Visszatér a birodalom?
MTI-HÁTTÉR
Miután Koszovó bő fél évvel ezelőtt a nyugati hatalmak támogatásával kikiáltotta függetlenségét az orosz támogatást élvező Szerbiától, Moszkva folyamatosan arról beszélt, hogy a lépés „kinyitotta Pandora szelencéjét”, és a szeparatisták precedensként értékelhetik a történteket, ami „beláthatatlan” következményekkel járhat.
Ezután az oroszok tevőlegesen is gondoskodtak arról, hogy a dél-oszétiai és abház oroszbarát szakadárok valóban megerősítve lássák törekvéseik megalapozottságát. Grúzia e hónap elején kísérletet tett arra, hogy erővel helyreállítsa szuverenitását a két tartomány fölött, de ezzel csak olajat öntött a tűzre. Csapatait a hatalmas túlerőben levő oroszok gyorsan visszaverték, és behatoltak színtiszta grúz lakosságú területekre is. Onnan időközben zömmel – sőt, Moszkva szerint teljesen – kivonultak, ám a Nyugat szerint egyfelől ez a kivonulás még nem teljes, másfelől Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerése az államok szuverenitásának és területi épségének elvén alapuló nemzetközi jogrend nyílt arcul csapása.
Ez az érv – az állami integritás elsődlegességének érve – azonban hat hónappal ezelőtt szintén gyakran elhangzott, mind az oroszok, mind néhány európai ország részéről, amikor Koszovóról volt szó. Így az unió most nincs könnyű helyzetben, amikor meggyőző álláspontra kíván helyezkedni.
Az oroszoknak – teszik hozzá katonapolitikai elemzők – nem jön rosszul az, ha Grúzia környékén „meleg a helyzet”, hiszen ez Moszkva reményei szerint talán elbátortalaníthatja a NATO-t Grúzia felvételének távlatait illetően. Kérdés ugyanis, hogy az atlanti szervezet „vállalja-e” az oroszokkal való fegyveres összetűzések kiújulásának kockázatát egyik leendő tagállamának kedvéért.
Politikai elemzők szerint a hétfői EU-csúcson két nézet vitájára lehet számítani, amikor a résztvevők – az orosz magatartás várhatóan egyöntetű verbális elmarasztalásán túl – a gyakorlati következményeket illetően is közös vélemény kialakítására fognak törekedni. Egyesek – például a baltiak – azt vallják majd, hogy „visszatért a szovjet birodalom”, és ez ellen határozottan tenni kell, míg mások – köztük a németek – azt hangsúlyozhatják inkább, hogy „nem szabad elidegeníteni az oroszokat”.



