Meghalt, hát éljen!
JUHÁSZ KATALIN
Egy sajátosan közép-európai, de azért élő, színes, zsibongó bazárból küldöm üdvözletemet, a 41. Magyar Filmszemléről. És hogy miért ilyen fontos ez nekem? Mert a film (nem csak) szerintem az irodalom mellett a legalkalmasabb műfaj a mai valóság megragadására. Ha ötven év múlva valaki esetleg tudni szeretné, hogyan éltünk mi itt, a század elején, elég megnéznie néhány kisjátékfilmet, dokumentumfilmet, vagy mozifilmet ebből a korból. Mindhárom kategóriában rengeteg alkotást láttam egy hét alatt, és mivel nálunk a filmipar még annyira sem „virágzik”, mint Magyarországon, a kevésnél is kevesebb a lehetőség, Csehországhoz pedig inkább ne is hasonlítsuk magunkat, szóval emiatt (is) ezt itt most nagyon kell szeretnem.
Mert: „Mondják, meghalt a film. Hát akkor éljen a film!”. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a szemlét Garas Dezső, és az egész megnyitóünnepség a szokottnál egy kicsit visszafogottabb, rövidebb és takarékosabb volt. A válság miatt. Amely a magyar filmipart is megviselte.
Évek óta mondogatják már, hogy a mozinak amúgy is befellegzett. A közösségi élmény miatt betérő nézők száma egyre csökken, a mozi helyét könyörtelenül átveszi a digitális tévé és az inernet. Mindez kozmikus sebességel történik majd. Értelmes, újszerű, elgondolkodtató alkotásokat pedig nem moziban fognak vetíteni, ott továbbra is csak a hollywoodi gagyinak lesz helye, a piac törvényei szerint.
Szóval nagyjából ez a szakemberek véleménye, (de nyilván nem ezért rendezik a szemlét már évek óta budai plázákban, hanem azért, mert sajnos nincs jobb, nincs megfelelőbb helyszín a magyar főváros területén).
Az imént ismertetett pesszimista jóslatokhoz képest hatalmas tömeg hömpölyög folyamatosan a plázamoziban, ökölharc folyik a jegyekért, és már a sajtónak szóló vetítéseken is előfordult, hogy az érdeklődők nem fértek be a háromszáz férőhelyes terembe. Úgy tűnik, mindenki itt nyüzsög, aki számít. Fiatal színészek, forgatókönyvírók, operatőrök ücsörögnek a kávézóban egész nap, mosolyognak az ismert rendezőkre, igyekeznek barátkozni, helyezkedni. Tévéstábok készítenek nyúlfarknyi beszélgetéseket filmstábokkal. Hosztesszek sürögnek-forognak, producerek fontoskodnak, külföldi újságírók próbálnak a laptopjuk billentyűzetén leírni olyan furcsa neveket, mint: Dömötör Tamás, Pacskovszky József vagy Dyga Zsombor. Ők egyébként filmrendezők. Ezt talán itt nálunk sem tudják sokan. Mert a magyar filmek ritkán jutnak át a határon, nekünk kell (sokat) utazni, ha látni akarjuk őket. Vagy várni türelmesen pár évet az (éjfél utáni) televíziós bemutatóra...