2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!
Nyitra megye önkormányzata bízik benne, egy hónap elég arra, hogy minden feltételt teljesítsen

Cikk a nyomtatott kiadásból Lesz kórház Léván március elsejétől?

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Léva. Március elsejétől a Nyitra megyei önkormányzat veszi át a lévai és a nagytapolcsányi kórház működését. Legutóbbi közgyűlésükön a megyei képviselők megalapították azt a nonprofit szervezetet, mely a két intézményt üzemeltetné, miután még tavaly novemberben felbontották a szerződést a jelenlegi üzemeltetővel.

Mindkét fél szerint a másik miatt járhat rosszul a páciens(A szerző felvétele)

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

A megye az új szervezetet 66 ezer eurós (2 millió korona) alaptőkével indítja el, emellett 800 ezer eurós (24,1 millió korona) visszatérítendő, rövid lejáratú kölcsönt kap. A lévai kórház 330, a nagytapolcsányi 410 ággyal működik, a két intézményben pillanatnyilag 440-en fekszenek. A lévai kórháznak közel 550 alkalmazottja van, 450 fős az egészségügyi személyzet, ebből 70 orvos.

Marad valami

az épületben?

Viliam Soboňa, a lévai kórház igazgatója szerint lehetetlen egy hónap alatt elintézni a megfelelő engedélyeket, aláírni a szükséges szerződéseket, biztosítani az alkalmazottak zökkenőmentes átvételét, teljesíteni minden feltételt, ami egy kórház működtetéséhez szükséges. Jelenleg is tart a három hónapos felmondási idő, mely február 28-án jár le. Valószínű, hogy a kórházak vezetése bírósághoz fordul, a szerződésbontás felülvizsgálatát kéri, ez megint hosszú időre kitolhatja a helyzet rendezését. Ez nem érdeke a kórháznak sem, hiszen ilyen átmeneti időszakban nehéz hitelhez jutni, e nélkül viszont képtelen működni egy egészségügyi intézmény. A kórház ingóságainak legnagyobb része is a jelenlegi működtető vagy lízingtársaságok tulajdonában van, tehát ha távoznak, a berendezések, műszerek sem maradnak az épületben, ez is megnehezítheti az új szervezet helyzetét.

Újraindul, ha bezár?

Ha március elsején nem veszi át a működtetést a megye, evakuálni kell a betegeket – jegyezte meg Soboňa. Elmondta, kétségei vannak afelől, hogy a környező kórházak be tudják-e fogadni az összes pácienst. Ha hónapokra bezár az intézmény, nagyon nehéz lesz újraindítani, a szakemberek szétszélednek, az újrakezdés költségei, számításai szerint 6,64–8,3 millió eurót (200–250 millió korona) tehetnek ki. Martin Naništa vezérigazgató szerint a legnagyobb gond, hogy a kazánok nincsenek a kórház birtokában, így a megyei alapítású Energo SK hőszolgáltató túlszámláz, és átláthatatlanul állapítja meg a díjszabást. Csak az utolsó két hónapban 400 ezer eurót (12 millió korona) törlesztettek. Tudni kell azt is, a kórházak jelenlegi működtetői 2011-ig haladékot kaptak, hogy az EU-s szabványokhoz igazodjanak. Az új nonprofit szervezetre ez nem vonatkozik, tehát a jelenlegi épületben változtatások nélkül nincs esélyük kórházat működtetni. Másfél nap alatt 1500 aláírást gyűjtöttek a kórház megszüntetése ellen, Martin Naništa szerint az emberek mellettük vannak.

Hirtelen fontosak lettek

a betegek

Ľubica Burdová úgy gondolja, a mostani üzemeltetőnek egy dolga van, február 28-ig távozni. A megye felelősen áll a kérdéshez, tehát amint bejegyzik az új szervezetet, minden szükséges lépést megtesznek. Ha ennyire fontos a páciens a kórházak vezetőinek, akkor miért nem fizették az energiaszámlákat, miért engedték, hogy a megye helyettük állja a költségeket? A két intézmény jelenleg 900 ezer euróval (27,1 millió korona) tartozik, az összeg kétharmada a nagytapolcsányi, egyharmada pedig a lévai hátralék. Ha esetlegesen evakuálni kell a betegeket, a megye ezt természetesen körültekintően megtervezi, legfeljebb néhány napról lehet szó. Az Energo SK a tartozás ellenére nem tervezi, hogy az üzemeltető-váltásig lekapcsolja a fűtést, nem akarják a betegeket büntetni. Ami az ingóvagyont illeti, Ľubica Burdová elmondta, már megkezdődött a leltározás. A jelenlegi működtetőnek a 2005-ben átvett állapotban kell visszaadnia a kórházat, tehát akkor viheti el a saját tulajdonát, ha a megye is hozzájut a sajátjához. Ha a vezetés bírósághoz fordul, március elsejétől kötelességük továbbra is biztosítani az egészségügyi ellátást. (fm)