Határ a csillagos ég

PÉTERFI SZONYA

Már megszokhattuk, hogy a magát bölcsnek tartó kormányunk félrevezet bennünket – mérgelődött a boltban egy jó karban lévő idősebb úr, majd sajtvásárlás közben a sorban állókhoz fordulva megjegyezte: magára vessen, aki komolyan vette a szólamokat, hogy az euró bevezetése kapcsán nem kell tartani az árnövekedéstől. Főleg minket, időseket nyugtattak, ne féljünk az életszínvonal zuhanásától, holott több tízezer nyugdíjas esetében életszínvonalról beszélni illetlenség. A zömmel nyugdíjas vásárlók némán bólogattak.

Hazafelé eszembe jutottak a kormányfő szavai, melyek szerint ellenőrizni fogják a vállalkozókat, nehogy kibulizva az új évben kilátásba helyezett (ár)ellenőrzéseket, az óév utolsó heteiben felsrófolják az árakat. Mégis alig akad termék – tisztelet a kivételnek –, melynek ára ne növekedett volna. Az ismerőseim körében végzett közvélemény-kutatás és a saját tapasztalataim is ezt igazolják.

A legdurvábbnak a női fodrászok „árképzését” tartom. Hiszen míg az év elején egy sima hajvágásért (hajmosás nélkül) és szárításért nem egészen kétszáz koronát fizettem – borravalóstul, tavasszal a fodrásznőm ugyan elnéző mosollyal, de közölte, hogy a tulaj kissé megemelte az árakat. Vagy hatvan koronával fizettem többet ugyanazért, borravaló nélkül. Ez történt a következő alkalommal, az elnéző mosoly nem maradt el, majd nyáron, és persze koraősszel is. Holott minduntalan elhatároztam, hogy véget vetek a fiúsra nyírt frizurák korának, a dús, ám erősen őszülő sörényemet tarkón összetűzve viselem, és a megspórolt pénzt értelmesebben költöm el, mondjuk könyvet vagy játékot veszek az unokámnak.

Csak hát a fürdőszoba falán ott a tükör, akarva-akaratlanul szembenézek magammal, s a nyakamig érő és hullámzó mákos hajkoronám láttán nem tehetek mást, mint ismét időpontot egyeztetek a fodrásznőmmel. Akihez vagy tizenöt éve hűséges vagyok. Hogy miért? Mert ismeri a fejformámat, a hajam minőségét, s húsz perc alatt elkészíti a megszokott frizurámat.

A minap ismét kénytelen voltam frizurát csináltatni. De mert a fodrásznőm nem fogadott elnéző mosollyal és nem súgta fülembe az ismert mondatot, hanem ügyesen megmosta a hajamat, percek alatt megszabadított a hajamtól, megszárította, végezetül kezembe nyomta a számlát és kellemes ünnepeket kívánva elbúcsúzott tőlem, gyanútlanul vettem elő a pénztárcámat. Legnagyobb megdöbbenésemre majd ötszáz koronát fizettem. Lehet, hogy mégis a konty mellett döntök.