2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból FIGYELŐ

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Kellemetlen utóérzet

Kellemetlen utóérzést hagyott maga után Sólyom László magyar köztársasági elnök keddi beregszászi látogatása, amely csak néhány órás volt, de több mint elegendő ahhoz, hogy „az ukrán hazafiak piruljanak, a nacionalisták pedig bosszúságukban az ajkukba harapjanak” – írta a Zerkalo Nyegyeli című kijevi hetilap. A szombaton megjelent újság szerint akár szemet is lehetne hunyni a fogadó fél olyan szervezési hibái fölött, mint amilyen az volt, hogy a magyar államfő beszéde előtt a magyar himnuszt kórus adta elő, viszont az ukránt felvételről játszották. Mindazonáltal az ukrán vendéglátóknak elemi kötelességük lett volna tolmácsot biztosítani a szomszédos ország elnöke számára – emlékeztetett a hetilap. A cikk szerint beregszászi beszédében Sólyom László legalább két figyelemre méltó kijelentést tett: mindenekelőtt elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ukrajnai pártlistás választási rendszer következtében a magyar kisebbség képviselője nem juthat be a parlamentbe, valamint kétségét fejezte ki a kétnyelvű oktatásnak a kárpátaljai magyar iskolákban történő bevezetése kapcsán, mert szerinte az a magyarok asszimilációjához vezet. A hetilap a magyar államfőnek leginkább azt a megállapítását nehezményezte, hogy az államnyelvet – amelyet a köztársasági elnök szerint is feltétlenül tanulni kell a magyar iskolákban – jobb lenne az idegen nyelv módszertana szerint oktatni. „A szomszédos ország elnökének természetesen lehet saját véleménye Ukrajna választási rendszeréről és nyelvpolitikájáról, hasonló kijelentéseket tennie azonban – a diplomácia nyelvén fogalmazva is – nem egészen korrekt” – állapította meg az írás. (MTI)

Elektronikus lábbilincs

Elektronikus lábbilincset rakatna Jörg Haider karintiai elöljáró az összes külföldi menedékkérőre. Az idegen- és bevándorlás-ellenességéről ismert osztrák jobboldali politikus, aki a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) régi-új elnökeként a múlt héten tért vissza az országos politikába, a Profil hírmagazin ma megjelenő számában olvasható, de előzetesen ismertetett interjújában kijelentette: nem hiszi, hogy javaslatával megsértené az emberjogi konvenció előírásait. „Senkinek sem lesz ellenvetése, elvégre (a bilincs) nem fáj, ezzel szemben biztonsági garanciát jelent az osztrákok számára” – mondta. A szeptember végi parlamenti választáson a BZÖ kancellárjelöltjeként induló, sarkos megfogalmazásairól hírhedtté vált, a kisemberek érzéseire rájátszó karizmatikus elöljáró korábban még csak arról beszélt, hogy a bűncselekmények elkövetésével gyanúsított menedékkérőket kellene felszerelni elektronikus béklyóval. (MTI)