TALLÓZÓ
VECSERNJE NOVOSZTYI
A boszniai szerbeknek Jugoszlávia fenntartása volt a legjobb megoldás, eltekintve a délszláv állam méreteitől – vélekedett Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök a Vecsernje Novosztyi belgrádi lapban megjelent interjúban. A hágai Nemzetközi Törvényszék legismertebb foglya, akit a boszniai polgárháború (1992-95) idején elkövetett súlyos háborús bűnökkel vádolnak, 13 év óta először adott interjút egy szerb újságnak. Karadzsics megismételte, hogy Richard Holbrooke, az USA egykori balkáni közvetítője büntetlenséget ígért neki, ha visszavonul. Holbrooke ezt többször cáfolta. A volt boszniai szerb elnök nem beszélt arról az időszakról, amikor Belgrádban álnéven természetgyógyászkodott, csupán annyit mondott, soha nem kellett igazolnia magát. Elmondta, hogy jó egy hónappal letartóztatása előtt úgy érezte, figyelik. A szerb hatóságok nem árulták el, hogyan jutott Karadzsics hamis papírokhoz és új identitáshoz, ahogy azt sem, hány évig rejtőzködött Szerbiában, miközben éveken át azt gyanították, Boszniában, időnként Montenegróban tartózkodik. (mti)
THE NEW YORK TIMES
Az USA egy éve titokban harmadik frontot nyitott Jemenben az al-Kaida terrorhálózat ellen, különleges erőket küldve az arab országba a jemeni katonák kiképzésére – jelentette a The New York Times. A napilap a CIA volt magas rangú vezetőjére hivatkozva azt írta, a hírszerzés egy évvel ezelőtt több, terrorellenes harcban járatos ügynököt küldött Jemenbe. Ezzel egy időben titkos műveletekkel megbízott kommandók kezdték meg a jemeni biztonsági erők egy részének kiképzését a terrorellenes harcra – írta a lap. A Pentagon több mint 70 millió dollárt szán a programra a következő másfél évben. A különleges egységek képezik ki a jemeni hadsereget, a belügyi erőket és a parti őrséget. Így megkétszereződik az amerikai katonai segítség. Amerikai illetékesek szerint a nigériai Umar Abdul Farouk Abdulmutallab, aki fel akarta robbantani a Delta-Northwest légitársaság Amszterdamból Chicagóba tartó járatát, azt állította, Jemenben képezte ki az al-Kaida. (mti)



