A koncesszió védelmében
LOVÁSZ ATTILA
Richard Sulík, az SaS elnöke még három éve vetette föl az ötletet, annak idején meg is indokolta. Indokai között szerepelt például az, hogy a koncessziós díjnak adójellege van, hogy a befizetés módja nem szolidáris, mert a díj egységes, s végül attól függetlenül kell fizetni, az ember médiafogyasztó-e vagy sem.
Amikor Sulíkék elkezdték az aláírásgyűjtést, még a régi előfizetői törvény volt érvényben, amely a vevőkészülékhez kötötte annak fizetését, a szankciók pedig – mint arról annak idején rengeteget írtunk – vérlázítóan magasak voltak, esetenként anyagi gondokat okoztak. Sőt, mindehhez jött még a közrádió és egy magán jogi iroda közötti szerződés, amelyben a rádió a díjat az irodával hajttatta volna be, az iroda meg lefölözte volna a hatalmas büntetéseket, de most ezt is hagyjuk. A Szlovák Rádió közben kiegyezett az irodával, a koncessziót pedig villanyórák alapján fizetjük.
Sulík egyebek közt azt állítja, hogy a szlovák köztévé és közrádió nem közintézmények, hanem nyíltan állami intézmények, azok tanácsait politikai úton kreálják, így a menedzsmentek is politikai döntés eredményei. Az intézmények nem függetlenek, s természetüknél fogva nem is lehetnek azok a jelen jogi környezetben. Legyenek hát nyíltan államiak, pénzüket kapják közvetlenül az állami költségvetésből.
Ezzel Richard Sulík közvetetten azt mondta ki: szűnjön meg Szlovákiában a közműsor-szolgáltatás. A szlovákiai politikai kultúrában a jelenleg még közmédiumoknak számító intézmények semmilyen kormánytól (tehát kormánykoalíciós pártoktól) független bevétellel nem rendelkeznének, támogatásuk a mindenkori költségvetési törvénybe kerülne tételesen, aminek következményeit a Magyar Televízió és Jánosi György képviselő eseténél (az MTV-nek idén mínusz 9 milliárd forint, de nem azért, mert rosszul gazdálkodik, hanem mert nem fogad szót) semmi sem illusztrálja jobban.
Tételezzük fel, hogy egy közmédium teljesíti azon kötelességeit, amelyeket a „köz” szócska alapján elvárhatunk. A kormányzatnak nem tetszik, kicserélik a főnököt, esetleg néhány kisebb főnököt, vagy, ha ez nem megy, egyszerűen csökkentik a költségvetési támogatást, megvonnak pénzeket. Mindez a mindenkori költségvetéstől függő intézményeknél a hosszú távú tervezés ellehetetlenülésével jár. A fejlődő médiatechnológiák korában az ezt követő lemaradás behozhatatlan, a közműsorok megszűnése pótolhatatlan, majd megleszünk halakkal a tortánkon meg a torkunkon, és a most már domináns elektronikus médiapiacon megszűnik maga a zsurnalisztika.
A koncesszió ma a közmédiumok kormányzattól független bevétele. Ha a mindenkori Nižňanský vagy Zemková nem fogad szót a Fico–Maďarič tandemnek (márpedig ne fogadjon szót), akkor van egy nem nagy, de biztos jövedelemforrása, amelyet, persze, ugyanúgy le lehet nyúlni, de amely az utolsó kis kapaszkodót jelenti az agyonpolitizált, eldurvult politikai kultúrában mindent politikailag determinált világban.
Ezért, bár fogcsikorgatva, a koncesszió megmaradása mellett szólnék – remélem, nem köveznek meg érte.