Csőbe húzva

TALLÓSI BÉLA

Boldog kor volt az, amikor azt hittem, a drótban csinálják az áramot. Pontosabban nem azt gondoltam, hogy szorgos munkával mások áramot tudnak csinálni, hanem inkább olyasformán képzelegtem, hogy a drótban csinálódik az áram.

Az áram, ami nem más, mint villanydrótban lakó fény, azt meg egyetlen csavarintással (akkor még csavarós kapcsolók voltak) beengedi az ember a szobába, ha a nap útja éppen véget ér, és az ablakon bejön a sötét.

Pénzt persze nem gondoltam, hogy kérnek a körtében felvillanó fényért, hiszen úgy véltem, olyan az, mint a levegő vagy a víz: a világ villanypóznákkal és villanydrótokkal alkottatott meg. Mégpedig azért, hogy az áram besötétedés után a nappali fényt helyettesítse, ha már úgyis benne van a drótban, és ki tud jönni onnan.

Az áram fényét még csak el is tudtam képzelni, jön a drótban, aztán világít. Ám azt végkép nem értettem, hogyan beszél az áram, ha nem a villanyégőbe engedik bele, hanem a rádióban kapcsolják be.

Mikorra képe is lett az áramnak, előbb csak fekete-fehér, addigra annyit már tudtam, hogy az áram mégsem olyan, mint a víz, amiből annyi van, hogy ingyen ihatjuk. Akkor értettem meg azt is, hogy azért nem világítanak nagyanyámék, ha nem muszáj, mert az áram nem csak úgy jön, ingyen. Ezért, ha megvolt a vacsora és a mosogatás is, nyáron a lábmosás lavórban, télen az se, villanyoltás parancsoltatott, s csak a kályhából kiszűrődő fényben ültek az ágy szélén, s beszélgettek. Arról, hogy milyen más az élet villannyal, mint petróleumfény mellett.

Aztán a szénnel voltak gondjaim. Illetve előbb azzal, hogy egyszer csak kintről is, bentről is elfogyott a meleg (mivelhogy megjött a tél, de az évszakok váltakozásáról akkor még nem tudtam). Az foglalkoztatott sokáig, hogy nálunk miért nincs szén, ha egyszer nagyobb meleget ad, mint a fa. Ha fa terem tüzelésre, szén miért nem?! Mikorra megértettem nagy nehezen, hogy a szenet a föld alól bányásszák, akkor viszont amiatt kezdtem értetlenkedni, hogy miért hozatjuk, és miért nem ásunk magunknak a kertben, ha egyszer van a föld alatt. Magánszorgalomból neki is álltam. Kicsi bányásznak képzeltem magam a kert végében, és kiásott szénhegyekről álmodozva nagy lapáttal nekimentem a mélynek. Csakhamar meguntam, mert nyár volt és meleg. És igazából már nem is hiányzott a szén, hiszen messze volt még a tél.

Boldog kor volt az, amikor azt hittem, csak villanypózna és drót kell hozzá, és magától van a fény, a kert pedig kifogyhatatlan szénlelőhely. Boldog kor volt fénnyel és meleggel. Nem volt gáz, hogy jön a sötét és a hideg.

Boldog idő lenne most azt hinni, már nem gyerekként, hogy a csőben csinálják a gázt, pontosabban ott csinálódik.

Nem lenne gáz a meleggel.

S nem lenne melegünk a gáz miatt.