Nincs pénz az akadálymentesítésre

Tágas helyiségek állnak a gyerekek rendelkezésére, ám a bentlakásos intézmény gondozottjait nem tudják ide költöztetni (Csuport István felvétele)
SZÁZ ILDIKÓ
Az MSST nonprofit szervezetként működik, melyet részben Nyitra megye önkormányzata támogat, az intézmény korszerűsítéséhez és átépítéséhez szükséges pénzt azonban szponzoroktól és pályázati úton kell beszerezniük. A Pancadombon nyílt speciális iskolában – ahol mentálisan sérült gyerekekkel és autistákkal foglalkoznak –, az oktatás ingyenes. Nagy Anita, az MSST alapítója bővítette a szülőknek nyújtott eddigi szolgáltatásokat, és egy magyar– szlovák tanácsadói, diagnosztikai központot hozott létre. Szeptembertől már Ipolyságról és Dunaszerdahely környékéről is érkeznek ide magyar gyerekek a szüleikkel, akik számára a diagnosztikai felmérés ingyenes. A társulás olyan központ megnyitását tervezi, ahol egy helyen lesz a szociális gondozóház, a speciális iskola és a tanácsadóközpont. A nappali foglalkozásokat és a heti bentlakásos otthont összesen negyvenheten veszik igénybe. Értelmi fogyatékkal élő gyerek és felnőttek gondozását vállalják, közülük többen ágyhoz kötöttek, alig kommunikálnak és egész napos gondozást igényelnek. Az új ingatlanba szeretnék még idén átköltöztetni a Dosztojevszkij utcai heti bentlakásos intézetet, amihez némi átalakításra van szükség, a bankok azonban nem adnak hitelt a nonprofit szervezeteknek. „Elsősorban a szolgáltatásainkat kívánjuk tökéletesíteni, a gyerekek számára családias légkört biztosítani. Ebben az épületben ipari iskola működött, át kell építeni néhány szárnyat” – mondta Nagy Anita. Szükség van a fürdőszobákra, az épület akadálymentesítésére, továbbá hálószobák kialakítására. Ehhez legalább 200 ezer euróra lenne szükség.
A sérült gyerekek szülei támogatják a központot, de ez nem elég. Nagy szükség lenne a régióbeli vállalkozók és cégek segítségére, hogy az intézmény kilábaljon a kilátástalannak tűnő anyagi helyzetből.



