VISSZHANG Ad: Magyarnak lenni, Új Szó, december 17.
Tisztelt Czajtányi Úr! Az Új Szó december 17-i számában megjelent olvasói levelére szeretnénk reagálni. Szakmai pályafutásával kapcsolatban részben meg tudjuk érteni elkeseredettségét, ám szeretnénk megkérni arra, hogy ne keverje össze személyes vesszőfutását a magyarkérdéssel és az MKP-val. Ön 2008. december 11-én részt vett egy, az ipolysági hőszolgáltató és lakáskezelő vállalat ügyvezető igazgatói posztjára kiírt pályázaton, melyen őszinte sajnálatunkra nem ön lett a befutó, olvasói levelében viszont van néhány „csúsztatás”, melyet ezúton szeretnénk kiigazítani:
1. A pályázati bizottságban nem csak az MKP önkormányzati képviselői voltak, a képviselőkön kívül pedig energetikai szakember is a bizottság tagja volt.
2. A bizottság az érvényes jogszabályok értelmében járt el. A pályázók meghallgatása előtt megtörtént a borítéknyitás, mely során ellenőriztük, minden pályázó megfelel-e a kiírás feltételeinek. A következő lépés a pályázók meghallgatása volt, amikor ön azt a kérdést tette fel a bizottságnak, olvastuk-e a pályázati beadványokat. Azt a választ kapta, hogy mivel a borítékokat az imént nyitottuk fel, még nem, de a döntés előtt erre is sor kerül – és ez így is történt! Döntés a személyes meghallgatás és a pályázati beadványok értékelésének alapján született!
Tisztelt Czajtányi Úr! Biztosíthatjuk arról, hogy a pályázati bizottság az érvényes jogszabályok teljes betartása mellett hozta meg döntését és döntésünknek abszolút semmi köze nincs ahhoz, hogy Ön milyen nemzetiségű, ugyanis az 5 pályázó közül 4 magyar nemzetiségű volt! Befejezésként engedjen meg még egy gondolatot: Ha pályázni kívánok egy ügyvezető igazgatói posztra (vagy bármilyen más vezető pozícióra) és nem én vagyok a befutó, nem tartom szerencsésnek, hogy ezt a tényt a sajtó nyilvánosságán keresztül a pályázati bizottságra fogjam, ráadásul a jelenlegi feszült helyzetben még a város magyarságát is megpróbáljam ezzel az MKP ellen hangolni. Végül utolsó mondatára utalva egy üzenet: „Nem csak a választópolgár bizalma és türelme véges...”
A pályázati bizottság nevében: Bélik György, Danis László, Oros Zoltán, Pálffy Dezső, Srna Pál.



