Félédes
MIKLÓSI PÉTER
Mármint a pezsgő, amit az új esztendőre koccintva felbontunk. A mai nap az, amikor a szilveszteri hacacáréban mindannyian egyenlőek leszünk a reménységben, igazak a vágyakban s kegyelmesek a feledésben. Újév reggelén az idő nekiláthat új hétköznapokat festeni, színek meg konfettik nélkül egészen jövő szilveszterig. Ma meg holnap félédessel (szárazzal, édessel, vörössel, előtte-utána borral, sörrel, pálinkával) a kézben mindenkinek nevetve-sikítva bőven kijut a zajos boldogújévekből. Nincs is ebben semmi kivetnivaló, elvégre mikor kívánjunk egymásnak minden jót, ha nem épp az óév meg az új év határán? Noha szabadjon rögvest hozzáfűznöm: az élet lényegében éppen oly rögösen araszol tovább, mint eleddig. Ugyanúgy kell küzdeni a butaság meg a kivagyiság ellen, a tehetségnek torlaszokon bukdácsolva kell érvényesülnie, az igazságtalanság is jó párszor legyűri az igazságot, és persze a koncért szintén marakodás indul, mint bármikor, bármilyen esztendőben... Ám hogy senki ne állíthassa, az év végi optimizmusom akár a savó: híg és íztelen, én még ma teszek egy szilveszteri gondolatkísérletet arra, amire a dörzsöltebbek azt szokták mondani: „alábbiakért később felelősséget nem vállalunk”. Lekoppintom hát a diplomaták világából ismert kegyes csalást – ha a kitűzött határidőig nem tudnak ötről a hatra jutni egy fontos konferencián –, és ma 23.59-kor én is megállítom házunkban az összes órát, hogy a nagymutatót virtuálisan visszatartva még idén megpróbáljak feleletet kapni néhány bennem motoszkáló kérdésre. Így még 2009-ben szeretném megtudni például, hogy a szlovák kormány sóhivatalaként működő kisebbségi tanácsban Berényi József felteszi-e a találós kérdést: „Hé, öccse, öt török, öt görög hány ember?” És ma éjfél előtt szeretném még látni, hogy Csáky Pál felöltözött-e már talpig MKP-páncélba s kézbe vette-e híres MKP-buzogányát, mellyel az idők végeztéig a hídverő kufárokat kívánja távol tartani saját és igencsak a parlamenti küszöb körül táncikáló, tagolatlan, elvhű, harmonikus, stabil pártjától. Várok az éjféllel, míg ki nem derül, hogy Bugár Bélának most a Mostban van-e annyi párttagja, amennyi elég két pókerpartihoz, mert akkor azonnal összetrombitálom gyerekkori haverjaimat, hogy megalapítsam a Bújócskázók Pártját, már csak az állami támogatás miatt is. Még ebben a percben kilesem, Hrubík Béla mond-e valami rovásírással kopjafára vésendő bombasztikusat. Ugyanis körülnézett a Csemadokban, és nyugtázta, hogy ez mégiscsak célszerűbb lesz, mint a 60. jubileum apropóján a tagsággal a „Sződd a selymet, elvtárs...”-at énekeltetni. Arra is van idő, hogy Cséfalvay Pál vasvillával összekergesse autonómista híveit a Harmónia AT Polgári Társulás újabb zászlóbontására; hogy Köteles László meghirdesse: 2010-ben nem kerékpártúrát szervez, hanem olyan túlélőshow-t, amelyen pozsonyi villamosjeggyel egészen az ukrán határig lehet utazni, legföljebb a végállomáson nemcsak a jegyet, hanem az utast is lyukasztják. Fogom a mutatót, és várom, vajon A. Nagy László fut-e még egy kört a parlament udvarán, hogy végre eldöntse: időjósként is kamatoztatná-e politikusi rutinját? De hatvan másodperc van arra is, hogy hírt kapjak Komáromból! Arról, hogy Bastrnák Tibor a Szent István-szobor mellé felállíttatja-e a trójai falovat, amelyben nem csupán Cirill és Metód szobra fér el, hanem élő valójában Sólyom László is.
Itt föladom, hagyom, hogy utolérje önmagát a nagymutató, hisz reménytelen mindezekre választ kapni. Legyen éjfél, jöjjön a Himnusz, melyet, remélem, Fico nem valamely echte szlovák csujogató dallamára akar velünk, szlovákiai magyarokkal elénekeltetni.
Viszont van már egy holtbiztos hírem január másodikáról: ekkor nyitnak a boltok, amikor majd kísértet járja be Európát és a világ proletárjai egyesülnek. Az üvegvisszaváltók előtt.