2012. február 2. csütörtök, 17:00
A Népszabadság úgy tudja, hogy a spanyol Vueling légitársasággal már addig jutottak a tárgyalások, hogy a cégnél igazgatósági döntésre vár a magyar légitársaságba való beszállás.…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
MTI-HÍRMűvészeti galériát nyitottak a varsói Chopin repülőtéren a lengyel művészet népszerűsítése céljából. A galériát „Magasröptű kultúra” jelszóval népszerűsítik, a tárlatot a lengyel nemzeti múzeum és a nemzeti galéria biztosítják. A galéria az eddig Okecie néven ismert reptér A termináljának indulási szintjén található…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
ÖSSZEFOGLALÓA brit utazási irodák szövetsége (ABTA) által több mint 2000 felnőtt körében végzett felmérés szerint július 27. és augusztus 12. között a megkérdezettek 12%-a utazik el az országból…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
MTI-HÍREurópa egyik legnagyobb tengeri akváriumát nyitják meg Rómában júniusban. Száz halfaj ötezer példánya úszik majd a SeaLife Expo üvegfalai mögött. Nyolcvanmillió eurós beruházással valósul meg az egymillió liter vízzel teli harminc óriásmedence, a világ összes tengeréből érkező halakkal – mutatta be a római sajtó Olaszország legnagyobb akváriumát, amely a római EUR külvárosának mesterséges tava alatt kapott helyet…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
A bécsi reptér is rekordot döntöttCsúcsévet zárt tavaly a schwechati reptér. Bécs légikikötőjében 2011-ben ugyanis 21 milliónál is több utas fordult meg, 7,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az európai átlagot – 7 százalék – kissé meghaladó növekedésben a kelet-európai és a tengerentúli járatok játszották a főszerepet…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
Az elmúlt években rengeteget fejlődött az Alacsony-Tátra és Szlovákia legnagyobb síközpontja, Jasná, azaz a Chopok északi oldala. Ahogy minden évben, az idei téli idényben is számos újdonság várja a vendégeket!…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
Az eddigi foglalások alapján már kirajzolódnak a 2012-es nyári idény trendjei, melyekből az is kiderül, hogy a legnagyobb érdeklődés Törökország, Görögország és Horvátország iránt lesz, de egyre többen utaznának Tunéziába is. Egyiptom nagy nyertese lehet a szezonnak. Az utazási irodák további trendekre is felfigyeltek: fokozódik az érdeklődés a jó minőségű, négy- és ötcsillagos szállodák iránt.…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
ÖSSZEFOGLALÓA Costa Crociere hajótársaság és az olasz fogyasztóvédelmi egyesületek megállapodást kötöttek a január 13-án balesetet szenvedett Costa Concordia utasainak nyújtandó kártérítés feltételeiről és a baleset előtt lefoglalt utak visszamondásának lehetőségéről. A hajótársaság 2012. február 7-ig lehetőséget ad arra, hogy a baleset előtt beérkezett foglalásokat, a lefoglalt hajóút útvonalára tekintet nélkül, az utasok külön díj felszámítása nélkül törölhetik, és visszakérhetik az általuk kifizetett összeget…
2012. február 2. csütörtök, 17:00
MTI-HÍRJáratai leállítása után csődöt jelentett a spanyol Spanair légitársaság. A cég csődjéből elsősorban a Vueling spanyol diszkont légitársaság profitálhat, ennek köszönhetően részvényének árfolyama jelentős mértékben emelkedett. Az Iberia többségi tulajdonában lévő Vueling bázisa a Spanair légitársasághoz hasonlóan szintén Barcelona…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
Százhuszonöt éve, 1887. január 26-án kezdték el Párizsban a Mars-mezőn az Eiffel-torony építését. A francia nemzeti lobogót 1889. március 31-én húzták fel az immár kész építmény csúcsára, felavatva a francia forradalom centenáriumán rendezett világkiállítás szenzációját.…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
ÖSSZEFOGLALÓAz Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) vizsgálja az Airbus húsz A380-as gépét. Ennek a típusnak a szárnyán már korábban is repedéseket fedeztek fel. A légitársaság két héttel ezelőtt kiadott közleménye szerint a repedések nem veszélyeztették az utasok biztonságát…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
ÖSSZEFOGLALÓA légitársaság véletlenül egy olyan hangüzenetet játszott be az utasoknak, amely arról tájékoztatja őket, hogy gépük lezuhan és az óceánon fog landolni. A British Airways elnézést kért a hibáért. Az utasokat egy előre felvett hangüzenetben arra figyelmeztették hajnali háromkor, hogy leszállást hajtanak végre a vízen, éppen amikor az Atlanti-óceán kellős közepe felett jártak…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
MTI-HÍRMajdnem 30 százalékkal csökkentek Egyiptom idegenforgalmi bevételei tavaly, mert a tavaszi zavargások elrettentették a turistákat. Az idegenforgalmi miniszter tájékoztatása szerint tavaly 9,8 millióan keresték fel az országot, míg az előző évben még 14,7 millióan. A bevételek 12,5 milliárd dollárról 8,8 milliárd dollárra estek…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
Az Air New Zealand az év légitársaságaAz egyik meghatározó repülési szaklap szerint a sikert a közösségi médiának köszönheti az Air New Zealand. A világ egyik meghatározó repülési szaklapja, az Air Transport World (ATW) az új-zélandi légitársaságot választotta az év légitársaságának. A honlapján közölt beszámoló szerint 2012-ben az ATW több repülésipari díjat is kiosztott: így az év legértékesebb légitársasága az AirAsia, a legjobb regionális légitársasága a Quantas, a Nippon Airways a technológiai vezető lett, az Etihad Airways pedig a legjobb utaskiszolgáló díjat kapta…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
Egyre magasabb árat számítanak fel az európai nagyvárosokban a szállodaszobákért. Világviszonylatban New Yorkban és Moszkvában vannak a legdrágább szállodák, míg a budapesti hotelárak a legjutányosabbak közé tartoznak.…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
Meg szeretné ismerni Szlovákia legszebb, legérdekesebb helyeit? Akkor nem kell mást tennie, mint csemegézni az ajánlatunkban szereplő helyekből, és meglátogatni azokat, hiszen számos olyan turisztikai látnivaló van hazánkban, amely európai unikumnak is számít.…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
ÖSSZEFOGLALÓA VisitBritain, Nagy-Britannia idegenforgalmi hivatala, valamint a Samsung közösen dolgozták ki „The Best of Britain” elnevezésű mobiltelefonos alkalmazásukat, amely hasznos kulturális, szórakoztató és ismeretterjesztő információt oszt meg felhasználóival. Az olimpiai játékok alkalmából készített applikációt nem csupán az iPhone és az androidos rendszerek használói próbálhatják ki, hanem a Samsung Galaxy Tab tulajdonosai is letölthetik a táblagépre szabott verziót. Az olimpiára érkező 30,7 millió látogató már az utazás kezdetekor hasznos információkat kaphat Anglia nevezetességeiről, látnivalóiról…
2012. január 26. csütörtök, 17:00
MTI-HÍRÚgy tűnik, a tavalyi év a rekordok éve, legalábbis ami a múzeum- és börtönlátogatást illeti. A párizsi Louvre-t 8,8 millió látogató, míg az egykori NDK Állambiztonsági Hivatalát, a Stasi a börtönét összesen 342 ezren keresték fel. A párizsi múzeumban az elmúlt években 8,5 millió közül stabilizálódott a látogatók száma…
2012. január 19. csütörtök, 17:00
Megkezdődött a repülőjegyek drágulása, márciusban már többet kell kifizetni egy menettérti jegyért. Igaz, a legtöbb esetben legfeljebb 50 eurót. A tengerentúlra szóló jegyek többsége azonban olcsóbb lett, Rio de Janeiróba például 127 euróval kerül kevesebbe a repülőjegy.…
2012. január 19. csütörtök, 17:00
ISMERTETÉSA Standard & Poor’s szerint idén csökkeni fog hajófoglalási trend a Costa Concordia balesete miatt, ugyanakkor a hitelminősítő nem változtatott a Costa anyavállalata, a Carnival Corporation, valamint riválisai, a Royal Caribbean Cruises és a Norwegian Cruise Line besorolásán. Ugyanakkor a cég által kiadott elemzés leszögezi: a baleset épp a foglalási főszezon elején következett be, ezért gyengítheti az idei kilátásokat. Korábban az S&P 2012-re a hajós szektorban a bevételek minimális növekedését, az üzemelési költségek komoly csökkenését jósolta, az amerikai és a brit gazdaság teljesítményére alapozva…