Maszatolás

MIKLÓSI PÉTER

A tényszerű tárgyilagosság mondatja velem: Duray Miklós járművezetői és politikai hibát követett el a múlt szombaton. Járművezetőit azért, mert – állítólag egy előzésben lévő szembejövő autót kikerülendő – lesodródott a kocsiútról. A bökkenő csak az, hogy a baleset ilyetén verziójának egy szál tanúja sincs... Politikai hibát pedig azért, mert élve (mint fennen hangoztatta: nem visszaélve!) képviselői mentelmi jogával megtagadta az alkoholszonda megfújását. Akiknek jobb az emlékezőtehetsége, nyilván tudják: hasonló szituban nem először mutatott fityiszt a zsaruknak. Most nem részletezem, igazságosnak tartom-e, hogy a mentelmi jog egy exponensnek ilyen helyzetben is nyúlcipőt biztosít, míg a mezei polgár akár csak egy macskaugrásnyi, mondjuk tíz kilométeres szakaszon színjózanul is annyiszor kénytelen belefújni a szondába, ahányszor a rendőrök úri kedve tartja; most inkább csupán annyit mondok: az MKP parlamenti frakciójának nesztora megmutatta, hogy pártja stratégiai alelnökeként – sajnos – képviselői praxisában nem képes megtalálni a polgári demokrácia legkisebb közös nevezőjét. Megmutatta, diplomáciai érzéke rossz, amiképp politikai intelligenciája is cserbenhagyta. E blamázs lényege ugyanis pofon egyszerű, hiszen az ilyenkor rutinszerű rendőri intézkedés rosszul időzített megtagadásával éppenséggel felkínálta a „nemes” felháborodás lehetőségét még azoknak is, akik nem megélhetési magyarfalók, illetve nem mindig és nem mindenben az MKP mumusának és az ördög cimborájának tartják őt. Egykori könyvének címével élve: kutyaszorítóba kergette pártját is, önmagát is, hiszen mentelmi jogának önhitt helyszíni bevetésével a külvilág előtt megsértette mind az MKP, mind egyéni jó hírét és becsületét, mondhatni „személyiségi jogait”.

Bonyolítja a helyzetet, hogy négy nappal a Pozsonypüspöki határában történtek után az MKP elnökségi tagjai még sehogy, vagy csak nyámnyila szófordulatokkal, fanyalogva nyilatkoznak az esetről, ám nem mennek el odáig, hogy egyértelműen minősítsék. Ami akkor is baj lenne, ha az efféle maszatolás csak most, egyetlenegyszer s kivételesen fordulna elő. A tényszerűség ellenben mást bizonyít. Például augusztus vége óta nem tudni, vajon milyen a párt pontos és végleges álláspontja az egyik elnökségi tag és a Gój (héberül s bizalmasan: nem zsidó) Motoros Egyesület kapcsolatáról? De egyebek közt azt sem tudni, mi a párt véleménye a rendszámbizniszbe keveredett Pro Selye Univerzitas alap, a Ganador Kft., meg a Selye János Egyetemért Alapítvány „Bermuda-háromszögének” ügyleteiről... Itt a tisztánlátás pusztán csak azért is volna indokolt, mert az alapítványi kuratóriumokban az MKP részint parlamenti, részint európai parlamenti képviselő szintjén van jelen. Az már csak „hal” a tortán, hogy a szlovákiai magyar választó, objektív értékelés helyett, például egy elbulvárosodott szlovák hetilapból értesült a minap arról: az MKP elnöke elégedetlen a párt Brüsszelben és Strasbourgban tevékenykedő, választott képviselőivel – és még folytathatnók a saját fészkünk ügyes-bajos dolgainak kiteregetését. Elvégre, ami egyszer megtörtént, nem lehet visszacsinálni. Változtatni viszont lehet(ne) mindezen, ha aki(k)re vonatkozik, az(ok) észrevenné(k): a szlovákiai magyar politikai elit presztízse a tét. Itt valóban azt kell megmutatni, hol húzódik a határ a maszatolás, illetve a párt helyénvaló gesztusai, világos kommunikációja között.

Mert ha marad a maszatolás, úgy nem a párt szolgál bennünket, hanem mi szolgáltat(hat)unk a pártnak: tekintélykölcsönzőt. De akkor mi, szlovákiai magyarok csupán annyira leszünk sínen, mint a sztrájkoló vasutasok.