SVK–HUN villamos
JUHÁSZ KATALIN
Aki mostanában a kassai 6-os villamos vonalán utazik, egy nem mindennapi járműre lehet figyelmes. Belül olyan, mint a többi villamos: ütött-kopott, szemetes, levegőtlen és többnyire zsúfolt, kívül viszont sokkal szebb. Valóságos terápia a szemnek és a léleknek, amikor begördül a megállóba. A kocsit ugyanis ügyes kezek festették színesre és vidámra. Szakavatott alkotókról van szó, akik letettek már egyet s mást az asztalra nálunk és Magyarországon. Ez a mű nem titokban, egyetlen éjszaka alatt készült, hanem gondosan megtervezték a motívumokat, vizualizálták a kívánt célt, és persze megkapták az illetékesektől a villamost. Egy nemzetközi együttműködés, ha úgy tetszik szlovák–magyar összefogás eredményét láthatja a kedves utas, egy kültéri, mozgó kiállítást.
A pozsonyi Védcölöp Alapítvány hasonló stílust képviselő fiatal képzőművészeket hozott össze a határ két oldaláról, és szerzett nekik egy izgalmas felületet. Ők tízen pedig közös motívumokat kerestek, illetve kiegészítették, továbbgondolták egymás ötleteit. A mozgó tárlat október közepéig látható, és létrejötte bizony nagy dolog. Közlekedő járművet szerezni művészeti célokra ugyanis nem olyan könnyű feladat, próbálják csak ki. Nemcsak a helyi közlekedési vállalat, hanem a város vezetésének rábólintása is kell hozzá, és bizony a döntésben érdekeltek nem mindenütt kedvelik a modern képzőművészetet.
Ami tehát Kassán történt, az nem csak a magyar–szlovák viszonynak használt a maga szerény módján. Jót tett a street art mint képzőművészeti ág társadalmi megítélésének is. A graffitisek ténykedése miatt a street art félreértett művészet lett, nem örvend közszeretetnek a nagyvárosokban; legtöbben vandalizmusnak tartják. Az urbánus folklór elemeit felhasználó és továbbfejlesztő alkotók viszont „normális“ tárlatokon is kiállítják műveiket, melyek borsos áron kelnek el. Korunk legdinamikusabb stílusát képviselik. És e kezdeményezésnek köszönhetően olyanok is szembe találják magukat korunk művészetével, akik csak a vasútállomásra, a városi hivatalba vagy a Maratoni térre akartak utazni. Nyilván vannak, akik hümmögve csóválják a fejüket, sokan viszont elgyönyörködnek a harsány színekben és meglepő formákban, a váratlanul felbukkanó látnivalóban. Ha úgy tetszik, egy kisebbfajta forradalom zajlik Kassán. Nem hinném, hogy túlzok…



