Hová, hová, gyermekem?
LOVÁSZ ATTILA
Sajnos, mindig kampányszerűre sikerül a dolog, hiszen további tizenegy hónapon át esetleg a sikerekről, de jóval gyakrabban az iskolák körüli problémákról, finanszírozásról, egy-egy józan észt nélkülöző oktatási miniszterről szólnak a hírek, még rosszabb, ha az iskolai erőszakról, szexbotrányokról, netán tragédiákról értekezünk.
Kevesebb szó esik arról, hogy az iskolaválasztást mégis mi motiválja, ki mit vár el az iskolától, pedig az oktatásügy talán a temetkezési vállalkozás mellett az egyetlen olyan intézményrendszer, amelyhez mindenkinek köze van, amellyel mindenki kikerülhetetlenül találkozik. Hogy mit várunk el az iskolától, bizony nehéz megfogalmazni. Ha a pedagógusok társadalmi megbecsülését vesszük alapul, akkor nem sokat, hiszen a megbecsülés (anyagi és erkölcsi egyaránt) olyan, mintha csak gyermekraktár, amolyan hétköznapi lerakat lenne az iskola. Jobb, ha nem is ebből a szögből nézzük a dolgokat. A szülő – kivétel nélkül – olyan iskolát akar, amelynek az elvégzése a társadalmi érvényesülés alapja. A szülő mindig a legjobbat akarja gyermekének – az a szülő is a legjobbat akarja, aki magyar létére szlovák iskolába íratja csemetéjét. Ha ugyanis nem magyar iskolába íratja, akkor azt gondolja, hogy a szlovák iskola jobban megalapozza gyermeke érvényesülésének útját, mondjuk a sokat szajkózott államnyelv-ismeret révén. Sok szülőt ismerünk, akik pl. jó nevű pozsonyi szlovák iskolákat is megkerülve egy határ menti osztrák iskolába viszik a gyereket, „jól megtanul németül” alapon. Roppant nehéz megmagyarázni, hogy az iskola nem nyelvtanfolyam, nem, vagy nem csak a tanítási nyelvet tanítja, hanem annak révén ad át új s újabb ismereteket. Az iskola – akár tetszik, akár nem – a kultúra megalapozója, az ott tanultak mindannyiunk szocializációjának jelentős részét képezik, az életünkben használt, nem feltétlenül didaktikai (tankönyvi) módon megszerzett iskolai ismeretek döntően befolyásolják későbbi pályaválasztásunkat, viselkedésünket, munkához való viszonyunkat, túlélési stratégiáinkat.
Az iskola oktatási nyelve tehát korántsem elhanyagolható. A magyar gyermek szlovák iskolában magyarként nem szocializálódhat olyan országban, ahol a kisebbség mindig zavaró, kellemetlen rossz volt, még akkor is, amikor éppen kegyet gyakorló hatalmak, kormányzatok székeltek Prágában, Pozsonyban. Addig, amíg Szlovákiában (közvetve vagy kegyetlen közvetlenséggel) az állami doktrína a szlovák nemzetállam, addig magyar gyermek szlovák iskolába való elhelyezése a nyelvátültetéssel azonos gyakorlat.
A történelem során közösségek, nemzetek szűntek meg anélkül, hogy azokat bárki siratná. A szlovákiai magyarság – már ha közösségként tekintünk magunkra – folyamatos lemorzsolódása nem tragikus folyamat, csak a nyelvváltás teljesen természetes következménye. Ennek egyik forrása a nem magyarként szocializálódó, szlovák iskolákban felnövő egyének későbbi, felnőttkori, magyarsággal semmilyen módon nem szolidarizáló magatartása. Hangsúlyozom: mindez csak nekünk tűnik tragikusnak, senki a világon nem ejt egyetlen könnycseppet sem, ha a szlovákiai magyarság beolvad.
Az iskola ebben a folyamatban kulcsszereplő. Ha a szlovákiai magyarok úgy döntenek, hogy egy nyelvcsoporthoz, nemzethez való tartozás nem jelent számukra értéket, akkor semmi más nem történik, mint hogy beolvad. Persze akkor, amikor a szülő elindul az iskolai beíratásra, erre nem gondol.
Mint ahogyan arra sem gondol, hogy a magyar iskola eleve kétnyelvű piaci nyitást jelent a leendő munkavállalónak, hiszen az államnyelv akármilyen gyatra ismerete is nyelvismeret. Ellentétben a többségi iskolával, amely a kisebbségi nyelvet, kultúrát nemcsak nem mutatja be és nem ápolja, hanem egyes évfolyamok tananyagaiban kifejezetten ellenségnek állítja be. Beiratkozáskor a szülő erre sem gondol. Mint ahogy arra sem, hogy a 15-20 milliós piaci érvényesülés előny, szemben az ötmillióssal. Arra sem, hogy a kisebbség tulajdonképpen nem „kevesebbséget” jelent, nem megalázó és tragikus sorsot, hanem hatalmas komparatív előnyt. Csak arra gondol a szülő, hogy gyermekének a lehető legjobb legyen. S ez így van jól. Az előbb leírtakkal a „lehető legjobbhoz” szeretnénk egy centiméternyit hozzáadni. Jó gondolkodást.