2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
A mexikói légitársaság – saját értékelése szerint – a repülési személyzet túl magas béreinek áldozata

Cikk a nyomtatott kiadásból Leállt a Mexicana légitársaság

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

FELDOLGOZÁS

Miután augusztus elején már csődöt jelentett, a hétvégén – meghatározatlan időre – be is szüntette működését a Mexicana, a legnagyobb mexikói légitársaság. Az 1921-ben alapított – és ezzel a világ legrégebben fennálló társaságai között számon tartott – cég több mint hatvan bel- és külföldi utazási célponttal bonyolított forgalmat. A 70 repülőgépből álló légiflottával rendelkező Mexicana azt követően állt le, hogy megszakadtak a szakszervezetek és az új befektetők tárgyalásai a szanálásról. Az észak-amerikai légitársaságok speciális repülési tarifák alkalmazásával próbálják meg pótolni a Mexicana kiesett járatait. Ugyanakkor a mexikói közlekedési miniszter szerint a leállás még nem jelenti a Mexicana végét, a csődeljárást azzal a céllal folytatják, hogy új befektetőket találjanak, és ezzel az egymilliárd dolláros adóssággal küzdő légitársaságot végül mégis sikerüljön megmenteni.

A Mexicana – saját értékelése szerint – a repülési személyzet túl magas béreinek áldozata. A szanálásról tárgyaló reménybeli befektetők új munkaszerződésekkel jelentősen csökkenteni akarták a fizetéseket, de ez a szakszervezet ellenállásába ütközött. Sajtójelentések szerint a Mexicana pilótáinak például éves átlagban 216 ezer dolláros (mintegy 168 500 euró) bére volt, ezt 40 százalékkal, 127 ezer dollárra akarták csökkenteni az új tulajdonosok.