Embert faragniJózsikából? (2)
KÖVESDI KÁROLY
A cím végén szereplő kettes szám arra kíván utalni, hogy volt egyes is. Ismétlés a tudás atyja, hadd idézzek belőle. „S mivel Józsika, bár a nevét kitaláltam, realitás, hamarosan beíratódik az iskolába, és kezdetét veszi a faragása. Lehet, tantaluszi kínokat fog kiállni a számára idegen nyelven özönlő ismeretek befogadásától, talán be is fog vizelni olykor idegességében, de hát az emberfaragást nem adják ingyen, azért meg kell szenvedni. S az sem mellékes körülmény, hogy a fejtágításnak ez az európai normákat meghaladó formája ugyancsak tetszik Mečiar bácsinak, Prokeš bácsinak meg Markuš bácsinak. Bár fel nem foghatom, miért jó ez nekik, s miért lesz ettől gazdagabb és fejlettebb az ország, és hogy jön ahhoz Józsika, hogy mások mondják meg, mi jó neki.” Ezeket a sorokat valamikor a daliás időkben írtam, a magyar gyerekeket szlovák iskolába adó szülők heccelésére. Akkoriban még Mečiar bácsi volt a király, és Szlovákia csecsemő volt, de pislákolt némi remény, hogy az óvodás, majd az iskolás kort elérve benő a feje lágya, és tolerancia terén is kikupálódik. A fent említett triumvirátushoz időközben egyre újabb nevek csatlakoztak, hadd ne soroljam őket, drága a nyomdafesték. A legújabbat Ján Mikolajnak hívják. Ő abban különbözik elődeitől, hogy talán nem is szlovák, s hogy ő a magyar gyermekek szlovákká faragását már az óvodában kezdené. Valahogy így:
Tanító néni: „Madárvták”
3 éves nebuló: „Vtákmadár”
Miközben nézik a képen a gólyát, a búbosvöcsököt, a vetésivarjút. És egy csapásra fény gyúl a józsikányi agyban, ami eltart lámpaoltásig, amíg haza nem slattyog az övéihez, amit úgy hívnak, hogy: család, közösség (gyengébbek és miniszterek kedvéért: rogyina, szpolocsensztvo), ahol édes anyanyelvén kommunikál édes szüleivel.
Nem szívesen teszem, de be kell ismernem, rossz jós vagyok. „Józsika a huszadik század gyermeke, de ha megéri, a huszonegyedik hajnalán is ifjú dalia lesz, aki ráér még örvendezni, hogy besorozzák őt Mečiar bácsi seregébe, hogy megvédje a Csorba-tavat a szomjas bergengócoktól. Igaz, hol lesz már akkor Mečiar bácsi!” – írtam másfél évtizede. Bizony, nagyot fordult azóta a világ! Azóta nincs sorozás, de van Tesco, uniós tagság, van euró meg gazdasági válság. És van továbbra is Mečiar bácsi, akinek folytatása Mikolaj bácsi. És van Európa szívében, az Európai Unió közepén a mindent túlélő ázsiai nacionalizmus, amely a 19. század eszméit dadogja a 21. században is. Mert ugyan ki az az agyalágyult, aki elhiszi Mikolajnak, hogy a magyar gyermekek érdekei miatt alszik nyugtalanul, és azért gyűri maga alatt az ágylepedőt, mert Józsika nem tud legalább olyan jól víchodnyárul és záhorákul, mint a víchodnyár és a záhorák gyerekek? „Józsikának minden esélye megvan arra, hogy agysebész legyen vagy feltalálja a rakétamotor rükvercét, s ha az IQ-befőttre nem ülepedett túl sok penész, még mozdonyvezető is válhat belőle vagy éltraktoros” – írtam másfél évtizede. Ha Mikolaj mesterkedése beválik, ez az esély hatványozottan megnövekszik. De hát kit érdekel ez? Hiszen nem erről van szó! A dél-szlovákiai magyarokat minden áron való beolvasztásáról van szó, s a miniszter és nemzeti csapata egyszerűen nem bírja elviselni, hogy még mindig (hallatlan, kilencven év után is!) szaladgálnak Józsikák a csallóközi rónán, az Ipoly mentén, a gömöri dombok közt és a Bodrog partjainál. Igaz, fogyó áru lettünk, anyanemzetünk sem áruvédjegy, de azért vagyunk, noha egyesek még mindig azt hiszik, Európa Perzsiában van.