Nagyszabású orosz és amerikai rakétafejlesztési tervek

A NASA elhalasztotta az Endeavour űrrepülőgép utolsó indítását, így április 19-e helyett 29-én indítják a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a floridai űrközpontból. A halasztás oka: április 19-én dokkol egy orosz teherűrhajó az űrállomáson. (TASR/AP-felvétel)
ÖSSZEFOGLALÓ
Moszkva/Washington. Oroszországban az űrhajózás számára nukleáris hajtómű kifejlesztésén dolgoznak. Ezt maga Vlagyimir Putyin kormányfő jelentette be a múlt csütörtökön. Szerinte ez kulcskérdés a további űrkutatási projektek szempontjából, mert ilyen hajtómű nélkül nincs mód a bolygóközi repülésre, a Hold meghódítására és a naprendszer bolygóinak tanulmányozására. Követelte, hogy az űrkutatási ágazat terjessze ki tevékenységét különböző területekre, így a biztonság területére is.
A kormány azt akarja, hogy a világűrrel kapcsolatos szolgáltatások váljanak hozzáférhetővé minél szélesebb kör számára, például a régiók, a városok s általában a gazdaság és az egyes vállalatok számára is. Hozzátette: „A fegyveres erők modernizálása során ennek a kérdésnek is nagy figyelmet fogunk szentelni.” Elmondta: a kormány még a legsúlyosabb válságidőkben is növelte és növeli az űrkutatási programok finanszírozását.
Amerikában a nyugdíjazásra ítélt űrsiklóknál kétszer nagyobb terhet lesz képes Föld körüli pályára feljuttatni az a hordozórakéta, amelynek terveit a napokban tárta a nyilvánosság elé a Space Exploration Technology (SpaceX). A Falcon 9-Heavy névre elkeresztelt rakéta képes lesz az orbitális pályán túlra, a Holdra, egy aszteroidára vagy akár a Marsra is eljuttatni terhét, ami adott esetben embert szállító űrhajó is lehet. Az eddig megépített rakéták közül eddig csak az Apollo űrhajókat a Holdhoz szállító Saturn V volt nagyobb, mint a Falcon 9-Heavy.
Elon Musk, a SpaceX elnöke szerint az új rakéta üzemeltetése sokkal olcsóbb lesz, mint bármelyik, az amerikai kormányzat vagy a magáncégek által megépített társaié. Egy fellövés az előzetes számítások szerint 80-125 millió dollárba kerül. A Falcon Heavy 2013-ban, a kaliforniai Vandenbergh légi bázisról indul majd első útjára, de a tervek szerint lesznek fellövések a floridai Cape Canaveralből is. Musk, a PayPal alapítója az amerikai űrkutatási ügynökséget (NASA), a hadsereget és más állami szerveket nevezte meg a potenciális megrendelők között.
A Falcon 9-Heavy annak a hordozórakétának a megerősített változata, amelynek segítségével hamarosan egy teherűrhajót juttatnak fel a nemzetközi űrállomásra. Az új rakéta több mint 53 tonna hasznos terhet tud majd Föld körüli pályára feljuttatni. Tolóereje felszálláskor várhatóan 16 meganewton lesz, ami nagyjából 15 darab Boeing 747-es Jumbo összerejének felel meg. A SpaceX volt az első magánvállat, amely űrhajót juttatott fel a világűrbe és onnan épségben le is hozta. A tavalyi kísérlet végén a Dragon űrkapszula a Csendes-óceán vizére szállt le. (MTI, ú)



