Újrakezdik a történetet

Emlékdíjat adtak át az alapító tagoknak (Kürti Endre felvétele)
BORKA ROLAND
Gúta. A gútai Kis-Duna Menti Rockszínház társulata ünnepi összeállítással ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját.
A jubileum alkalmából a város és a társulat vezetősége emlékdíjat adott át az alapító tagoknak: Rigó Magdolnának, Vadkerti Imrének, Mayer Jánosnak és Gőgh Zoltánnak. Tóth Ildikó, a társulat elnöke egy álom megvalósulásának nevezte a rockszínház létrejöttét és jelentős kulturális értéknek minősítette a tevékenységét. A Kezdjük újra című zenés-verses összeállításban, korábbi előadásokból hangzottak el részletek – Hyppolit, Légy jó mindhalálig, János vitéz, Szeretet hídja, Musicalvarázs. A Kiss Péntek József által rendezett műsort a gútai művelődési központ színháztermében december 12-én 18 órai kezdettel láthatja a közönség.



