2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!
KOMMENTÁR

Cikk a nyomtatott kiadásból Szundi

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

BALÁZS BENCE

Aludni jó. Különösen ilyentájt, amikor a benti és kinti hőmérséklet között reggel, amikor félszürkületben csörög az óra, olykor 40 fok különbség is van.

A kolozsvári magyarok is szeretnek szundizni. Sőt, nem is szundiznak, szinte egy emberként alszanak, már-már hibernálnak. Legalábbis ez a következtetés vonható le abból, hogy a helyi magyarok – magánszemélyek, civil szervezetek és pártok – elaludták azt a közvitát, amelynek célja a Kolozsvári Városnapok időpontjának, valamint a város úgymond brandjének a meghatározása volt.

Persze, a helyzet valójában sokkal árnyaltabb. Hiszen a közvita meghirdetése kapcsán eleve felmerült az a kérdés, miért is kellene meghatározni a város márkajelét, hiszen a Mátyás-szobor vagy a mögötte álló évszázados Szent Mihály-templom már eleve világszerte ismert kolozsvári brand – és még sorolni lehetne a hasonló remekeket. Másfelől pedig mi a garancia arra, hogy a városvezetés figyelembe is venne bármilyen, magyaroktól származó javaslatot, különösen annak tükrében, hogy a decemberben felavatott új arculatú – macskakővel sivárrá tett, zöldövezetmentes, kopár, de „divatos” – Fő térről az utóbbi két hónapban száműzték a magyar rendezvényeket.

Nem csoda tehát, ha úgy tűnik: alszik a kolozsvári magyarság. Valójában sokkal inkább egyfajta kiábrándultságról van szó, ami már csak azért is szomorú, mert a város alpolgármestere magyar, tehát igenis kellene, hogy legyen beleszólásunk a város dolgaiba. Talán van is, ám a helyi RMDSZ és a városi tanácsban többségi demokrata-liberális párt közötti egyezmény továbbra sem nyilvános. Gyanítható, hogy annak köszönhető a közelmúltban felállított Márton Áron-szobor és az 1956-os emlékmű, érthetetlen viszont, hogy miért nem volt egyetlen magyar jellegű rendezvénye sem a korszerűsített Fő tér tavalyi felavatásának, majd az ott sorra kerülő, egy hónapos karácsonyi rendezvénysorozatnak. Az sem világos, miért utasították el a városi tanácsban az egyik új utca elnevezését Dsida Jenőről, a hivatalos változat ugyanis – mely szerint a Dsida név csengése a SIDÁ-ra emlékezteti az utcában lakókat – enyhén szólva nevetséges.

Ezek után ki-ki döntse el, hogy a kolozsvári magyarság szundizik, vagy inkább tetszhalottnak tetteti magát, kiábrándulva a városvezetésből, netán az abban részt vevő magyar politikusokból. Egy biztos: jó, hogy a helyi magyar sajtó unszolására az utolsó percben néhány személyiség mégis magára vette a „kihívást”, és javaslatokkal ment el a közvitára, sőt, a helyi egyházakkal és szervezetekkel egyeztetve teljes javaslatcsomagot tesz le a polgármester asztalára. Még akkor is jó ez a lépés, ha esetleg nem fogja éppen mindenki elképzelését összefoglalni a magyar brand-tervezet: egyes szervezetek – jó magyar szokás a széthúzás! – nem voltak hajlandók elmenni a megbeszélésre. Lehet, nekik lesz igazuk abban, hogy feleslegesek a magyar javaslatok, úgysem veszik őket figyelembe, csak az a lényeg, hogy közpénzen folyjon a sör és tomboljon a román népzene. De akkor legalább tudjuk, hányadán állunk, és hogy következő alkalommal érdemes-e felébredni a Csipkerózsika-álomból…