Szlovák politikai anyanyelvtan
BARAK LÁSZLÓ
A populizmus és a nacionalizmus ideológiájának lényege, hogy a vele eljegyzett politikusok az emberi értelem helyett mindenekelőtt az érzelmekre kívánnak hatni.
Kizárólag erről szól a földrajzi megnevezések használata kapcsán gerjesztett szlovák–magyar vita. Kár hát ebben a vitában észérvekkel előhozakodni, különösen most, amikor mindkét fél eljutott oda, hogy érzelmi alapon törvénykezett és kíván törvénykezni a továbbiakban is. Mert bizony, ha jobban belegondolunk, az a törvénymódosítás, amelyet a Magyar Koalíció Pártja a szlovák oktatási miniszter hibrid tankönyveire válaszként kezdeményezett, voltaképpen annak a populista, vagyis érzelmi töltetű vitakultúrának az elfogadását jelentette, amely az oktatási minisztert delegáló Szlovák Nemzeti Pártot jellemzi. Olyasmit ugyanis merő ostobaság hatalmi úton törvénnyel szabályozni, hogy az ember jobb vagy bal lábbal keljen-e föl reggelente. Hiszen egy-egy nyelv szabályaihoz mindössze annyi köze lehet a politikusoknak, amennyi ahhoz, hogy melyik lábával szálljon ki az ember az ágyból. Profánabb hasonlattal szólva, a politikának semmi köze nincsen ahhoz, hogy a férfiember sovány, kékszemű vagy éppen teltkarcsú, barna nőre gerjedjen-e… Ha tehát a magyar nyelvben a Karpatská kotlinát Kárpát-medencének nevezik, akkor csak az eleve hülye vagy előre megfontolt szándékkal populista/nacionalista politikus képes azon vitatkozni, hogy egy magyar nyelvű tankönyv szövegében melyik kifejezés és milyen sorrendben szerepeljen.
Az államfő, Ivan Gašparovič tehát, ha ad magára, csak ilyen alapon utasíthatta volna el azt a törvényt, amely a földrajzi megnevezések anyanyelvi használatát szabályozná a kisebbségi tankönyvekben. Tudvalévő azonban, a szlovák államfőt vonatkozó tettében csak részben vezérelte saját politikai jövőjével kapcsolatos (2009-ben meg akarja nyerni az államfőválasztást) racionális meggondolás, hiszen törzskönyvezett nacionalistaként jellemzően éppúgy az érzelmei vezérlik őt, mint kollégáját, Ján Slotát és társait. Olyan evidenciák ezek, amelyekkel ugyan lehet vitatkozni, csak éppen fölösleges. Ezért is tragikomikus helyzet, hogy hónapok óta ez a meglehetősen meddő helységnév-használati, „nyelvországlási” vita határozza meg mind a szlovákiai, mind pedig a magyarországi közbeszédet, egyszersmind a két ország, hovatovább a két nép közti viszonyt…
Pedig pofonegyszerű a meddő tankönyvvita megoldása. Ha az aktuális szlovák hatalmi elit erőnek erejével „kankutyamód” úgy akarja jelképesen körbevizelni a területét, hogy belebarmol a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek anyanyelvi szabályaiba, akkor ehhez nem szabad asszisztálni. Sem úgy, hogy a vita során a kisebbségek képviselői is lemennek kutyába, úgy pedig a legkevésbé sem, hogy irracionális jogszabályokról egyezkednek a szlovák populista nacionalistákkal. Ehelyett, a civil kurázsi intézményével élve, en bloc, vagyis a szakmai szervezetek, az oktatási intézmények, a szülői közösségek szintjén, és természetesen a diákok által is, el kell utasítani az olyan tankönyveket, amelyek nem felelnek meg az anyanyelvi szabályoknak. Majd lehetőleg minél több egyéni panaszt kell tenni a szlovák alkotmánybíróságon alapvető emberi jog, vagyis az anyanyelvhasználat korlátozása miatt. Esetleges hazai alkotmánybírósági kudarc esetén pedig ott van Strasbourg, az emberjogi kérdésekben illetékes nemzetközi bíróságával…
Ez a jogorvoslati javallat vezethet a tankönyvvita egyedüli érzelemmentes, vagyis racionális megoldásához. Ha több időt és energiát vesz is igénybe, mint a nemzetmentő lózungokkal való hadonászás… Ebben a cselekvésben lehet kiszemelt választói segítségére az MKP! Már ha politikusai komolyan gondolják, hogy segíteni akarnak.