Anya és lánya együtt küzd

Karas Éva önálló, de állapota kiszámíthatatlan (A szerző felvétele)
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ
A 21 éves Éva alig 31 kiló, a külvilággal szinte csak az interneten keresztül érintkezik.
A betegség egyelőre gyógyíthatatlan
Karas Eszter, az édesanya elmondta, a lányán másfél éves korában fedezte fel az első apró csomót, hatéves korában már el is távolítottak egy ilyen neurofibrómát. Azóta évről-évre jelennek meg a daganatok a szervezetében, a meglévők pedig növekednek. Jelenleg a koponyacsontok alatt, a mellkasban, a nyakon, a mellékvesék felett vannak. Éva már átesett kemoterápián is, tavaly októbertől új, tulajdonképpen kísérleti gyógyszert szed. Február 10-én Pozsonyban, egy mágneses rezonancia vizsgálaton dől el, hogyan hatott ez a készítmény, segített-e vagy sem. Az új gyógyszer miatt gyakran hányingere van a fiatal nőnek. Néhány hónap alatt több mint hét kilót fogyott. Súlyosbítja a helyzetet, hogy Éva asztmás is, sokszor vannak köhögőrohamai. Havonta egyszer Pozsonyba mennek az onkológiai klinikára. Operálni egyelőre nem akarják. Félő, hogy megsérül valamilyen ideg a nyaki daganat eltávolításánál, ha valami baj történne, az egész arca lebénulhatna.
Nem jár a gondozási segély
Az ötven esztendős édesanya húsz évig volt nővér a zselízi kórház szülészeti osztályán. A kórház megszűnt, az asszony magatehetetlen édesanyját ápolta, aki egy éve hunyt el. Azóta nincs munkája, munkanélküli segélyre nem jogosult, férjétől közel tíz éve elvált. Már több alkalommal folyamodtak gondozási segélyért, de mindannyiszor elutasították őket. A Lévai Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal negatív döntése után a Nyitrai kerületi igazgatóságnál fellebbeztek, de ott is megerősítették a döntést. A végzés szerint Éva képes gondoskodni magáról. Karas Eszter elmondta, lánya állapota kiszámíthatatlan, állandóan figyelni kell rá, sehová nem mehet egyedül. Soványsága és a gyógyszerek miatt nagyon gyenge, vannak napok, mikor fel sem tud kelni az ágyból. Az egyik daganat a gerincét nyomja, a másik a tüdejét veszélyezteti. Erős fejfájások gyötrik, gyengének érzi magát, alig marad meg benne az étel. Rokkantnyugdíjat kap. „A szociális hivatal orvosa nem is találkozott a lányommal” – mondta Karas Eszter.
Fűtésre már alig jut
A két nő a lány rokkantnyugdíjából él, ez havi 301 e (9068 korona), más jövedelmük nincsen. Éva eladóként végzett egy lévai szakközépiskolában, de elhelyezkedésről szó sem lehet. A fiatal nő juttatásából fizetnek mindent, a számlákat, a gyógyszereket. Szerencsére a mentőautót és a legdrágább készítményt fizeti a biztosító, de még így is rengeteg a kiadás. Táplálék-kiegészítőkre, vitaminokra is szükség van. Nagy gond, hogy három éve rossz a kazán. Próbáltak kályhában fával fűteni, de a füst nagyon rosszat tett Évának, alig tudott lélegezni, fulladozott. Jelenleg két kis villanymelegítőt használnak, de ez hatalmas anyagi teher.
A pontrendszer szerint nem elég súlyos az állapot
Anna Brokešová a Lévai Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal szóvivője elmondta, egy részletesen kidolgozott pontrendszer alapján sorolják be az elbírált személyeket a hat lehetséges kategóriába – csak az ötös és a hatos kategóriába tartozók jogosultak gondozásra. Karas Éva ismételten a második osztályba került, tehát távol esik a szükséges fokozattól. Az elbírálást végző orvos a szakorvos véleményére támaszkodik, Éva esetében fokozott gondoskodást, de nem egész napos gondozás szükségességét állapították meg. A páciens látása, mozgása rendben van, mentálisan fejlett, önellátó, a gyógyszereit egyedül be tudja venni. Felülvizsgálatot bizonyos időközönként lehet kérni, az aktuális állapot dönt. Brokešová szerint meg kell vizsgálni, jogosult-e szociális segélyre az anya, de ezt neki kell igényelnie. (fm)



