2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból TALLÓZÓ

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

KRÓNIKA

Nyilatkozatban ismerték be fél évvel ezelőtt elkövetett hibájukat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi önkormányzati képviselői, akik akkor megszavazták, hogy Sütő András romániai magyar író mellett Stefan Gusa román tábornok is szobrot kapjon az erdélyi városban; a dokumentum a Krónika című kolozsvári lapban jelent meg. Gusa tábornokot azzal vádolta a román katonai ügyészség, hogy az 1989-es temesvári felkelés egyik vérbe fojtója volt, hiszen többek között az ő parancsára lőtt a tüntető tömegbe a román hadsereg. A tábornok ellen végül csupán azért nem emeltek vádat, mert időközben meghalt. „Mi, a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciójának tagjai kijelentjük, hogy hibásnak tartjuk a vonatkozó tanácsi határozatban megfogalmazott döntésünket” – olvasható a tíz önkormányzati képviselő közös nyilatkozatában. (mti)