2008. szeptember 30. kedd, 18:00
Márai Sándor ésa kassaiakKassát is, mint minden szlovákiai várost 1989-ig elsősorban Lenin-szobrok díszítették, a keleti metropolisban persze Petrov- és Kukurelli-szobrokat is emeltek, akiknek természetesen semmi közük Kassához. Ezek mellett több olyan mű is éktelenkedett, melyek szintén a szocialista realizmus jegyében fogantak. A bársonyos forradalom után a kassaiak fölébredtek hosszú bolsevik álmukból, és megállapították, hogy kulturális múltjuk valóban érdekes és tarka. És a város szülötteit szégyenszemre jobban ismerik a nagyvilágban, mint otthon. Sajnos, ez Márai Sándorra a világhírű íróra is vonatkozik, aki Grosschmied Sándor néven látta meg a napvilágot Kassán, 1900…
2008. szeptember 30. kedd, 18:00
Igen, kedves olvasóim, jól sejtik: a bohóckodó magyarfaló, illetve a jótevő keresztes vitéz Ján Slota. Akiről talán nem tudják, mi is valójában: bohóc-e, aki csak szórakoztatni szeretné a szlovákokat; gyűlöletkeltő-e, aki tréfásnak álcázott megjegyzéseivel valójában mérget fröcsköl szét maga körül a levegőbe, hogy magyarellenességre ingerelje még a szelídebb szlovákokat is; vagy korunk fenegyereke, „keresztes vitéze”, hiszen legújabb mániája a kettőskereszt-állítás, amelyet nem vallásos buzgóságból, hanem valóban magyarellenességből művel. Mert mint helyettese is állítja, így szeretnék megjelölni a szlovák területeket. Slota szerint az ő területükön sokkal többször adtak át olyan szobrokat, amelyek ronda madarakat formáznak. „Azokról a magyar papagájokról beszélek – hangsúlyozza –, amelyeket turulmadaraknak neveznek…
2008. szeptember 30. kedd, 18:00
Ismerjük egymást?A Vajdasági Magyar Diákszövetségből származó értesülés szerint még e hónapban elindítják, a 2009 márciusáig tartó Ismerjük egymást? tervezetet Szabadkán. A szervezők három fő célt kívánnak megvalósítani. Ezek a nem formális oktatás népszerűsítése hatvan középiskolás körében, amit az etnikai konfliktusok témájában – hat hétvégi képzésen – ismertetnek. Továbbá a képzésen részt vevő fiatalok, bevonva még hatszáz diákot, készítik el azokat a kérdőíveket, amelyek a szabadkai, eltérő nemzetiségű középiskolások közti kommunikációról szólnak. Végül mindezt egy kiadványban szeretnék megjelentetni…
2008. szeptember 30. kedd, 18:00
A piacgazdaság apokaliptikus végét jósolók és a tenyerüket dörzsölő szocialista tervezők alapos kárörömmel szemlélhetik a világgazdaság legújabb fejleményeit. Íme, bebizonyosodott, hogy a kapitalizmus (különösen annak amerikai válfaja) csődbe vitte a világot, a piac nem tévedhetetlen, ezért sürgősen állami beavatkozásra és tervezésre van szükség. No, azért nem eszik ennyire forrón a kását.
2008. szeptember 30. kedd, 18:00
Figyelmeztetés AusztriábólA szélsőjobb sikere és a két nagy párt történelmi bukása a vasárnapi osztrák választáson figyelmeztetés, s nem csak Ausztriának – vélte a Lidové Noviny. Ismét bebizonyosodott, milyen veszélyes, ha a politikai színpad főszereplői felosztják egymás közt a hatalmat, s az ellenzék szerepét átengedik a szélsőségeseknek. Csehországnak ez nagyon tanulságos, hiszen manapság újra szóba került az egykori szerződés üzenete (a győztes szociáldemokraták és az ellenzéki polgári demokraták közti hatalommegosztás 1998–2002-ben Csehországban). (mti). …
2008. szeptember 30. kedd, 18:00
MTI-ÖSSZEFOGLALÓHolnap lesz 50 éves az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, a világ legnagyobb költségvetéssel működő űrhivatala. Hivatalos nevén National Aeronautics and Space Administration, vagyis a Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatal évente 17 milliárd dollárt költ a világűr kutatására és meghódítására, beleértve az emberek űrutaztatását, a távoli bolygók – egyelőre még – fürkészését robotszondákkal, valamint a világegyetem titkainak feltárását nagy teljesítményű földi és űrteleszkópokkal. Központja Washingtonban van, ahol 19 ezren dolgoznak. Tevékenysége az USA egész területére kiterjed, és tíz főközpontja további 40 ezer embernek ad munkát. A NASA megalakításáról 1958 júliusában az amerikai kongresszus döntött…
2008. szeptember 30. kedd, 18:00
LOVÁSZ ATTILAMíg egy hónappal ezelőtt az derült ki, hogy a szlovák gyerekek mindenkinél jobban utálják a magyarokat, most kifejezetten meglepetésszerű az az eredmény, mely szerint a szlovákiai magyarok több mint hetven százaléka hazájának tekinti az országot, Slotáktól, Ficóktól, Malíkováktól függetlenül. Az első elemzések valóban jól látják: a honi magyarság úgymond lojalitása (a nemzetiek és a HZDS oly sokszor deklarált óhaja) megkérdőjelezhetetlen, nem jelenti viszont azt, hogy a jelenlegi, főleg oktatásügyben tapasztalt tendenciák hozták volna. A szlovákiai magyarság elsősorban azért tekinti hazájának Szlovákiát, mert itt van itthon. Ennyire egyszerű. Az otthon érzése nem szokott országokhoz fűződni, vagy csak nagyon ritkán, az ember általában ott van otthon, ahol született, ahol él, ahol szerettei élnek vagy nyugszanak…
2008. szeptember 30. kedd, 18:00
THE GUARDIANIzrael idén tavasszal komolyan fontolóra vette az iráni atomlétesítmények elleni katonai csapást, George Bush amerikai elnök azonban megtagadta a terv támogatását – írta magas rangú európai diplomáciai forrásokat idézve a The Guardian. A vezető londoni baloldali napilap értesülései szerint Bush közölte az izraeli féllel, hogy elutasító álláspontját elnöksége végéig nem tervezi megváltoztatni. Ehud Olmert akkori izraeli kormányfő májusban, egy négyszemközti megbeszélésen vetette fel a támadási tervet az amerikai elnöknek, aki az izraeli államalapítás 60. évfordulójára látogatott az országba – írta a brit lap. A The Guardian szerint egy európai kormányfőnek Olmert később beszámolt Bush álláspontjáról…
2008. szeptember 29. hétfő, 18:00
Halasztódhata rakétapajzsAz amerikai pénzügyi válság miatt elképzelhető, hogy a tervezettnél később épülnek meg az amerikai rakétapajzs Csehországba és Lengyelországba telepítendő elemei – ismerte el egy interjúban Karel Schwarzenberg. A cseh külügyminiszter azt mondta: noha valószínűbb a csúszás abban az esetben, ha Barack Obama, a Demokrata Párt jelöltje nyeri a november 4-i amerikai elnökválasztást, alapjában véve mindkét elnökjelölt támogatja a csehországi radarállomás felépítésének és rakétaelhárító rakéták lengyelországi telepítésének tervét. Schwarzenberg New York-i nyilatkozatában ismételten igyekezett megnyugtatni Oroszországot, hogy a rakétapajzselemek közép-európai telepítése nem ellene irányul. Megjegyezte ugyanakkor, hogy szerinte Moszkvát valójában nem is a tervezett radarállomás vagy a rakéták zavarják, hanem az, hogy az egykori Varsói Szerződés országainak területén terveznek ilyesmit; az orosz vezetés ugyanis – mondta – úgy képzeli, még mindig van beleszólása abba, mi történjék a Szovjetunió egykori csatlósállamaiban. A cseh külügyminiszter hozzáfűzte, nincs kétsége afelől, hogy Moszkva megtalálja a módját, hogy „próbára tegye” Prágát, miután az január 1-jén átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztét Franciaországtól…
2008. szeptember 29. hétfő, 18:00
BARAK LÁSZLÓCsáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a hét végén kijelentette, oktatásügyi és kulturális intézményeket, szervezeteket felügyelő kis szlovákiai magyar parlamentre van szüksége a szlovákiai magyaroknak. Ebben kapnának helyet a szlovákiai magyarság választott képviselői. Eme döntéshozó és költségvetéseket elosztó kis parlament felett a szlovák parlament csupán a törvényességre felügyelne – így Csáky… Ez, úgymond, anno, az ő miniszterelnök-helyettessége idején kidolgozott MKP-s autonómia-törvénytervezet lényege. Ezt az autonómiatervezetet pedig rövidesen a Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő fémjelezte Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) rendelkezésére bocsátja… Elkerülendő a fölösleges szószaporítást, hagyjuk ezúttal a szóban forgó „MKP-s autonómiatervezet” érdemi minősítését. Egyrészt, mert első látásra is, igencsak finoman szólva, fából vaskarikának tűnik…
2008. szeptember 29. hétfő, 18:00
JUHÁSZ KATALINA sors iróniája, hogy épp reggeli kávézás közben bukkantam rá a tegnapi nap legabszurdabb hírére. Állatvédő ismerőseimnek köszönhetően az átlagnál jóval többet tudok a denevérekről, ezért nem köptem szét a kortyot, hanem hősiesen lenyeltem. Persze lehet, hogy csak a meglepetéstől. Történt pedig, hogy egy amerikai nő kávéfőzőjébe denevér került, amelynek tetemén szépen átfolyt a fekete nedű, és az illető csak másnap este jött rá a furcsa mellékíz okára. Az asszonynak az az érthetetlen szokása alakult ki, hogy mindig előző este kapcsolja be a gépet, és másnap, felkelés után issza meg kávét…
2008. szeptember 29. hétfő, 18:00
Hetven éve, 1938. szeptember 29-én írták alá Münchenben azt a többoldalú nemzetközi megállapodást Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország között, amelynek következménye Csehszlovákia felosztása lett.
2008. szeptember 29. hétfő, 18:00
VLADÁR TAMÁS„Bravó, Liszenko elvtárs!” – Sztálin e szavai alapozták meg a száztíz éve, 1898. szeptember 29-én született, a szovjet tudománynak felmérhetetlen károkat okozó biológus, Trofim Gyenyiszovics Liszenko karrierjét. Ukrajnai parasztcsaládból származott, a kertészeti iskola után egy mezőgazdasági intézetben tanult. Nevét 1927-ben ismerték meg, amikor egy távoli azerbajdzsáni állomáson téli zöldborsó termesztésével, trágyázás nélkül növelte a föld termékenységét. (A tél akkor nagyon enyhe volt, később hiába próbálkoztak a borsó vetésével…

2008. szeptember 27. szombat, 18:00
Párom szülei nemrég érkeztek haza Rumunskóból. Korondon is jártak, s az ott vásárolt kis köcsögöket (és itt most valóban a fazekasipari termékekre gondolunk) a Krónika című napilap szeptember 15-i kiadásába csomagolták, hogy nagyobb valószínűséggel éljék túl a 800 kilométeres utat.
2008. szeptember 27. szombat, 18:00
SMETöbb cikkében is a szlovákiai magyarok lojalitásával foglalkozik a Sme. A lap jegyzetírója szerint az, hogy a magyarok büszkék arra, hogy Szlovákia polgárai azt jelenti, Slota és Fico átmeneti jelenség, s bárhogy igyekeznek is, nem sikerül annak a csoportnak az érzéseit befolyásolniuk, amely gyűlöletük leggyakoribb célpontja. A hazához való viszonyt az befolyásolja, az emberek el tudják-e tisztességesen tartani családjukat. Az előző kormány reformjainak hála Szlovákiában magasabb az életszínvonal, mint Magyarországon. „Ilyen egyszerű ez – írja a kommentátor…