Kárpótolják a Görögországban rekedt turistákat

Görög tengerpart. Évente nagyjából 18 millió turista látogat Görögországba. (Képarchívum)
FELDOLGOZÁS
A tervezet szerint a turisták naponta és fejenként 50 euróra tarthatnak igényt, maximum két napra a június 28. és szeptember 30. közötti időszakra vonatkozóan. Az ország idegenforgalmi minisztere korábban még azt ígérte, hogy a görög állam magára vállalja az összes költséget amiatt, hogy a turisták a szabadság lejártával nem tudtak hazautazni – beleértve még az áprilisi vulkánkitörés okozta kényszerű ott-tartózkodás költségeit is. Görögországban az utóbbi hónapokban tiltakozó akciók egész sora bontakozott ki a súlyos adósságválság kezelését szolgáló megszorítások ellen. A sztrájkok és a véres zavargások miatt több alkalommal megbénult a közlekedés az egész országban. Évente nagyjából 18 millió turista látogat Görögországba. Az idegenforgalom a görög gazdaság legfontosabb ágazata. A hazai össztermék (GDP) 20 százaléka származik a szektorból. (MTI)



