Le-járat

TALLÓSI BÉLA

Azzal indulok neki az útnak, hogy olyan már nem lesz, hogy felszállok a buszra, úgy, hogy az előzőt elengedem, mert állóhelyet is alig találok benne. Eddig elengedtem, mivel kitanultam a nagyvárosi tömegközlekedést, és tudom, hogy még el se tűnik a kanyarban az előző busz, a másik kanyarban, nyomában már befordul a következő járat, lézengő utazóközönséggel. Egyébként nem csoda, hogy bekáoszolnak a járatintervallumot szakaszoló menetrendek (mint az amerikai bankrendszer és tőzsde), hiszen mire oldaná a bedugulást, vagyis meggyorsítaná a forgalmat az Apolló, felújítás miatti sávösszevonásokkal leszűkül a Kikötői, szegény csotrogány jószágunk, az Öreg-híd jövőjéről inkább ne is meditáljunk.

Jön a menetrendből lemaradó előző zsúfolt járatot követő üresjárat, luxuskényelmet kínálva, hiszen az ülések közt elvesznek az utasok. Válogatok is az ülőhelyek között, s behúzódom az ablakhoz, jó fényes helyre, lenyitott szellőztető alá, hogy dőljön rám a tiszta ájer. Felszállás előtt még érzékelem, hogy ketten állunk a megállóban. Mérföldekre húzódom tőle, leendő utastársamtól, hogy ő az első ajtók valamelyikét vegye igénybe, én a hátulsók legtávolabbikán szállhassak fel. Egy darabig ülök magamnak, bámulok ki a fejemből. Már-már ki is esik a tudatomból, hogyan néz ki, milyen formátumban egzisztál az emberi lény, hiszen közel távolban egyetlen példánya, még csak egy aszottnyi gyerek se lézeng. Ám eközben felém közeledik a megállóban felszállt asszonynyi teremtmény, aki erősen tolja maga előtt azonosítható szaggal kijelölt territóriumát. Ez alapján úgy ítélem meg, hogy letelt az éjszakai műszakja a nonstop kelttészta-sütödében, ahol sütést irányító szakembersegéd, netalán égettolajcsere-menedzser lehet. Felméri a helyzetet, és letelepszik mellém. Ettől kezdve nemcsak a duplaülésen osztozunk, hanem a hajfonatán is, amelyből ugyancsak lehetne lángos alá, sütéshez zsiradékot leszívni. Hogy érzékeljem jelenlétét, ha még nem vettem volna észre, meg is rázza a hátközépig nőtt bolhaköntöst. Úgy vág vele arcul, hogy tele lesz a szám rágcsálnivalóval. Amikor húzódzkodni próbálok bele az ablaküvegbe, felém fordul, rám villantja mosolynak álcázott szájüreg-fogyatékosságát, amelyből dentális higiénéjének savanyú káposzta, olomoucké tvarůžky és reszelt retek keverékéből generálódott bio-áram ráz meg…. és társas-utazunk tovább.

Azzal szállok le megérkezésemkor az út végén, hogy olyan már nem lesz, hogy felszállok a buszra úgy, hogy az előzőt elengedem, és megvárom azt, amelyiken alig van utas? Amelyben leülök a totál üres hátsó traktusban, ahol behúzódom az ablakhoz, jó fényes helyre, lenyitott szellőztető alá, hogy dőljön rám a tiszta ájer, s ne tornássza magát elölről hátra az ülések között, és ne éppen mellém üljön le egy szagos müge (Asperula odorata)? Aki ne morogna utánam, s ne járatna le mások előtt, amiért facsargatom az orrom, azzal, hogy: „az ilyenek miért nem utaznak taxival”?