2009. július 31. péntek, 19:00
A magyar rendőrség egy ukrán beteg illegális sejtterápiája előtt csapott le a gyanúsítottakra a budapesti Nyírő Gyula Kórház területén működő magánkórházban, ahol néhány órára béreltek helyiséget a beavatkozáshoz.…
2009. július 31. péntek, 19:00
Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak Kövesdi Károlynak e lapban 2009. július 24-én Numerus Clausus Robertus címmel megjelent glosszájára. Természetesen egyetértve a megbotránkozásával amiatt, hogy egy pozsonyi házkezelő azért vert-rugdalt meg egy magyar munkást, mert munkája nyomán az ő lakásába is szállt a por, no meg a magyar nótázás dallama is…
2009. július 31. péntek, 19:00
A német titkosokJackson-aktájaAktát nyitott Michael Jacksonról a néhai NDK titkosrendőrsége, a Stasi, mert a popsztár 1988. június 9-én a berlini fal közelében adott koncertet. A legnagyobb példányszámú német újság, a Bild című bulvárlap szerint a Stasi vezetői attól féltek, hogy a koncert miatt kelet-német fiatalok fognak behatolni a tiltott zónába a Brandenburgi kapunál, hogy közelről hallhassák a Nyugat-Berlinben éneklő popsztárt…
2009. július 31. péntek, 19:00
CSANDA GÁBORÜlünk a tévé előtt, régi magyar vicces jeleneteket adnak, Tahi Tóth László produkálja magát. Biztos, hogy láttam már minden tréfát, mégis maradok az ismerős közegben. Ülünk, nézzük Tahi Tóthot, somolygok…
2009. július 31. péntek, 19:00
NAGY ANDRÁSEgy friss közvélemény-kutatás szerint a lakosság 74 százalékát nagyon aggasztja az államigazgatásban elharapódzott korrupció és a sógor-komaság. Ennek ellenére egy másik felmérés szerint a Smer támogatottsága a biztos szavazók körében már súrolja az ötven százalékot. Az IVO által készített előbbi felmérés szerint nincs is túl nagy különbség az ellenzéki és kormánypárti szavazók között, mindkét fél támogatói közel azonos mértékben figyeltek fel az elmúlt hónapok korrupciós botrányaira…
2009. július 31. péntek, 19:00
DER STANDARDEgy tekintélyes német kereszténydemokrata politikus nyilatkozatát és Orbán Viktor ezzel nagyjából egy időben megjelent írását veti egybe Paul Lendvai a liberális osztrák lapban megjelent cikkében. Az ausztriai magyar újságíró felidézi azt az interjút, amelyet Kurt Biedenkopf volt szászországi kormányfővel készített a közelmúltban a Der Spiegel című német hetilap. Biedenkopf önkritikus ráeszmélésével szemben – jegyzi meg a neves újságíró – Orbán Viktor, aki nagy valószínűség szerint Magyarország miniszterelnöke lesz, „térítő mellékzöngékkel” arról ír, hogy jobboldali korszak köszönt Európára…
2009. július 30. csütörtök, 19:00
Szlovákia már nem Közép-Európa „gazdasági tigrise”, sőt, visszatért abba a szerepbe, amelyről úgy gondolta, hogy már maga mögött tudhatja: a térség egyik sereghajtójává vált, írta tegnap a Financial Times, amely szerint a szlovák–magyar viszony a legrosszabb az EU-n belül.…
2009. július 30. csütörtök, 19:00
MIKLÓSI PÉTERTörtént a napokban, hogy Robert Fico serény populizmussal bejelentette: jelentős összeget folyósít szúnyogirtásra az erdőháti régiónak. Viszont említést sem tett a Duna mentéről, ahol a súlyos árvízveszély nyomán szintén rengeteg a vérszívó. De üsse kő, hiszen amíg bennünket emitt a szúnyogok marnak, addig a miniszterelnököt amott csípje a kánya; én pusztán azt kívánnám szóba hozni, hogy a sebtében összetrombitált sajtóértekezleten a Sme riportere megkérdezte a kormányfőt: vajon az erdőháti különtámogatás összefügg-e avval, hogy Fico úr nyaralója is épp ott leledzik? A kormányfő nem válaszolt e kérdésre, hanem durván odaszólt: „Maga egy idióta!” Mit tagadjam, azóta én is rendre idiótának sejtem magam, ha olyasmiről értesülök, amire újságíróként bizony fölkapom a fejem…
2009. július 30. csütörtök, 19:00
Nagy bajbana szocdemekMegkerült a német egészségügyi miniszter – nyaralás közben – ellopott hivatali Mercedese, ez azonban aligha csökkenti a károkat, amelyeket az ügy okozott a Német Szociáldemokrata Pártnak. Az autót ismeretlenek az elmúlt hét végén lopták el, belopózva Ulla Schmidt miniszter sofőrjének hotelszobájába és elemelve a kulcsot. A kínos incidensből hatalmas politikai botrány lett, a közelgő választások előtt az összes többi politikai párt élesen támadta a minisztert, kérdőre vonva amiatt, hogy miért volt szükség nyaralás közben a szolgálati Mercedesre…
2009. július 30. csütörtök, 19:00
KRÓNIKAA roma és magyar közösség közötti konfliktust hivatott megoldani az a békés együttélést szorgalmazó törvénykönyv, amelyet a Hargita megyei polgármesterek állítottak össze – adta hírül szerdán a Krónika című kolozsvári napilap. Az elöljárók arra kérik a történelmi Csíkszék lakosait, hogy a kiéleződött ellentétek feloldása érdekében, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül kerüljék az erőszakot és a magántulajdon-sértésnek minősülő megnyilvánulásokat. Hargita megyében az elmúlt hetekben két településen is feszültté vált a romák és a magyarok közötti viszony…
2009. július 30. csütörtök, 19:00
MALINÁK ISTVÁNValamiféle vízválasztónak tekintik a szövetségesek az augusztus 20-i afganisztáni elnökválasztást. Ha az ország területének nagy részén sikerül úgy megtartani, hogy a halálos áldozatok számát a minimumra szorítsák, azt nemcsak politikai, hanem katonai sikerként is fogják értékelni. Ez az abszurdnak tűnő megállapítás jól jellemzi az ottani állapotokat…
2009. július 29. szerda, 19:00
Három és fél hónappal a legutóbbi parlamenti választások után ma ismét az urnákhoz járulnak Moldova választópolgárai. A várhatóan szoros eredménytől függ, hogy a kis kelet-európai ország Moszkva vonzáskörében marad-e, vagy pedig közelebb kerül az Európai Unióhoz.…
2009. július 29. szerda, 19:00
PUHA JÓZSEFNekem az utóbbi időben már kevésbé megy a politika kapcsán felszínre törő emberi butaság feletti szemet hunyás. Azzal indul a napom, hogy átböngészem a hírportálokat, s bár megfogadtam, a hozzászólásokra nem kattintok rá, ezt csak ritkán sikerül betartanom. A fórumokon folyik a szitkozódás, a pocskondiázás, a nemzetek közti verbális csata…
2009. július 29. szerda, 19:00
NEW YORK TIMESA Molnár Ferenc író – hivatalosan is elismert és „önjelölt” – leszármazottjai között dúló örökösödési vitáról, a világhírű szerző és felesége után a holokauszt jóvátételi bíróság által megítélt összeg feletti nézeteltérésekről írt az amerikai napilap. Minden családi legendát veszélyeztethetnek a szépítések és a homályos foltok, de ha egy család története a holokauszton, generációkon, kontinenseken és érzelmeken át ível, még nehezebb elválasztani a mítoszt a valóságtól – mint ahogy ez a Molnár család esetében is történt – írja a tekintélyes napilap. (mti)…
2009. július 29. szerda, 19:00
LOVÁSZ ATTILAA kulturális kormányzat tavaly még csak tervezte, idén megvalósítja azt az elképzelést, amely szerint a közszolgálati média a kormánytól ún. állami szerződés keretében pénzt kap. A szerződés tartalmazza majd, mire költhető az összeg, mit vár el a pénzért az állam…
2009. július 29. szerda, 19:00
Mégis elismerik Romániában a világ legnagyobb „diplomagyáraként” emlegetett Spiru Haret magánegyetemen az elmúlt években kiállított körülbelül százezer diplomát, amelyeket a végzősök törvénytelenül működő karokon szereztek amit a bukaresti oktatási minisztérium állapított meg. Ezt követően Ecaterina Andronescu oktatási miniszter bejelentette, körülbelül százezer diplomát érvénytelenítenek. A tárcavezető azonban meggondolta magát, miután pártjából éles bírálatok érték a tervezett intézkedés miatt…
2009. július 28. kedd, 19:00
Nyílt csatában címmel a szlovák államnyelvtörvénnyel, illetve a szlovák–magyar viszonnyal foglalkozott tegnapi kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.…
2009. július 28. kedd, 19:00
JUHÁSZ DÓSA JÁNOSNem tudom, tudják-e, mit jelent a csucska vagy a tücski szó. Rég halott szomszédasszonyom repertoárjából idéztem, aki kiszucai echte szlovák asszonyként érkezett falunkba, miután kalauznőként dolgozott errefelé az ötvenes években, s a szerelem nem engedte vissza szülőfalujába. Megtanult ugyan magyarul, de élete végéig keverte a magyar és a szlovák szót, s talán már ő maga sem tudta volna megmondani, milyen nyelven álmodik…
2009. július 28. kedd, 19:00
OROSZ SAJTÓIsmét szabadlábon a Magyarországon Szeva bácsiként ismert Szemjon Mogiljevics, s az orosz ügyészség nyomozati osztálya határozatával lakhelyelhagyási tilalommal sújtotta a Szergej Snajder néven szereplő üzletembert és társát – jelentették az orosz lapok. Szergej Snajdert, akit számos ország titkosszolgálata köröz jelentős, főleg gazdasági bűncselekmények miatt, tavaly év elején sajátságos körülmények között vették őrizetbe Vlagyimir Nyekraszovval, az Arbat Presztizs kozmetikai üzletlánc tulajdonosával, csaknem 50 millió rubeles adócsalás vádjával. A Vedomosztyi és a Vremja Novosztyej című orosz lapok honlapjukon egybehangzóan számoltak be az ügyészségi döntésről, Mogiljevics családjához közel álló, illetve igazságügyi forrásokra hivatkozva…
2009. július 28. kedd, 19:00
GÁL ZSOLTHarcolni akartok, gyertek csak, mi készen állunk – üzente meg egy éve miniszterelnökünk a magán-egészségbiztosítóknak; ha nem működtök együtt a szlovák állammal (azaz a kormányommal), háború lesz – fenyegette meg egy hónapja a bankokat. Nos, ez utóbbi küzdelem első menete lezárult, Fico kapott egy erős jobbhorgot és most jókora monoklival csücsül a sarokban. A bankok ugyanis úgy döntöttek, hogy nem adnak kölcsönt (az állami és magánszféra együttműködésén alapuló) PPP konstrukcióban tervezett R1-es gyorsforgalmi út Nyitra és Besztercebánya közötti, még hiányzó 51,6 kilométernyi szakaszainak megépítésére…