2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!
SZEMSZÖG

Cikk a nyomtatott kiadásból Továbblépni az általánosítási szintről

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

A brüsszeli szégyenteljes leleplezés sokak számára úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. A Magas-Tátrát és annak tágabb környékét érte a váratlan ütés, nem kevesebb, mint 5,3 millió polgárt. Az Európai Unió kegyetlen sújtása azt bizonyítja, hogy Szlovákia az uniós pénzeket nem a könyörtelen játékszabályokhoz igazodva használta fel. Nem kis összeget, körülbelül 100 millió eurót (több mint 3 milliárd egykori szlovák koronát). A hír hallatán-olvastán egyrészt lehet elégedett hangnemre váltani, mondván, végre itt az ellenőrző visszajelzés, ideje, hogy már Brüsszel is tudja, amit idehaza annyian sejtettek-sejtenek, pontosabban: tudtak-tudnak! Egészen konkrétan azt, hogy az egykori „közép-európai tigris” több esetben is ésszerűtlenül, megalapozatlanul, nem éppen a megfelelő színvonalon kidolgozott tervezetekre költötte az európai milliókat. Az elégedett hangnemet azonban morgolódás és nemtetszés kíséri: a jelzett tételt (vagy még annál is nagyobb összeget!) nekünk, honi adózó polgároknak kell visszafizetnünk. Valamennyiünknek! S ez a brüsszeli fényderítés árnyoldala…

Az Európai Unió által folyósított támogatások brüsszeli leleplezése a 2004-2006-os időszakra vonatkozik. Csakhogy a szóban forgó évekre szánt közös finanszírozást egészen ez év júniusáig merítette az ország. Pontosabban: a kabinet, a Fico-kormány. Tette ezt 2006-tól. Viszont a jelenlegi vezető politikai garnitúra a mocskot a Dzurinda-kabinetre kenegeti. Mondhatni jogosan, mert a kormányzási időszak alapján megalapozottan teheti. Hiszen Mikuláš Dzurinda éppen 2006-ban adta át a stafétabotot a jelenlegi kabinetirányítónak. A másik fél úgyszintén pocskondiázza a mostani vezetést, szintén abszolút jogosan, hiszen 2006 óta Ficóék osztogatják a közös európai pénzeket.

Adok-kapok tehát van bőven, meg lesz is egy ideig… Szóval, a pénzek jöttek – és felemésztődtek. Dzurindáék idején éppúgy, mint a Fico-érában. Szó, ami szó, minden bizonnyal sok ésszerű, alaposan kidolgozott projektet valósítottak meg az elmúlt években az uniós támogatásokból. De – és erről szól a brüsszeli intés – nem kis összeget elkótyavetyéltek, alattomosan és hanyagul, közben persze alaposan átgondoltan.

Brüsszel azonban a bejelentést követően egy további, nagyon igényes és nehezebb feladat megoldása előtt áll. Tettesek, vétkesek kerestetnek. Konkrét személyek, cégek, helyek és időpontok. Jelenleg ugyanis nem tudni, ki a felelős, kik a vétkesek, kikre lehet – megalapozottan és jogosan – mutogatni, amikor szóba kerülnek az elúsztatott brüsszeli milliók. Mert egyelőre simán zajlik az egymásra mutogatás: a jelenlegi kormány az előzőt okolja, azt szidalmazza, a korábbi pedig a mostanit ócsárolja. Tény, hogy a brüsszeli rajtaütés alapos villámcsapás volt. De „csak” az egész országot sújtja. A nagyobb csapás akkor várható és akkor következik be – ellentétben a természeti katasztrófával –, amikor kisebb területre vág le. Azok közé, akik jogszabályokat meggyalázva és polgárok (honiak és külföldiek egyaránt) millióit becsapva törvényeket sértettek. Azok táborába, akiknek a több mint százmillió eurót istenigazából vissza kellene szolgáltatniuk Brüsszelbe. Igen, nekik személyesen. Kellő figyelmeztetésképpen szolgálva ezzel arra, hogy a 2007–2013 közti időszakra Szlovákiának szánt közös európai 11 milliárd euró mindannyiunké, nem pedig csak a kiválasztottaknak szóló támogatás…

Ki tudja, mekkora forgalmi dugó alakulna ki Pozsony és Brüsszel között?!

Susla Béla