Javult, de nem ideális a rendőri együttműködés
MTI-ISMERTETÉS
Sokat javult, de az ideálistól messze van még a rendőrségi együttműködés Ausztria és a szomszédos országok között – jelentette ki egy osztrák rendőri vezető a Kurier tegnapi számában.
A schengeni térség 2007-es kibővítése óta úgyszólván „belföldi viszonyok” között tevékenykednek a bűnözők, a rendőrségnek is erre lenne szüksége – mondta Franz Lang, az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal vezetője az osztrák napilapnak adott interjúban. Rámutatott, hogy léteznek már az ehhez szükséges szerződések Ausztria és szomszédai között. Hozzátette azonban, hogy pontosabban kell megfogalmazni az államközi szerződéseket, és javítani kell a hatóságok „reakcióidején”.
„Nem lehet, hogy heteket várjunk egy házkutatásra egy szomszédos országban” – mondta.
2007 óta fokozódott a „bűnözőcsere”, vagyis növekedett az egyik ország állampolgárai által egy szomszédos országban elkövetett bűncselekmények száma. Azok a bűnözői csoportok viszont, amelyek Ausztriában tevékenyek, már a schengeni bővítés előtt is azok voltak. A megnövekedett mobilitás a kisebb bűncselekmények, például a bolti lopások számának növekedéséhez vezet – mondta.
Több kelet-ausztriai településen egyfajta polgárőrséget hoztak létre a lakosok. Lang ezzel kapcsolatban elmondta: egyelőre törvényi akadálya van annak, hogy a rendőrség közölje a polgárőrökkel, hol, milyen bűncselekmény történt. De fontosnak tartják a lakosság bevonását, ezért tárgyalásokat kezdtek a vonatkozó törvény módosításáról.
A különböző országok bűnügyi statisztikáinak összehasonlításával óvatosan kell bánni – figyelmeztetett Lang. Emlékeztetett, hogy van olyan szomszédos ország, ahol egy társasházi betörést bűnügyként kezelnek, míg Ausztriában annyi feljelentést tesz a rendőrség, ahány lakást feltörtek. A biztosítási bejelentéshez gyakran szükség van feljelentésre is, Kelet-Európában azonban kevesebb a betörés elleni biztosítás, így a feljelentések száma is – mutatott rá.
A Kurier rendőrségi adatokra alapozott saját kimutatásából az derül ki, hogy a betöréseket és az autófeltöréseket illetően Ausztriában hasonló a helyzet, mint Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon. A betörések száma csak Magyarországon, a kocsifeltörések száma csak Csehországban több, mint Ausztriában.
A cikk szerint Ausztriában tavaly hat százalékkal több lakásba és 33 százalékkal több házba törtek be, mint az előző évben. A vagyon elleni bűncselekmények jó részét külföldi tettesek, leginkább szerb, román, illetve grúz állampolgárok követik el.



