2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!
Mivel a kastélyt körülölelő park rendkívül népszerű, az önkormányzat a kertészeti szakközépiskolával közösen folyamatosan a megóvásán és felújításán dolgozik

Cikk a nyomtatott kiadásból Kiürült az éberhardi Apponyi-kastély

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Sokféle célra lehetne használni a patinás épületet (A szerző felvétele)

JUHOS MELINDA

Éberhard. Szeptemberben a kastély mellett található, korábban kollégiumként szolgáló épületbe költözött a Gustáv Čejka Kertészeti Szakközépiskola. A község és a környék éke, a Pozsony Megyei Önkormányzat tulajdonát képező Apponyi-kastély azóta üresen áll.

A szakközépiskolában szeptemberig két helyen, a kastélyban és a parkban található épületben folyt a tanítás, utóbbi eredetileg az iskolai kollégium és étkezde céljára szolgált. A megye utasítására az iskola kidolgozott egy tervezetet, hogyan tudna működni a továbbiakban csupán az iskolaépületben. Ennek alapján átépítették a szakközépiskolát, elsősorban további tantermeket alakítottak ki, így a diákok elférnek egy épületben is. Iveta Tyšlerová, a megye szóvivője elmondta, egyelőre nem becsülték fel a kastély értékét. „Tudomásunk szerint a megyei önkormányzatnak nincsenek konkrét tervei a kastéllyal. A községet érdekelné a nagy múltú ingatlan, viszont nem látok sok esélyt arra, hogy az önkormányzat meg tudja vásárolni” – mondta Godó Éva polgármester.

Mivel a kastélyt körülölelő park rendkívül népszerű a sportolók és a kisgyerekes családok körében, az önkormányzat a kertészeti szakközépiskolával közösen folyamatosan a megóvásán és felújításán dolgozik. Legutóbb a feltehetően a tizennyolcadik század végéről származó platánfák egyikét hegymászó tisztította meg az elhalt, régi ágaktól. „Mivel a park egyharmad része az önkormányzat tulajdonát képezi, minden munkába bekapcsolódunk, ami a park megóvására irányul. Nyáron játszóteret alakítottunk ki a park egyik részén, ősszel pedig a sportolók számára helyeztünk ki segédeszközöket” – nyilatkozott a község polgármestere.

Márie Šefčíková, az iskola szakoktatója elmondta, a parkban található elöregedett fák már meglehetősen rossz állapotban vannak, ezért mindenképpen szükség lenne a kezelésükre vagy a kivágásukra. „Korábban már ültettünk új fákat, mindig a pénzügyi lehetőségek függvényében. Ahhoz, hogy a lakosok további kétszáz évig élvezhessék a park szépségét, komplex felújításra van szükség. Jelenleg leltárral kezdjük a munkát a diákokkal együtt, ezt követően pályázatíró szakemberek készítenek projektet” – nyilatkozott Márie Šefčíková.