PROGRAMELŐZETES
Drámák határhelyzetben
Nyitra. A Drámák határhelyzetben című konferenciára a tervek szerint 2012. szeptember 5-e és 7-e között kerül sor a nyitrai Konstantin Egyetemen, a Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének és az MTA Irodalomtudományi Intézetének közös szervezésében. A rendezvény a hagyományosan háromévente megszervezett nemzetközi iskoladráma-konferenciák sorozatába illeszkedik, s annak rangos hagyományait igyekszik folytatni. A 2012-ik évi nagyszabású szakmai tanácskozás helyszínéül a választás nem véletlenül esett Nyitrára, hiszen a város a régi magyar dráma történetében előkelő szerepet töltött be.
A drámák nagy része határhelyzetet jelenít meg: legyen az döntéskényszer, felismerés, eszmék, érzelmek, sorsfordító gondolatok ütközése. A határ fogalma nemcsak a fenti értelemben hozható összefüggésbe a drámákkal, hanem geopolitikai, metaforikus, műfaji viszonylatban is, korokra és korszakokra vonatkozóan: a határ elválaszt, elzár, de be is határol, pontosít, ugyanakkor elszigetel vagy egyértelműsít.
Az irodalom-, művészet-, egyház-, vallás- és kultúrtörténészek, néprajzkutatók, zenetudósok és egyéb szakterületek művelői számára egyaránt izgalmas lehet e határok kijelölése s a nyelvi, időbeli, térbeli, műfaji stb. határok és különböző értelemben vett határátlépések dokumentálása. A konferencia e határhelyzetek vizsgálatát tűzte ki céljául, a régi magyar drámairodalom egyes korszakaiban, a 19. század közepéig. (vi)



