A britek 12 százaléka elmenekül az olimpia elől
ÖSSZEFOGLALÓ
A brit utazási irodák szövetsége (ABTA) által több mint 2000 felnőtt körében végzett felmérés szerint július 27. és augusztus 12. között a megkérdezettek 12%-a utazik el az országból.
Az idősebb generáció maradna legkevésbé Angliában. A 65 éven felüliek 22%-a utazna el, míg a 55–64 közöttiek 18%-a. A brit felnőttek 9%-a országon belül utazna az olimpiai láztól mentes helyre.
További 30 százalék mondta, hogy ugyan idejük nem lesz rá, de érdekli őket a sportesemény. 5% vesz ki szabadságot, hogy ott lehessen valamelyik versenyen Londonban vagy egyéb helyszínen. Az ABTA szerint sok százezren fogják látogatni az olimpia eseményeit, de akiknek az egészhez nincs kedvük, azok is jól járnak egy-egy külföldi úttal. (tpb)



