Fegyverkező kedv Kínában
MTI-HÁTTÉR
A kínai gazdasági reformok beindulásával a népköztársaság hozzálátott hadereje modernizálásához is. Az átalakítás folyamata azonban nincs lezárva. Kína egyelőre távol áll attól, hogy korszerű hadereje legyen. A hadseregnek sok elavult felszerelése, régimódi parancsnoki struktúrája, hiányossága van a logisztika, a kiképzés, a kommunikáció és a légvédelmi rendszer terén.
A SIPRI szerint Kína a legnagyobb fegyverimportőr a világon, modern fegyverei mind külföldről származnak. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzés óta az Európai Unió és az Egyesült Államok fegyverembargót tart fenn Kínával szemben, Oroszország látja el Pekinget a legújabb technológiájú fegyverekkel.
A gazdasági rendszer átalakításával Kína védelmi politikája is változáson ment keresztül. A katonai struktúrákon is látszik, hogy az egykori agrárország kezd átalakulni modern kereskedőállammá. Amikor még a Szovjetunió jöhetett szóba lehetséges ellenségként, a szárazföld védelmét és a maoista „népi háborút” helyezték előtérbe. A gazdasági reformok beindítása és a Szovjetunió összeomlása óta Kína egyre inkább az óceán felé fordítja tekintetét, és olyan tengeri haderő kialakítására törekszik, amely az „informatika korában” is képes lehet a háborús győzelemre.
A hadsereget hatékonyabbá teszik, nagyobb hangsúlyt fektetnek a különleges alakulatokra és a korszerű fegyverekre, csökkentik a szárazföldi haderő létszámát, jóllehet a kínai hadsereg több mint kétmillió katonával továbbra is a világ legnagyobb állandó hadereje.
A vezetési struktúra is változáson megy keresztül. Míg a kommunista forradalom utáni években a hadsereget és a pártot alig lehetett megkülönböztetni egymástól, a haderő ma alárendeltje a pártnak. A főparancsnokságért a központi katonai bizottság felel, amelynek élén Hu Csin-tao államfő-pártelnök áll.
Kína katonai stratégiájának alapelve az „aktív védelem”, amely szerint az ország támadó jellegű háborút nem vív, ám ha támadás éri, akkor megfelelő ellencsapással képes ellenségét legyőzni. A korábbi regionális szintről a kínai hadsereg egyre inkább abba az irányba mozdul el, hogy a világ távolabbi pontjain is bevethető legyen.
Kína számára a legnagyobb kihívás az Egyesült Államok és szövetségesei (Japán, Dél-Korea és Tajvan) bekerítésként érzékelt jelenléte a térségben. Egy januárban kiadott védelmi fehér könyvben megállapították: az Egyesült Államok egyre nagyobb stratégiai figyelmet fordít az ázsiai-csendes-óceáni régióra. Peking ugyanakkor távol áll attól, hogy szükségszerűnek tartsa a konfrontációt Washingtonnal. A fehér könyv le is szögezi, hogy a két ország érdekei világszerte egyre több területen azonosak, és hajlandóság van az együttműködésre, továbbá a háború lehetősége „viszonylag hosszú ideig valószínűtlen marad”.
A kínai védelmi politika célja az „ország területének és a népnek” a védelme. Nagy jelentősége lehet azonban annak, hogy Kína mely cselekedeteket tekint területe, illetve szuverenitása elleni támadásnak. A Peking részéről szakadárnak tekintett Tajvant például megtorlással fenyegeti, ha Tajpej formálisan kikiáltja függetlenségét. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben jelentősen enyhült a feszültség, a tajvani fegyverkezés amerikai támogatása és az újraegyesítés pekingi célkitűzése továbbra is fontos katonai tényezővé teszi a tajvani ügyet.
Kiváltképpen egyes szomszédos országokat tölt el aggodalommal Kína katonai téren végbement fejlődése. India azt tervezi, hogy további katonákat vezényel az északi szomszéd határához, Ausztrália pedig az egyre növekvő kínai kihívással indokolja fegyverkezési terveit. Több országgal, például Vietnammal, Malajziával, a Fülöp-szigetekkel és Japánnal nyílt területi vitái vannak Kínának. Ugyanakkor ezek az államok sem egységesen ítélik meg azt, hogyan kell értékelni Kína – saját bevallása szerint – „békés megerősödését”.
Washingtoni szakértők évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a kínai fegyverkezés nem átlátható folyamat. Sokan azt gyanítják, hogy Peking a hivatalosan jelzett összegnél háromszor többet fordít katonai fejlesztésekre, s ez végeredményben az Egyesült Államok ellen irányulhat. Alapvetően persze kicsi az esély egy katonai konfliktusra, hiszen Kína egyre szorosabbra fűzi kapcsolatait az Egyesült Államokkal, részt vesz az ENSZ több afrikai békemissziójában, és hadihajóival erősítette a kalózok elleni harcot a szomáliai partoknál. Regionális hatalomként Kína a jelek szerint nem jelent fenyegetést, ám az még nem világos, hogy jövendő nagyhatalomként hogyan fog viselkedni.