Térképeink és zászlóink

NÉMETH ZOLTÁN

Vajon mit szóltak volna a magyar szurkolók ahhoz, ha az MTK–Fenerbahce mérkőzésen a török drukkerek olyan török zászlókkal biztatták volna csapatukat, amelyen a Török Birodalom térképe található? Azé a Török Birodalomé, melyhez több mint száz éven át a mai Budapest, Pécs, Kecskemét, Székesfehérvár stb. tartozott. Valószínűleg, finoman fogalmazva, nem örültek volna ennek túlzottan; a magyar közvélemény egy része röhögött volna rajta, másik része provokációként értékelte volna. Mit szólt volna a magyar közvélemény, ha nem sokkal utána olyan török motorosok csoportja száguldott volna végig az országon, amelyek kis török zászlókat szereltek volna fel motorukra, benne a Török Birodalom térképével? Nem is értem, az osztrák szurkolók miért nem a Habsburg Birodalom térképével járnak magyar meccsekre. De az olaszok is jöhetnének a Római Birodalom térképével, amely tájainkon a Duna vonalát követné.

Miért teszem föl ezeket a kérdéseket? Mert mindkét esetre volt példa Dél-Szlovákiában – magyar részről. Az egyik a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen, a másik a Zoboraljára érkező motorokon. Nem arról van szó, hogy ne lehetne magyar vagy éppen török, olasz, osztrák zászlókkal felvonulni és szurkolni. Ehhez bárkinek joga van. Hanem arról, hogy amint a magyar zászlóra a történelmi Magyarország térképe kerül föl egy másik, szomszédos országban, abban a pillanatban a nemzeti lobogó csak illusztráció lesz, s egy másik cél, a provokáció, a heccelés oltárán áldozzák fel. Mint a Szlovákiába érkező gójmotorosok, akiknek egy része Wehrmacht-sisakra emlékeztető fejfedővel, Nagy-Magyarország-térképekkel és zászlócskákkal, „gój vagyok” (azaz nem vagyok zsidó) és „Ne piszkáljatok, sorstalanok!”, eléggé ízléstelen feliratú pólókban (vajon kikre gondolhattak, talán Kertész Imre sorstalanjaira?) érkezett Szlovákiába. Hogy – mint megtudhattuk – itt is egy hasonló csoport születésénél bábáskodhassanak. Valahogy nem repes

a szív az örömtől.