Állatfarm, avagy hogyan lesz az őzbakból bűnbak?

LŐRINCZ ADRIÁN

Hiányzó eresz, túlcsordult pöcegödör, döglött macska a kertben, naphosszat bömbölő rádió, nem megfelelő „nyomvonalon” megépített kerítés – csupán néhány a számtalan indok közül, melyekkel a tollforgató a mindennapos ügyes-bajos dolgok körülírása során mint a jószomszédi viszony megromlásáért felelős körülménnyel szembesül. Ha már műhelytitkoknál tartunk, itt jegyzem meg: az újságíró (kis túlzással: a teremtett világ csodáinak mérnöke) megfigyel, leír; a köz- és igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozó ügyeket orvosolni nem tudja.

Panaszlevéllel fordult szerkesztőségünkhöz Bergendi Róbert vágkirályfai lakos. Mint írja, életét a szomszéd udvarából és kertjéből áradó bűz, illetve az állattartás „melléktermékeként” megjelent rágcsálók és böglyök keserítik meg. Szomszédja, Pintér Gyula udvarában őzek legelésznek, a sertésólban állítólag vaddisznó dagonyázik. Egyéb ügyes-bajos dolgok is keserítik Bergendiék életét: a szomszéd polgári pert indított ellenük, amiért azok jogosulatlanul használják kertjük egy részét, mely állítólag Pintért illeti meg. Mivel az ügyben hozott ítélet még nem emelkedett jogerőre, a részletekről csak annyit, hogy mindkét fél a hivatalos dokumentumok meghamisításával gyanúsította meg a másikat. A leírtakból talán kitűnik, hogy a két szomszédos család viszonya nem épp felhőtlen.

Vigyázzatok, vadállatok!

Nem volt ez mindig így, tudom meg; Bergendiék Vágsellyéről, panelból költöztek 2004-ben a vágkirályfai szülői házba, s Pintér Gyula kezdetben segítőkész szomszédnak mutatkozott. Igaz, már akkortájt is voltak nehezen érthető allűrjei, meséli Bergendi Gizella asszony.

„A szomszéd vadász, s vadállatok iránti vonzalma abban is megnyilvánul, hogy háza táján neveli őket – meséli. – Úgy tudom, van engedélye állatfarm működtetésére, ám akinek szeme van, láthatja: nem megfelelő körülmények között tartja az állatokat. Elülső udvarában mérgező növény burjánzik, a hátsó kertet meg lomtárként, gépudvarként használja. Szegény őzek, ott csetlenek-botlanak a gépek, vasszerkezetek között…”

A terepszemle megerősíti Gizella asszony meglátását; az ember valóban nem így képzeli el a farmot, kifutót. A kertben felhalmozott mechanizmusokból arra lehet következtetni, hogy Pintér Gyula „magas fordulatszámon” űzi a gazdálkodást, s közben mintha elsikkadnának a részletek. De hát: a falusi élet sem olyan nyugodt, békés már, mint annak idején, a békeidőkben.

„Most csak őzei vannak, meg talán vaddisznója – fűzi tovább a történet fonalát Bergendi Róbert –, de néhány éve még szarvasbikát és muflonokat is tartott. Azt mondja, a kislánya miatt, akinek az orvosok az állatokkal való foglalkozást terápia-jelleggel ajánlották. Hát azt látnia kellett volna, ahogy néhány éve az őzbak támadta a gyereket, majd’ beletaposta a földbe! A legzavaróbb viszont az, hogy a vadállatokkal együtt megjelentek a patkányok és a legyek, s az udvarunk így gyakorlatilag használhatatlanná vált.”

Bergendi Róbert Pintér gazda állatfarmja miatt Simon Zsolt mezőgazdasági miniszterhez fordult, aki az ügyet az állategészségügyi felügyelet hatáskörébe utalta. A szakemberek eleget tettek kötelességüknek, s lefolytatták a helyszíni vizsgálatot. Eredményéről Bergendiék hivatalos értesítést kaptak, ám ez újabb gyanút vet fel.

Fogságban tartható

Mindenki tévedhet alapon Bergendi Róbert arra gyanakszik, hogy a vágsellyei Körzeti Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet szakemberei is Pintér szekerét tolják.

„Nézze: itt az áll, hogy a szomszédnál minden rendben van – mutatja a július 14-i keltezésű iratot Bergendi Róbert. – A vizsgálatot végző szakemberek sem bűzt, sem a rágcsálók és rovarok túlszaporodását nem észlelték, sőt azt írják, az adott körülmények megfelelnek vadállatok tartására. Létezik ilyen, belterületen…?!” Nem szokványos, de nem is törvénybe ütköző, tudom meg valamivel később.

„Az élet olykor meglepő dolgokat produkál – mondja Jozef Kopáčik körzeti főállatorvos. – Múltkor például egy hölgy azért tett nálunk feljelentést, mivel az egyik környékbeli farmon szügyig sárba süppedt lóra figyelt fel. Le is fényképezte, mi pedig vizsgálatot indítottunk. Mint kiderült, a ló azért állt a sárban, mert szeret dagonyázni. Bergendiék és Pintérék rossz viszonyának hátterében, úgy vélem, nem az állatfarm áll.”

Tóth Tibor állatorvos bemutatja az ügyre vonatkozó valamennyi iratot, jegyzőkönyvet. Ezekből kiderül, hogy Pintér Gyula 2008-tól hivatalosan működtet farmot vágkirályfai telkén, s a kártevők irtását sem hanyagolja el. Az ellenőrök nem észleltek bűzt a portán; igaz, ők hivatalból kizárólag azt vizsgálják, hogy az adott életkörülmények megfelelnek-e az állatok számára. „A törvény engedélyezi a nem védett vadállatfajták farmtartását és tenyésztését – közli Tóth doktor –, szabadon engedésük a génállomány megóvása miatt viszont tilos. Tudomásom szerint Pintér korábban éppen azért vált meg muflonjaitól, mivel annak bizonyos fajtái védettek. Nem fedi a valóságot az sem, hogy vaddisznót tartana. Mindent egybevetve: bár farmja szokványosnak aligha tekinthető, nem folytat törvénybe ütköző tevékenységet.”

A törvényről s tiszteletéről

Otthonában keressük Pintér Gyulát, de – gazdálkodóhoz illőn – a mezőn érjük csak utol. Dinnyefát ültet éppen; e tevékenység abban merül ki, hogy két vaskos oszlopot ás le a földbe, melyeken tábla hirdeti: dinnye eladó.

„Nézze: írjon, amit akar – mondja bevezető gyanánt –, ha megrágalmaz, úgyis feljelentem…”

Ezt követően nagy vonalakban felvázolja a Bergendi kontra Pintér ügy lényegét; úgy véli, a szomszédi viszony megromlása Bergendi Róbert összeférhetetlen természetének számlájára írandó. A fiatalembernek rágalmazás miatt állítólag már akadt dolga a hatóságokkal, s ha kell, Pintér Gyula ezt tanúkkal is igazolja.

„Egy szó, mint száz: a szóban forgó állatok tartását a huszonkét éves lányom egészségi állapotára való tekintettel orvos javasolta – foglalja össze. – Legálisan kerültek hozzám a zohori tenyészetből, s hogy időközben szaporodtak, arról csak a természet tehet. Korábban muflonokat is tartottam; mivel a törvény előírja, a védett egyedek pozsonyi központi nyilvántartójában is bejegyeztettem őket. Sajnos, gyógyíthatatlan betegséget kaptak, ezért meg kellett válnom tőlük. Még ez sem törvénybe ütköző. Bergendiék viszont jobban tennék, ha a saját portájuk előtt söprögetnének; kertjük egy részét jogosulatlanul használják, de beszélhetnék a házam tövébe ültetett tujákról is. Senkit, semmit nem tisztelnek – kiváltképp nem a törvényt.”

Bergendi Róbert és édesanyja, Gizella asszony hasonló véleménnyel van Pintér Gyuláról, így akár azt is mondhatnánk: az ügy döntetlenre áll. Közvetlenül lapzárta előtt kaptuk a hírt, hogy a vágsellyei járásbíróság a telekhasználat ügyében a Bergendi családnak adott igazat, így nem kell kifizetniük Pintér Gyulának azt a tízezer eurós kárpótlást, melyet követelt rajtuk. A viszonyokat ismerve egyvalami biztosra vehető: a történet folytatása nem marad el.