Kézigránát a kampányban
HOFER LÁSZLÓ
A 44 éves alaszkai kormányzónő kézigránátként csapódott be az elnökválasztási kampányba. Új lendületet adott John McCain szenátornak, a republikánus elnökjelöltnek, és olyan meghatározó szerepe kezd lenni a kampányban, amilyent alelnökjelölt évtizedek óta nem játszott.
A Time elemzője szerint nyilvánvaló, hogy már nem csupán a politikai üzenetről van szó, a hatás tudat alatti. A közvélemény nem ismeri, hogy Palin milyen politikus, bölcs vagy vakmerő, önálló gondolkodású vagy ötlettelen; személye pártokon átívelő jelenség. Megjelenése a néhai legendás elnökre, Ronald Reaganre emlékeztet, sikere a Republikánus Párt mítoszának erejét jelzi.
A Palin-jelenséget mind több írás igyekszik megvilágítani. A kormányzónő személyéről szeptemberben több hír jelent meg, mint a választási kampány többi szereplőjéről. Palin a híradások 60 százalékában fordult elő, megelőzve John McCaint is, aki 52 százalékot ért el. A demokrata jelöltpáros háttérbe szorult: Barack Obama a tudósítások 22 százalékában szerepelt, társára, Joe Bidenra pedig csak a hírek 2 százaléka jutott – derült ki a Kiváló Újságírás Program kutatásából. A Lycos internetes keresőben Palin nevére mindenkinél többen kerestek rá, a popsztárokat is megelőzte.
A The Washington Times szerint a „hoki anyu”, a köztisztviselő, a médiasztár már kulturális jelenség, amelynek központi eleme a nőiessége, a magas sarkú cipő és az éles politikai vitákat kiváltó rúzs. Miután Hillary Clinton nem lett sem elnök-, sem alelnökjelölt, talán ő a legfontosabb női politikus Amerikában. A The New York Times elemzője úgy fogalmazott: korábban McCain–hogyishívják jelöltpárosról lehetett beszélni, most már Palin–hogyishívják kettősről.
Sarah Palin egymaga elérte azt, amire a Republikánus Párt tíz korábbi elnökjelölt-aspiránsa nem volt képes: fellelkesítette a kormányzó párt táborát, tömegeket és nagy adományokat vonz, szétzilálta a demokrata kampányt. A CNN/Time/Opinion Research felmérése szerint a McCain–Palin párosnak először van kétszámjegyű előnye a fehér női szavazók körében Virginia, Missouri és Michigan államban, ahol eldönthetik a választást. A McCain oldalán az országot járó szupernőre kíváncsi mindenki, tízezres nagygyűléseken éltetik, sokszor McCain beszédei közben is azt skandálják az izgatott hívek: „Sarah, Sarah!”. A The Washington Post tucatnyi nővel készített interjút, köztük egykori Clinton-támogatókkal, akiket lenyűgöz Palin határozottsága, s akik közül többen könnyeket potyogtatva azonosítják magukat a fontos politikai szerepre készülő ötgyermekes anyával.
Más elemzők rámutatnak: szinte újjászülettek az amerikai evangéliumi keresztény hívők. A vallásos jobboldal vezetői megrészegült örömmel fogadták Palin alelnökké jelölését, a keresztény rádióállomások műsoraiban már-már hisztérikus volt az ünneplés. Palin katolikus családba született, de 4 éves korában szülei egy pünkösdista egyházhoz csatlakoztak. Ő maga 38 éves koráig látogatta a közösséget, jelenleg úgynevezett Biblia-hívő kereszténynek vallja magát (az evangéliumi protestáns keresztények egy csoportja nevezi így magát).
Palin jelölése egyfelől hihetetlen mértékben mozgósíthatja az evangéliumi tábort, amely a népesség jelentős hányadát, 23 százalékát teszi ki. Másfelől viszont a Demokrata Párt felé tereli a katolikus választókat, és elidegeníti az ingadozó világi szavazókat, például azért, mert Palin még erőszak és vérfertőzés esetén is ellenzi a művi terhességmegszakítást.
Joe Klein, a Time elemzője az elsők között van, akik valósnak látják annak a lehetőségét, hogy a Palinnal társult McCain győzelemre vezeti a republikánusokat az évek óta tartó, a demokratáknak kedvező kormányváltó hangulat ellenében is. Klein felidézte, hogy Reagan erőteljes jövőképe a nosztalgián, a múltba nézésen alapult. Adócsökkentési ígéretei és megingathatatlan kommunizmusellenessége mellett egy valamikori, faji előítéletektől mentes Amerika képének felvázolásával hatott az amerikaiak szívére. Az 1950-es éveket elfedő kulturális egyneműség és az erősödő középosztály azonban már a múlté. Minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált Amerika kulturális sokszínűsége, és a középosztály helyzete megingott, tagjai nem lehetnek biztosak abban, hogy gyerekeik jobban élnek majd náluk. Ma az 1960-as években még elképzelhetetlen életstílusok léteznek, viszonylag széles körben dívik a fogamzásgátlás és az abortusz, teret nyert a feminista forradalom, az egynemű párok jogaikért küzdenek, a kétszülős családmodell szétesett. Mindezek a változások a televíziónak is köszönhetően felgyorsultak. Amerika viszont vágyik egy olyan korba, amikor „ezek a problémák” még nem voltak; a kisvárosi értékeket hirdető Sarah Palin ennek a mítosznak a legfrissebb megszemélyesítője.
Mint a Time elemzője megjegyezte, a Republikánus Pártnak ez a szinte ösztönökre ható üzenete minden korábbinál erősebb, elsősorban a demokrata elnökjelölt származása miatt. A kenyai apától és kansasi fehér anyától született Barack Obama nem létezhetne a Reagan és Palin által megálmodott kisvárosi Amerikában.
A jellegzetesen nagyvárosi értelmiségi Obama fekete és fehér szülők gyereke, és az ilyen vegyes házasság „terméke” nagy tömegek számára még ma is elrettentőbb, mint az, hogy – mondjuk – Palin fiatalkorú lánya teherbe esett. Klein szerint Obama bármennyire igyekszik is hangoztatni, hogy ő is csak egy az amerikaiak közül, a multikulturális Amerika mítosza még a jövő zenéje.