Európai elismerés Nagyszombat megyének
ÚJ SZÓ-HÍR
Nagyszombat/Brüsszel. Brüsszelben vette át Tibor Mikuš, Nagyszombat megye önkormányzatának elnöke a vállalkozások szempontjából legvonzóbb megyének járó díjat. Ivan Krajčovič, a megyei önkormányzat szóvivője arról tájékoztatott, hogy nyolc szlovákiai megye közül egyedül Nagyszombat megye nevezett be a versenyre. A díjat a 2012-es évre kidolgozott terveiért kapta az önkormányzat. A pályázatban a megye bemutatatta az oktatás és a vállalkozói szféra összekapcsolását. A gazdasági részben prezentálták a megye területén működő klasztereket. „Ezeken figyeljük a pályázatokat, és ha olyat találunk, amely a kerületben lévő valamelyik vállalat számára megfelelő, előkészítjük a projektet is” – nyilatkozott Miroslav Poláček, az elektrotechnikai klaszter igazgatója. A versenyben a megye javára szolgált a területén belül működő regionális városok és falvak társulásaival való pozitív együttműködés is. Vizsgálták azt is, milyen mértékben képes a megye kihasználni az európai uniós pályázati forrásokat. A prezentáció utolsó részében a közszféra és a magánszféra közti együttműködési lehetőségek formáit vázolták. Az Európai Tanács által szervezett megmérettetés célja, hogy kiemeljék azt a régiót, amely jó és kivitelezhető terveket készít. (jéem)



