Mézesbödön
MIKLÓSI PÉTER
Minálunk, Bohócériában egyre kacifántosabb dolgok történülnek. Például a tavaly 162 milliárddal gazdálkodó Szociális Biztosító élére most olyasvalakit nevez ki a miniszterelnök, akinek sokféle priusza közül a legszerényebb stikli, hogy nevét ott találni a hírhedt ŠtB-ügynöklistán. Napjainkban már jóval fontosabb érdem, hogy az illető a vezető kormánypárt főtanácsosa a pártfinanszírozás kérdéseiben; magyarán: ő pártja pénztárnoka. Mellesleg ő játszotta a miniszterelnök úr kezére a fővárosban bagóért vásárolt exkluzív szőlődombot meg egy új lakást is. Más precedens: az sem semmi, hogy a rendőrség lefülelte, ám a bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba a besztercebányai megyefőnök hivatalvezetőjét, noha a megalapozott gyanú ellene, hogy kétmilliót kért és kapott is egy szépecske állami ingatlan célirányos eladásáért. De a napokban, egyebek közt, az is kiderült, hogy Bohócériában – a Legfőbb Ügyészség állásfoglalása szerint – nemcsak parlamenti jelenléti ívet szabad büntetlenül több ízben is hamisítani, hanem fals iratok alapján pompás telkekhez is hozzá lehet jutni! Méghozzá a főváros legfölkapottabb üdülőövezetében, kormánypárti segédlettel. És amiképp Bohócériához illik, e mindennapossá vált sundám-bundám fölébe a miniszterelnök úr is meghirdette a maga közbeszerzési szentenciáját. A dolog pofonegyszerű: ezentúl nem a mindenki számára értendő KÖZön, hanem a BESZERZÉSen a hangsúly, éspedig úgy, ha két tender úgymond egyformán jó, akkor gondolkodás nélkül a kormánypárti pályázóé a zsozsó. Itt, Bohócériában ennyi a klientelizmus elleni küzdelem alapvető regulája. Ugyanez verselményben: Ha a miénk, költhet malagára, / Ha ellenzéki, ülhet a valagára. Azért e poézis, mert nálunk nem a korrupció vastag porrétege takarja be az egész országot, hanem épp fordítva, kormányfői rendszabályokkal, igenis, határozott lépések tétetnek a jogállam megszilárdítására. Nálunk nem korrupciós célzattal nevezik ki a minisztereket, főhivatalnokokat, egyéb pártközeli főmuftikat, hanem azért, hogy rátermettségüket bizonyítandó, ők találják meg az eszközét annak, miként lehet a nekik juttatott pénzügyi keret bizonyos részét visszajuttatni ama párt kasszájába, amelyik véglegesítette őket. Ezért aztán eme urak és hölgyek beszállítói hálózatot működtetnek olyan feladatokra, amelyeket maguk is el tudnának végeztetni; tenderhegyeket írnak ki furtonfurt gondosan levajazott pályázatokkal és titkos kartellbe tömörült látszatellenfelekkel, egekbe törő összegű ajánlatokkal. Látszólag persze minden törvényes, a legszigorúbb ellenőrzés keresve sem találhat kákát a csomón, igaz, a legszigorúbb ellenőrzés igen ritka, elvégre a varjú a varjúnak... Itt, Bohócériában. Csoda hát, ha hála a mézesbödönnek, itt épülnek a világon a legdrágább autópályák, vonatsínek, középületek, és a globális felmelegedés ellenére még hőnyáron is számlázható hóhányás? Persze, ez az állami működési modell jótékony hatással van a kisebb egységekre is. Hosszú és szórakoztató történeteket tudnék mesélni arról, hogyan kótyavetyélték el városaink, kisebb-nagyobb községeink a legértékesebb vagyonukat, s tették ezzel önkormányzati vezetőinket (rokonaikat, strómanjaikat, klienseiket) dúsgazdaggá. Az, hogy a szerencsés tulajdonosnak néhány percentet vissza kell szolgáltatnia jótevőinek, magától értetődik. Bohócériában tehát élünk és hagyunk élni. Mindenki tudja nálunk, hogy korrupció nélkül nincs térdoperáció, kibérelhető üzlethelyiség, komolyabb bankhitel. Nekünk, bohócériaiaknak mindez már természetes. Hogy egyszerre állunk térdig és ülünk talpig a korrupcióban.
És ha van nyomozás, elvész az ügy? Elviszik az ügyvivők.