2010. december 31. péntek, 18:00
Míg máskor év vége felé rászakad a közéletre a rövid, de annál reménytelenebb uborkaszezon, idén szilveszterhez közeledve felgyorsultak az események.…
2010. december 31. péntek, 18:00
KISS JÓZSEFA közelmúltban került a Szlovák Televízió képernyőjére az a Brezsnyev életének utolsó heteit ábrázoló film, mely ellentmondásos visszhangot váltott ki az orosz nézők körében. A hatrészes sorozat már a bemutatás előzményeivel is komoly gondokat okozott. Szergej Sznyezskin rendező ugyanis a megrövidítéshez nem volt hajlandó a nevét adni…
2010. december 31. péntek, 18:00
MOLNÁR IVÁNA Radičová-kormány miniszterei bebizonyították, hogy a komoly szakmai munka mellett nem feledkeztek meg a hagyományok ápolásáról sem. Szilveszter hetében olyan ősrégi szokást elevenítettek fel, amelyről ma már csak a néprajzkutatók tudnak. Jobboldali és nyugati orientációjú kormánykoalícióhoz méltóan egy nyugat-európai szokáshoz nyúltak vissza…
2010. december 30. csütörtök, 18:00
„Ha isten büntetni akar egy nemzetet, akkor megengedi neki, hogy bevonuljon Afganisztánba” – e közép-keleti mondás a búcsúzó évben is teljes mértékben helytálló.…
2010. december 30. csütörtök, 18:00
MókuskerékMIKLÓSI PÉTERKereken három esztendeje, 2008 januárjában hozta úgy az újságírószerencse, hogy a hazai mindennapok élményeivel telítetten, csütörtökönként, helyet kaptam e hasábokon. Korábbi, évekre nyúlt elfordulásom a nyomtatott sajtótól valamelyes fénytörő távlatot teremtett köztem és a már hiányzó, de még nem fájdalmasan elveszített eredeti életközegem közt. A korábban is gyakorló közíró számára az ilyen visszatérés jelentheti a legszerencsésebb pillanatot ahhoz, hogy heti rendszerességgel megírja „kéz, irat”-át…
2010. december 30. csütörtök, 18:00
KOCUR LÁSZLÓPártot gründolna Igor Matovič, az Egyszerű Emberek Polgári Társulásnak a Szabadság és Szolidaritás választási listáján parlamentbe jutott képviselője. (Politikai hovatartozásának meghatározása legalább olyan bonyolult, mint „a Most-Híd parlamenti frakciójában politizáló polgári konzervatív párti politikus” szókapcsolat az OKS-es honatyák esetében, akiket Bugár Bélának eddig nem sikerült meggyőznie arról, hogy az OKS nem parlamenti párt; de úgy tűnik, ez most egy ilyen év volt, illetve ilyen ciklus lesz. )Matovič esetében nehéz eldönteni, hogy a törvényhozásban utcai harcos módjára viselkedő honatya eredeti ötleteivel idézettségi mutatóján szeretne-e emelni, vagy valóban komolyan gondolja-e, amit éppen mond…
2010. december 29. szerda, 18:00
A Washington Post két friss cikkével folytatódott a magyarországi Orbán-kormány tevékenységét élesen kritizáló külföldi hozzászólások sora.…
2010. december 29. szerda, 18:00
ÚJ MAGYAR SZÓA magyar belpolitikai fejleményeket a romániai helyzettel is párhuzamba vonó vezércikket közölt az Új Magyar Szó (ÚMSZ). A lap utal az idei „reménykeltő világpolitikai eseményre”, arra, hogy Amerika és Oroszország elindította a nukleáris leszereléshez és a bizalom légkörének megerősítéséhez vezető úton mérföldkővel felérő START szerződést. A kommentátor e gondolatmenetből kiindulva állapítja meg: „Az évkezdetet számunkra bearanyozhatta volna, hogy január elsejével Magyarország veszi át az Európai Unió soros elnökségét…
2010. december 29. szerda, 18:00
PÉTERFI SZONYAOktóberben az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal havi 5 milliós kiadáscsökkentésre kötelezte az eladósodott Általános Egészségbiztosítót. Amint az várható volt, egy hónap alatt nem nagyon sikerült az egészségbiztosítónak kimásznia a kátyúból, fogcsikorgatások közepette nem egészen egymilliós megtakarításról számolhatott be. Bár nem gazdálkodott rosszul, egy hónap alatt nem tudott megfelelő eredményt produkálni…
2010. december 29. szerda, 18:00
VERES ISTVÁNAz elmúlt évben számos olyan cikk jelent meg lapunk hasábjain, mely tiltakozást, esetenként felháborodást váltott ki némely olvasónkból, elsősorban az érintettekből. Ez teljesen helyénvaló gyakorlat, a lap írásokat közöl, az olvasó megörül, a fejét csóválja, netán elszomorodik, esetleg felháborodik, a lapot pedig a sparhelt melletti faládába vágja, a gyújtós mellé, fülledt nyári napokon pedig légycsapóvá lépteti elő. A napilapok sorsa már csak ilyen…
2010. december 28. kedd, 18:00
Változás és rengeteg meglepetés – leginkább talán így lehetne jellemezni a 2010-es évet.…
2010. december 28. kedd, 18:00
HORBULÁK ZSOLTSzlovákia ismét egy nehéz évet hagy maga mögött, hogy jövőre egy újabb küzdelmes esztendő várja. Pedig a 2010-es parlamenti választások után felsejlett a remény, hogy Robert Fico ugyanúgy tovatűnik, mint 1998-ban Vladimír Mečiar. Bár sikerült megalakítani egy kizárólag jobbközép koalíciót, a kormányzás mégis nyögvenyelős lett…
2010. december 28. kedd, 18:00
MAGYAR NEMZETEgy átlagos, 15 éven felüli magyar szabadideje 46%-át tölti tévénézéssel, 24%-át rádióhallgatással, 15%-át internetezéssel – ismerteti az Országos Széchényi Könyvtár felmérésének eredményét a Magyar Nemzet. Az ezer ember megkérdezésével készült felmérés alapján újságolvasásra a magyarok szabadidejük 7%-át áldozzák, könyvolvasásra mindössze 4%-át. Sportolásra a szabadidő 2%-a jut, de étterembe, kávézóba, szórakozni sem mennek gyakrabban…
2010. december 28. kedd, 18:00
NAGY ANDRÁSMi az, ami összetartja a szlovák koalíciós pártokat, mi az, ami miatt együtt kezdtek el kormányozni?Mivel az ördög a részletekben van, nem közvetlenül a választások után, hanem csak mostanra, fél év alatt derült ki, bár még most sem teljesen világos, melyik párt pontosan mit is szeretne. Azon túl, hogy a klasszikus politikai teóriák szerint a pártok legfőbb célja a hatalom megszerzése s annak megtartása, ennél valamivel többet várunk el tőlük. Az SDKÚ fél év távlatából pont ilyen pártnak tűnik…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
Június óta először hétpárti parlamentet mért havonta ismétlődő kutatásában a Focus közvélemény-kutató ügynökség.…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
VárakozásMIKLÓSI PÉTERHolnap már karácsony. Ilyenkor nyitva van az ég és zárva a pokol. Most nyílnak ki olyan, a létigazságokra figyelmeztető szívkapuk, amelyek az év többi napján, sajnos, zárva maradnak…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
DIE WELTA konzervatív Die Welt Magyarország mint vezéri állam című írásában Michael Stürmer, a konzervatív lap vezető publicistája megállapítja: „Orbán Viktor kormányzó Fidesz pártja eltökélte, hogy a megszerzett hatalmat, kétharmados többsége birtokában, egyhamar nem adja ki a kezéből. Mintha a tekintélyelvű, antiszemita 30-as években megállt volna a film, és ismét peregni kezdene. ” (MTI)…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
MALINÁK ISTVÁNVégre felébredt az unió, pontosabban a külügyminisztere, Catherine Ashton, s a múlt heti évzáró EU-csúcson előterjesztett beszámolójában megállapította azt, amiről a média régóta cikkezik – s amit az állam- és kormányfők amúgy is tudnak. Ashton úgy fogalmazott, „az EU már nincs az USA stratégiai figyelmének középpontjában”, önbizalmat és egységet sürgetett, hogy „ne csorbuljon tovább az unió befolyása az USA-nál”. Erre nem volt nehéz rájönni…
2010. december 22. szerda, 18:00
Ilyenkor év vége felé a politikusok gyakran tartanak évértékelő beszédeket, hogy megmutassák, igen, őket is érdekli, mentünk-e általuk valamit is előre az elmúlt időszakban. Kellemes, áldott, békés-boldog, szeretettel telített ünnepeket kívánnak a választóiknak.…
2010. december 22. szerda, 18:00
PÉTERFI SZONYATisztában vagyok azzal, hogy kijátszottam a rendeletet, amikor délelőtt látogattam meg ismerősömet a kórházban. De mert nem volt más, akit balesete után azonnal mozgósítani tudott volna, műtétre várva engem kért meg, hogy néhány apróságot (szalvéta, zsebkendő, toalettpapír, evőeszköz stb. ) vigyek be neki…