2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!
A fiatalember nyílt levélben kérte a polgármestert, adjon magyarázatot a szerinte méltánytalan eljárásra

Cikk a nyomtatott kiadásból „Már egyenesben lehetne az életem”

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Csicsó. Nyílt levéllel fordult nemrégiben Földes Csabához, Csicsó polgármesteréhez Csonka Tamás, korábban csicsói lakos. Több éve húzódó kálváriájára keresi a magyarázatot, illetve kéri számon a polgármester hozzáállását.

Csonka Tamás: „Szeretnék végre választ kapni kérdéseimre”(Kis Kata felvétele)

V. KRASZNICA MELITTA

A községi hivatal évek óta nyilvántartja a fiatalember lakásigénylését, és mint állítja, fokozatosan az igénylők listájának első helyére került. „Amikor megüresedett egy lakás, azt gondoltam, végre nekem utalják ki, de nem így történt – avatott be a részletekbe Csonka Tamás. – A polgármester akkor elismerte, hogy engem illetett volna az ingatlan, de megnyugtatott, hamarosan újabb lakás szabadul fel, azzal már számolhatok. Ígéretét az akkori bérlő jelenlétében tette, és ott helyben meg is egyeztünk, hogy 40 ezer koronával kompenzálom az illetőnek a lakás felújítására fordított költségeit, a községtől pedig 120 ezer koronáért megvehetem majd a lakást. Ezen ígéret alapján felmondtam Füssön a lakásbérletemet, hiszen vissza akartam jönni Csicsóra, ahol a szüleim is laknak, és ahol végre saját otthonom lett volna. Alig néhány napra rá megdöbbenve értesültem, hogy olyan személynek adták el a lakást, aki szinte azonnal túl is adott rajta busás haszonnal.” Csonka Tamás harmadjára is ígéretet kapott egy várhatóan felszabaduló lakásra, már hitelt is intézett, végül azt a lakást sem kapta meg. A történtek után 2010 februárjában panaszt tett a testületnél, ám a képviselők csupán egy semmitmondó határozatot hoztak, amelyben lényegében csak tudomásul vették a kérvényét és a szóbeli kiegészítéseit. Mivel füssi bérleményét felmondta, Csicsón viszont nem kapott saját lakást, feleségével és gyerekével kénytelen volt visszaköltözni a szüleihez, akik szintén Csicsón, az egykori kaszárnya épületében laknak egy kétszobás lakásban, két felnőtt gyerekükkel.

Csonka Tamás szeptemberben független képviselőjelöltként indulni kívánt a helyhatósági választásokon. „Amikor a községi hivatalban jeleztem szándékomat, akkor derült ki számomra, hogy én még mindig füssi lakosként vagyok nyilvántartva, bár a személyi igazolványomban szüleim csicsói lakcíme szerepel, és a vállalkozásom – festő, mázoló vagyok –, is ide van regisztrálva – meséli tovább történetét a fiatalember. – Elismerem, ez az én hibám, ám akkor arra kértem Földes Csabát, hogy jelentkezhessek be a szüleimhez, akik egy községi bérlakásban élnek. A polgármester ezt elutasította, állandó lakhely nélkül pedig nem indulhattam a választásokon. Az idő rövidsége miatt az a lehetőség is elúszott számomra, hogy valamely csicsói ismerősömhöz, vagy rokonomhoz, akinek saját tulajdonában lévő ingatlanja van, bejelentkezzem.” Csonka Tamás elmondta, azért fordult nyílt levéllel a polgármesterhez, mert választ szeretett volna kapni kérdéseire, miért viseltetik irányába ilyen elutasítóan, miért nem juthat lakáshoz szülőfalujában, mivel érdemelte ki ezt a bánásmódot? Már az is felmerült benne, talán azért, mert roma származású. Levelére azonban mindmáig nem kapott választ.

A helyzet tisztázása céljából mi is megszólítottuk Földes Csaba polgármestert, aki azonban a választások előtti kampány részének tekinti az időzítését és az ügy nyilvánosságra hozatalát, ezért most nem kívánt reagálni. „Majd a választások után” – mondta. Földes Csabának (MKP) egy kihívója van a polgármesteri posztért folyó versenyben, Polgár Klára, a Híd jelöltje.

Csonka Tamás állítja: a levél nem politikai célzattal született, csupán választ szeretett volna kapni kérdéseire. Elárulta azt is, hogy szüleitől, ahol heten éltek egy kétszobás lakásban, a napokban Nagymegyerre költözött albérletbe. „Ha két évvel ezelőtt megkaptam volna azt a lakást, ami a kérvényem alapján megilletett volna, úgy érzem, egyenesbe jutott volna életem. Így viszont albérletből albérletbe vagyok kénytelen vándorolni, és hiába dolgozom becsületesen, egyre kisebb az esélyem egy saját otthonra. Ez az, ami nagyon elkeserít” – tette hozzá.