2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból FIGYELŐ

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Etikai kódex robotoknak!

Isaac Asimov sci-fi író sok évvel ezelőtt megalkotott egy hármas szabályt, amelyet a könyveiben szereplő robotoknak feltétlenül be kellett tartaniuk. Az első, hogy a robot soha nem okozhat kárt emberi lénynek, és azt sem engedheti meg magának, hogy közbelépésének elmaradása miatt károsodjon az ember. A második, hogy a robotnak engedelmeskednie kell az ember által adott parancsnak, de csak akkor, ha az nem ellenkezik az első szabállyal. A harmadik szerint a robotnak védenie kell saját életét, de csak úgy, hogy ne sértse az első és a második szabályt. Amikor Asimov ezeket leírta, a robotok még olyan kezdetlegesek voltak, hogy sem betartani, sem megsérteni nem tudták volna a három szabályt. Ma már ez nem így van – írta a La Repubblica című olasz lap. Mivel már több mint egy éve Japánban és Dél-Koreában gyerekek és öregek ellátásával is megbíznak robotokat, a Pentagon pedig négy és fél milliárd dolláros költségvetéssel foglalkozik harci robotok kifejlesztésével, Noel Sharkey robotikával foglalkozó brit professzor úgy gondolja: eljött az idő, hogy etikai szabályokat dolgozzanak ki a robotok számára. „A gondolat, hogy egy robot dönthet emberi élet kioltásáról, rémísztő” – mondta. A segítség, amit a robot a szülőknek ad, kétségkívül nagy, de foglalkozni kell azzal is, hogy egy robot társaságának milyen pszichológiai hátulütői vannak. A majmokon végzett kísérletek több esetben nyugtalanító következményekkel jártak – magyarázta. Sharkey azonban attól nem fél, hogy a robotok átveszik az uralmat az emberek felett, mivel agy nélküli gépek, nem gondolkodnak önállóan, mint a sci-fiben. Van olyan kutató, aki szerint a robotoknak az emberekénél jobb magatartásuk lehet, például a harctereken. Csak beléjük kell táplálni néhány szabályt, amelyet nem hághatnak át. „És ez nem a távoli jövő, hanem a holnap valósága, amelyen el kell gondolkodni, nehogy úgy járjunk, mint az internet berobbanásakor” – figyelmeztet Arkin professzor, aki amerikai katonai robotok számára készített több szoftvert.

Aktivizálódó szélsőjobb

A Frankfurter Rundschau a belügyminisztériumra hivatkozva arról számolt be, hogy október végéig12 ezer olyan bűncselekményt regisztráltak, amelyeknél szélsőjobboldali hátteret lehet kimutatni. Ez közel 30%-os növekedés az előző év hasonló időszakához képest. Nemrég megkéselték Alois Mannichlt, Passau rendőrfőnökét, számos jel utal arra, hogy az elkövető szélsőjobboldali. Az 52 éves, életben maradt rendőrfőnök arról volt ismert, hogy következetesen fellépett a jobboldali radikálisokkal szemben. (MTI)