatot is kell vállalni – jelentette ki, hozzátéve ő leginkább azt szeretné, ha a politikusok vállalnának áldozatot. Hozzátette: a kisebb parlament nem tartozna az áldozatvállalás közé, és az elsők között be fogják nyújtani a kisebb Országgyűlésre és a kisebb önkormányzati képviselő-testületre vonatkozó törvényjavaslatukat, mint ahogy el kell kezdeni egy új 2010-es költségvetés kidolgozását, amely „az új irányt jelzi majd”. A köztisztviselői törvény módosításával ismét létrehoznák a közigazgatási államtitkári posztot, de módosítanák a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabályt is – mondta. Utóbbi kapcsán megjegyezte, személy szerint a csúcsminisztériumi rendszert részesítené előnyben, de – mint mondta – azt a minisztériumi struktúrát kell választani, amely leginkább megfelel a Fidesz céljainak, vagyis a hatékonyságnak, az átláthatóságnak és a minél olcsóbb működésnek. Arra a kérdésre, mikor hozzák nyilvánosságra a Fidesz választási programját, a frakcióvezető azt válaszolta, a kampánykezdet (március 15.) környékén.(mti)



