Puccs lóg a levegőben
MALINÁK ISTVÁN
Az iszlámábádi Marriott Szálló elleni múlt szombati merénylet – 60-70 halott, köztük a cseh nagykövet, több mint 200 sérült – Benazir Bhutto december végi meggyilkolása óta a legnagyobb politikai megrázkódtatást okozta Pakisztánban. Ami azért nagy szó, mert az országban állandósultak a nagy és nagyobb válságok – elég Musarraf tábornok-diktátor eltávolítására, a kormányalakítás körüli hercehurcára, a koalíció szétesésére gondolni. A politika fintora, hogy Benazir halálakor a levitézlett diktátornak köszönhetően az ország stabilabb, a központi hatalom erősebb volt, mint most, amikor civil kormányzat van. Musarraf – némi iróniával – a terrorellenes harc címén legalább az USA-nak megfelelt, de ez a mostani garnitúra senkinek sem jó, ráadásul ez sem teljesíti a demokratikus követelmények minimumát sem. Zardari államfő a néhai Benazir Bhutto férje, a velejéig korrupt „Mister 10 százalék”, egy többszörös börtöntöltelék, anno miatta kellett távoznia a feleségének is a kormányfői posztról. Ez a kétes hírű, odahaza is népszerűtlen, senki által sem tisztelt üzletember próbál most nagypolitikát csinálni.
Robert Gates, a Pentagon főnöke kedden egy szenátusi bizottság előtt elismerte, a nyolc éve tartó háború, a 60-70 ezer amerikai és NATO-katona jelenléte ellenére Afganisztánban nagyon rossz a biztonsági helyzet. Akaratlanul is megerősítette azon nyugati szakértők véleményét, akik szerint a tálibok (és az al-Kaida) elleni ottani háborút a NATO nem tudja megnyerni. Gates bízik abban, hogy ez nem igaz, de azt is elismerte: az afganisztáni sikerhez Pakisztán segítsége alapfeltétel. Ezért is kellene az egész NATO-nak nagyobb figyelmet fordítania Pakisztánra, nem csak az USA-nak. Hiszen az afganisztáni vereség a NATO olyan méretű kudarca lenne, amilyet a szövetség nem engedhet meg magának. Arról nem is beszélve, hogy Pakisztán az iszlám világ első atombombájának tulajdonosa és aktív terjesztője (pl. Észak-Koreának adta át az atomtitkokat).
Elődjét, a nála sokkal tehetségesebb Musarrafot utánozva Zardari is megpróbál kettős játékot űzni. Harcot hirdetett a terrorizmus ellen, ugyanakkor közölte, tűzparancsot adott a hadseregnek az amerikai katonák ellen is, ha azok a szélsőséges fegyveresek elleni műveletek során megint „áttévednének” pakisztáni területre. Az elsőre, mint a szombati merénylet tanúsítja, képtelen. A másik miatt az USA is ejti – lehet, hogy már meg is tette –, hiába utazott New Yorkba, ahol kedden Bush-sal is tárgyalt. A merénylet következő tanulsága, hogy Pakisztánban már csak két „állami intézmény” működik, a híres titkosszolgálat, az ISI és a nagyhatalmú hadsereg. A merénylet idején a Marriott Szállóban kellett volna találkoznia az ország legfelső vezetésének – államfő, kormányfő, házelnök és főtisztek –, de az ISI figyelmeztetésére áttették a helyszínt. Titok, miért nem rendelte el az ISI az egész szálloda kiürítését, állítólag már nem volt rá idő. A körülmények, a részletek mindenesetre gyanúsak, többféle variáció létezik. Pl. az, hogy egy ekkora merénylet a politikai vezetés bukását okozhatja. Figyelembe kell venni, hogy az ISI sem egységes, szoros a kapcsolata az afganisztáni Talibánnal, amely anno az ő segítségével jött létre, és valószínűleg al-Kaidások is vannak a soraiban. Summa summárum: minden jel szerint azoknak a szakértőknek lesz igazuk, akik szerint Zardari egyáltalán nem felel meg a hadseregnek, és belátható időn belül eltávolítják – a Pakisztánban hagyományos puccsal. Addig marad minden bizonytalan. Az afganisztáni háború kimenetele is.



