2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból FIGYELŐ

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Fegyveres erőszak áldozatai

A világon naponta több mint kétezer ember esik fegyveres erőszak áldozatául humanitárius szervezetek szerint, amelyek kedden mutatták be jelentésüket. Felszólították a kormányokat, kezdjenek tárgyalásokat egy olyan szerződés megalkotásáról, amely szabályozná a hagyományos fegyverek kereskedelmét. A 12 szervezet az ENSZ Közgyűlése egyik bizottsága ülésszakának kezdetére időzítette jelentése bemutatását. A bizottság olyan határozattervezetről tárgyal, mely meghatározná, milyen menetrendben kell eljutni a szerződés megalkotásához 2012-re. A jelentést az Oxfam brit segélyszervezet készítette. 2006-ban a világ legtöbb kormánya megállapodott, hogy szabályozni kell a fegyverkereskedelmet a világon, azóta 2,1 millió ember halt meg fegyveres erőszakcselekményben vagy annak következtében. Ez napi több mint kétezer. Több mint 700 ezer ember halt meg fegyveres konfliktusban Afganisztánban, Szomáliában, Szudánban, Srí Lankán, a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A többi ember nem politikai lőfegyveres erőszak áldozata volt. (mti)

Gyereklányok pártában

Már tízéves koruk előtt eljegyzik az indiai, nepáli és pakisztáni gyereklányokat, a dél-ázsiai térségből kerül ki a világon gyermekként menyasszonnyá lett lányok fele – tárta fel egy UNICEF jelentés. Indiában közel 25 millió 18 éven aluli lányt adtak férjhez 2007-ben. A nemzetközi gyermekszervezet rámutatott, hogy az ázsiai országokban a gyerekek fokozottan ki vannak téve az erőszaknak, a szexuális kizsákmányolásnak az otthonukban és házon kívül. Gyerekek millióit dolgoztatják ártalmas körülmények között, fizikai és lelki bántalmazást szenvednek el, néha soha nem gyógyuló testi-lelki sebekkel. „Egy társadalom nem boldogulhat, ha legifjabb tagjait korai házasságba, szexuális munkára kényszerítik, vagy megtagadják tőlük alapvető szabadságjogaikat” – szögezte le Ann Veneman, az UNICEF ügyvezető igazgatója. (mti)