Fico, a pointilista
KÖVESDI KÁROLY
Robert Fico készülődik, merthogy Magyarországról a Jobbik, „az autonómiáról nyíltan beszélő, a legjobboldalibb és legszélsőségesebb álláspontokat nyíltan vállaló párt” három képviselője került be az Európai Parlamentbe. Igaz, hogy az autonómiától rettegő, a kisebbségek jogait tagadó, legjobboldalibb és legszélsőségesebb Szlovák Nemzeti Párt is elküldheti egy emberét Brüsszelbe, de az eurokonform csapat, véli Fico, hiszen éppen kormányon van. Egyébként is, az belügy. A szlovák kormányfő attól tart, hogy a Jobbik a jövő évi parlamenti választásokon is jól fog szerepelni, és bejut a magyar törvényhozásba. Amire, „köszönhetően” az ország két évtizedes elkótyavetyélését mesteri fokon űző politikai elitnek, minden esélye megvan. Erre fel kell készülnie Szlovákiának, véli a kormányfő, akinek, úgy tűnik, rövid az emlékezete, hiszen éppen az ő pártját „függesztette fel” az európai baloldali frakció, mert Ján Slota pártjával szűri a levet immár harmadik éve. A jelenlegi szlovák kormánykoalíciónak egyébként huzamosabb ideje megfelel, sőt szinte jól jön a magyarországi állapot, hiszen tálcán kínálja a riogatásról szóló népmesék lehetőségét (Ján Slota odáig elment hagymázas víziói ecsetelésében, hogy a magyarországi jobboldal Európa, sőt a világ békéjét veszélyezteti).
Természetesen ezúttal is kilóg a lóláb. Különösen, ha belegondol az ember, hogy Ficóékat mostanában sem az izgatja, hogy a gazdasági válság (bármilyen intenzitással preckelték is a szenteltvizet, hogy Szlovákiát elkerülje) hozzánk is berontott, az autóipar teljesítménye csaknem a felére csökkent, veszélybe került az északi autópálya építése, a munkanélküliség rekordokat döntöget, ráadásul egymást érik a nemzeti pártos panamák, kezdve a faliújságtendertől, a szén-dioxid-kvóta botrányos eladásán át, a kormány pazarlásával bezárólag. Mindez nem érdekes, az igazi veszélyt az ország stabilitására mindig dél felől kell várni. Most éppen a Jobbiktól, amely pofátlanul kezdi bolygatni a Beneš-dekrétumok szemétdombját, s nyíltan hangoztatja, hogy fölveti Brüsszelben Trianon revízióját. Utóbbi esetben vajmi kevés az esély arra, hogy Európa tárt karokkal fogadja az ötletet, ami azonban a magyarság autonómiáját illeti, az bizony kezd egyre aktuálisabbá válni, tekintet nélkül arra, hogy Bósza János, a Jobbik vagy éppen az erdélyi magyarság forszírozza. Bár Szlovákiában sokan azt hiszik, a témáról beszélni sem szabad, holott a kontinensen közismert autonómia-modellek működnek sikeresen, a felek kölcsönös megelégedésére.
Kormányfőnk olyan, mint egy pointilista piktor: pontokat, foltokat rak fel a vászonra, csak éppen nem tudja elérni, hogy összeálljon a festmény. Hol itt, hol ott folyik le a festék, szabadon hagyva a stratégia egy-egy suba alatti foltját. Csak a vakok nem látják, az új magyar pártot készül védőszárnyai alá venni, mert Brüsszel ugyan messzire van, de hosszú a botja. Jól jön jövőre egy keringő „az én magyarjaimmal”. Akik persze, elképzelhető, hogy nem tódulnak tömegével az újabb hosszú nevű párt zászlaja alá, hiszen azokkal Gyimesiék óta rossz tapasztalataik vannak. De legalább lehet majd mutogatni: látjátok, én megpróbáltam. Ezek a magyarok! Nekik Csáky kell, meg Duray, meg a gárda, meg a revans. Hát lehet így európéer politikát folytatni?