A rejtőzködés misztériuma, avagy adalékok az MKP és a Most-Híd választási eredményéhez

LAMPL ZSUZSANNA

A modern társadalmakban, ahol az uralkodó politikai elitet demokratikus parlamenti választásokon a nép választja meg, a politikai szubjektumok modern eszközök segítségével próbálják megtudni, mekkora esélyük van a hatalomért folyó harcban. Ezek egyik közismert formája a közvélemény-kutatás.

A tudományos közvélemény-kutatás

A tudományos közvélemény-kutatás egyik alapvető ismérve a megfelelő mintavétel. További fontos tényező, hogy a közvélemény-kutatások sosem nyújtanak 100 százalékos érvényű eredményeket. Egész egyszerűen azért nem, mert a társadalmi jelenségek lényegéből adódóan ez lehetetlen. A közvélemény-kutatások általában 95 százalékos megbízhatósággal készülnek. De ez még nem minden. Ha például a megkérdezettek 19 százaléka válaszolja, hogy az XY pártra szavazna, akkor nem hazudunk, ha azt mondjuk, hogy ennek a válasznak 95 százalékos a megbízhatósága, de azt is tudnunk kell, hogy ez a 19% nem teljesen pontos adat. Azt, hogy mennyire pontos, és milyen intervallumban érvényes, az ún. standard hiba (más szóval hibahatár) értéke adja meg, amelyet még a mintavétel előtt ki kell számítani. Ha például a standard hiba értéke 1,3%, akkor elmondható, hogy az XY pártra 19% +/- 1,3% szavazna, vagyis az ún. konfidencia-intervallum 17,7% és 20,3% között mozog. Amennyiben az XY pártra a választásokon szavazók aránya beleesik ebbe az intervallumba (például 18,8%), akkor a becslés helyes volt.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet megbízásából 2001 óta készítek közvélemény-kutatásokat. Ez alatt az idő alatt 13 közvélemény-kutatást végeztünk, s ennek köszönhetően a kutatással kapcsolatos kérdésekre adott válaszok tekintetében is bőséges tapasztalatra tettem szert. Most csak a lényeget emelem ki. A válasz arra a két gyakori kérdésre, hogy kinek szólnak a közvélemény-kutatások és mire jók, alapvetően attól függ, hogy kinek tesszük fel ezeket a kérdéseket. Olyan beszélgetőtársak, akik nem társadalomtudománnyal vagy politikával foglalkoznak, általában azt szokták mondani, hogy a közvélemény-kutatás a politikusoknak szól, mert elsősorban ők akarják tudni, hogyan viszonyulnak hozzájuk a választópolgárok. De az ilyen felmérések azok számára is hasznosak, akik ugyan nem „hivatásból” űzik a politikát, ám valamilyen szinten foglalkoztatja őket, és tájékozottak akarnak lenni a pártok esélyeit illetően. Azt viszont még senkitől sem hallottam, hogy a közvélemény-kutatás úgy általában a választóknak szólna, ami arra enged következtetni, hogy azt gondolják, a felmérések eredményei nem befolyásolják őket választási döntéseikben. Mi az újságírók véleménye? Szerintük a közvélemény-kutatás mindenkinek szól: a politikusoknak, a média közönségének, de nekik, a médiatartalmak előállítóinak is. A politikusok számára egyfajta tükröt jelent, a közönségnek információt, a médiának pedig feldolgozandó és közlendő anyagot. A politikusok véleményei a legérdekesebbek: általában lefitymálják a közvélemény-kutatásokat. Nyilatkozataik kulcsszava a megbízhatatlanság: a felmérések nem megbízhatók, az ő pártjukat senki sem tudja megbízhatóan mérni, a választópolgárok körében szerzett személyes tapasztalataik sokkal megbízhatóbbak, mielőtt nyilatkoznának, meg kell nézniük, ki csinálta a felmérést stb. De az is elgondolkodtatott, amikor közvetlenül a választások előtt egy politikus azt mondta, hogy neki és a pártjának semmi szüksége a közvélemény-kutatásra, az a választóknak szól, hogy tudják, kit kell választani (a mai napig nem teljesen értem, mit akart ezzel mondani).

Kutatóként úgy látom, hogy a közvélemény-kutatás elsősorban annak szól, aki megrendeli. Ellenkező esetben miért költene pénzt valamire, amire nincs szüksége? S nem titok, hogy választási időszakban a politikai pártok a leggyakoribb megrendelők. Igazuk van, mert egy jó közvélemény-kutatás felettébb hasznos lehet. Abban rejlik a haszna, hogy: 1. segít megismerni a választópolgárokat; 2. segít bemérni egy meghatározott időszakban a politikai erőviszonyokat; 3. támpontokat nyújt a választási kampány megtervezéséhez, levezetéséhez; 4. bemutatja a lakosság aktuális hangulatát a felmérés időpontjában; 5. ellenőrző funkciója van: a megrendelő összevetheti saját, választópolgárokról alkotott képét a választópolgárok válaszai alapján kirajzolódó mozaikkal.

Egy jó közvélemény-kutatásból tehát nagyon sokat meríthetnek a politikusok, de igazából csak akkor, ha értik az eredményeket. Úgy tűnik azonban, hogy nem mindig értik. Önmagában véve ez nem lenne baj, hiszen egy politikustól nem azt várjuk el, hogy a közvélemény-kutatás legyen a szakterülete. Ebben a kutatók a szakemberek, s ők mindent szívesen elmagyaráznak. A baj ott kezdődik, hogy vannak olyan politikusok, akik azt hiszik, hogy ehhez is értenek, s nincs szükségük segítségre, tanácsra. Az első hibát pedig ott követik el, hogy a választók megismerését szolgáló adatok beható tanulmányozása helyett (ha ilyenek is szerepelnek a felmérésben) a választási preferenciák mágikus százalékaira figyelnek, vagyis arra, hogy mennyien választanák a pártjukat. Márpedig épp ezek azok az adatok, amelyek a leginkább „pillanatnyi” érvényűek, hiszen a választási preferenciák a társadalomban zajló eseményektől függően gyorsan változhatnak, ingadozhatnak. A választók megismerésére irányuló adatok viszont olyan mélyebb struktúrákat tükröznek, amelyek nehezebben változnak meg, tartósabb érvényűek, ezért sokkal inkább lehet rájuk építeni, mint a választási preferenciákra.

Aki megérti az elmondottakat, az talán azt is megérti, hogy egy kutató miért nem kedveli azt a kérdést, hogy ha egy pártnak ilyen és ilyen választási preferenciái voltak, akkor hogyan lehet az, hogy többen/kevesebben szavaztak rá a parlamenti választásokon. Hát úgy, hogy a választási preferencia és a választási döntés két különböző dolog. A választási preferencia a választópolgárok egy hipotetikus időpontban történő visszavonható, megváltoztatható szavazásának becslése, a választási döntés pedig egy konkrét, valós, nem visszavonható cselekedet eredménye. Ez persze nem zárja ki a közvélemény-kutatók arra irányuló törekvését, hogy minél pontosabb becslésekkel szolgáljanak, hiszen a lakosság választási preferenciáiról csakis ők tudnak adatokkal szolgálni. Nélkülük a pártok, a média és valamennyi közvélemény-formáló tényező, s maga a közvélemény is csak a megérzéseire és személyes, nem reprezentatív tapasztalataira támaszkodhatna.

Választási preferenciák

és eredmények 2010-ben

Az eddig elmondottak tükrében hasonlítsuk össze a választások előtti becsléseket a választási eredményekkel. Előbb nézzük meg négy ügynökség, a Focus, a Median, az MVK és a Polis által a 2010 márciusától júniusig terjedő időszakban mért választási preferenciákat. Az 1. ábrán az MKP, a 2. ábrán a Most-Híd választási preferenciái láthatók.

Az MKP négy ügynökség által becsült választási preferenciái 3,3% és 6% között, a Most-Híd preferenciái 2,3% és 6,9% között mozogtak. Júniusra vonatkozó adatokkal csak a Focus és az MVK szolgált, az utóbbi ügynökség adatai a választások napjáról származnak. Az MVK tehát a választások napján 5,6%-ot mért az MKP-nak, és 5,2%-ot a Most-Hídnak.

A vizsgált időszak egészét tekintve az MKP választási preferenciái három ügynökség szerint csökkenő tendenciát mutattak (Polis, Median, MVK). Ezzel szemben a Focus becslései stabilitásról árulkodtak, május kivételével, amikor hirtelen megugrott az MKP-t választók részaránya. Júniusban viszont újra visszatért az eredeti, 5,2 százalékos szintre.

A Most-Híd esetében a Median a másik három ügynökséghez képest alacsonyabb, de emelkedő választási preferenciát mutatott ki. Ennél lényegesen magasabbak voltak a Polis által mért preferenciák, de ezek fokozatosan csökkentek. Az MVK becslései szerint a párt egész időszak alatt a parlamenti küszöb környékén helyezkedett el. A Focus a Polishoz hasonlóan előbb magasabb értékeket mért, majd áprilisban nagy zuhanás következett be, ezt követően viszont egyre inkább felfelé íveltek a Most-Híd választási preferenciái.

Összehasonlítva a két párt választási preferenciáinak trendjeit, jól látható a két ellentétes tendencia – a csökkenés az MKP és a növekedés a Most-Híd esetében.

Amint említettem, júniusra csupán az MVK-tól és a Focustól rendelkezünk adattal, viszont csak a Focus közölte a standard hiba értékét (1,5%). Ezért a választási eredményeket csak a Focus legutolsó becslésével tudom összehasonlítani. Tehát: az MKP a parlamenti választásokon 4,33% szavazatot kapott. A Focus becslése 5,2% volt, de a standard hibával számolva ez 3,7%–6,7%-os konfidencia-intervallumnak felel meg. A Most-Híd pártot az urnához járulók 8,1 százaléka választotta. A Focus becslése 6,5% volt, ami 5%–8%-os konfidencia-intervallumot jelent. Vagyis a Focus becslései az MKP-t illetően korrektnek tekinthetők, a Most-Híd esetében pedig szintén súrolták a valóság határát.

A Fórum Kisebbségkutató Intézet a választási időszakban egyetlen közvélemény-kutatást végzett, mégpedig 2010 márciusában. Az ebből származó választási preferenciák szerint ha márciusban lettek volna a parlamenti választások, az MKP 5,1%-ot kapott volna, a Most-Híd 2,8%-ot. Mivel a standard hiba 1,3% volt, az MKP szavazatainak aránya 3,8%–6,4% között, a Most-Híd szavazatainak aránya 1,5%–4,1% között mozgott volna. Ha tehát a parlamenti választások márciusban lettek volna, s a két párt ugyanazt az eredményt érte volna el, mint júniusban, akkor az MKP-t illetően a Fórum becslése is helyesnek bizonyult volna. A Most-Híd pártra vonatkozó becslés azonban nem állta volna meg a helyét. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy a Most-Hídnak a Fórumnál mért választási preferenciáiban nem jelentek meg a szlovák választópolgárok szavazatai. Nem is jelenhettek meg, mivel a felmérés csak a Dél-Szlovákiában élő magyar népességet célozta meg.

Nézzünk egy további összehasonlítást. Az 1. táblázatban a parlamentbe bekerült pártok választási eredményét hasonlítom össze a júniusi választási preferenciákkal. A táblázat 3. oszlopában azon ügynökség preferenciája szerepel első helyen, amelyik legközelebb állt az adott párt választási eredményéhez. Ezenkívül a Focus eredményeit mindenhol feltüntetem, mivel ezek a standard hiba ismeretében pontosabban értelmezhetők. Tehát akkor is megjelennek a táblázatban, ha nem ezek a választási eredményhez legközelebb eső értékek, mint például az SDKÚ, a Smer és az SNS esetében. A Most-Híd és az MKP esetében viszont mindhárom rendelkezésre álló adatot feltüntetem, hiszen az olvasót valószínűleg épp ez a két párt érdekli legjobban. A táblázat 4. oszlopában a választási eredmény és a legutolsó választási preferencia közötti eltérés látható. Az 5. oszlopban a választási eredmény és a Focus által mért júniusi preferencia különbsége szerepel.

A legkisebb eltérések az SaS-nál és a KDH-nál mutatkoznak. Ami a konfidencia-intervallumot illeti, a KDH, az SaS és az MKP esetében a Focus becslései helyesek és a MostHíd esetében is a határon mozognak (amint ezt már fentebb említettem). Az SDKÚ, az SNS, s főleg a Smer esetében viszont a konfidencia intervallumon kívül helyezkednek el. Mivel a többi ügynökség mérésénél fennálló standard hiba értékét nem ismerjük, erről csak annyit mondhatunk el, hogy a Polis becslései pontosabbak az MVK becsléseinél. Ami pedig az MKP-t és a Most-Hídat illeti, az MKP-t valamennyi ügynökség felülértékelte, a Most-Híd pártot viszont valamennyi alulértékelte. Persze hasonló tendencia figyelhető meg az SNS-nél (felülértékelt) és a Smernélis(alulértékelt). Akikfigyeltéka parlamenti választások napján a televízióban a választási stúdiókat, biztosan emlékeznek rá, hogy az MVK exit pollja (a választások napján zajló közvélemény-kutatás) eredményeit és a végleges választási eredményeket összehasonlítva a műsorvezető megkérdezte az ügynökség igazgatójától, mivel magyarázza ezt az eltérést. Ő a rejtett szavazóra hivatkozott. Valóban létezhet ilyesmi? Mi ez, pontosabban ki az? Vagy ezek inkább elterelő manőverek, hogy a közvélemény-kutatónak ne kelljen bevallania tévedését? Az MKP és a Most-Híd választási eredménye is magyarázható ugyanezzel a jelenséggel? A hallgatás spirálja A szakirodalom azokat a választókat tekinti rejtett (látens) szavazóknak, akik valamilyen oknál fogva a közvélemény-kutatásnál nem vallják be,hogy kire szavaznának. A szavazóhelyiségben, a paraván mögött egyedül állva azonban már merik vállalni a választásukat. Ennek a rejtőzködésnek az az oka, hogy úgy gondolják, egyedül vannak a véleményükkel, és attól tartanak, hogy ha ezt nyilvánosan is vállalnák, akkor társadalmilag elszigetelődnének. Ezt a folyamatot írja le a hallgatás spirálja elnevezésű elmélet (Elisabeth Noelle-Neumann: The Spiral of Silence: Public Opinion -Our Social Skin, 1993), valamint a pluralizmus ignoranciája elmélet (Fischer György: Hihetünk-e a közvéleménykutatásoknak?, 2001). A hallgatás spirálja azt jelenti, hogy minél nagyobbnak tűnik egy csoport a közvélemény-kutatások szerint, annál inkább visszahúzódik a kisebbnek tűnő csoport. Ennek eredményeképpen a következő közvéleménykutatásnál a nagyobb csoport még nagyobbnak, a kisebb még kisebbnek fog látszani, s a reális erőviszonyok csak a szavazófülkében derülnek ki. Ez az elmélet ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a közvélemény-kutatásnak közvélemény konstruáló ereje is van, bár az elmélet megalkotója, Elisabeth Noelle-Neumann szerint az elsődleges „felelősség“ a médiáé. Ugyanis szerinte épp a média alakít ki egy képet, s az emberek ennek alapján feltételezik, hogy melyik csoport van többségben. Ennek a feltételezésüknek (is) megfelelően nyilvánítanak véleményt a közvélemény-kutatás során, a fentiekben leírt módon. Viszont ennek a közvélemény-kutatásnak az eredményei újfent a médián keresztül jutnak el a nyilvánossághoz.

A pluralizmus ignoranciája elmélet arról szól, hogy az emberek különféleképpen érzékelhetik a (politikai) véleményük alapján kialakult helyzetüket. Például van két párt és mindkét pártnak vannak szimpatizánsai. Az, hogy melyik tábor nagyobb, csak a választási eredményekből derül ki, de már a választásokat megelőzően is mindkét tábornak van véleménye, érzése arról, hogy ők kisebbséget vagy többséget alkotnak-e. Négy helyzet lehetséges. Az első a reális percepció, ami azt jelenti, hogy mindkét tábor helyesen észleli a saját helyzetét, vagyis a többség többséginek, a kisebbség kisebbséginek hiszi magát. Tükörpercepciónak nevezzük azt a helyzetet, amikor mindkét csoport, tehát a többség és a kisebbség is többségnek tartja magát. Fordított percepcióról akkor beszélünk, amikor a többség kisebbségnek, a kisebbség viszont többségnek hiszi magát. Az utolsó lehetőség a párhuzamos alulbecslés, amikor mindkét tábor azt gondolja, hogy kisebbséget alkot.
Lehetséges, hogy a magyar szavazók is rejtőzködtek? Azerre utaló egyik lehetséges jel - természetesen a választási eredményeken kívül - a bizonytalan válaszok (nemcsak a „nem tudja“, „nem tud válaszolni“, hanem az összes, tartalmilag bizonytalanságra utaló válasz) magas részaránya. Ugyanis nem jellemző, hogy egy közvéleménykutatásnál az emberek tömegesen direkt hazudnak. Sokkal inkább jellemző, hogy ha nem akarnak színt vallani, akkor a bizonytalanság álcáját öltik magukra.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet két utolsó közvélemény-kutatásának (2009 augusztusában 800-as mintán és 2010 márciusában 1022 megkérdezettel) eredményeit szemlélve elmondható, hogy a választási preferenciákban megmutatkozó bizonytalanság csökkent, hiszen 2009 augusztusában a megkérdezettek 22 százaléka válaszolta, hogy nem tudja, kire szavazna, 2010 márciusában viszont már csak alig 10 százalékuk (2. táblázat).
A csak a két pártot érintő más kérdésekben viszont magas volt a bizonytalanok részaránya. Például 2009 augusztusában arra a kérdésre, hogy melyik az elvárásainak leginkább megfelelő párt, 40% jelölte meg az MKP-t, 20% a Most-Hídat, s 40% válaszolta azt, hogy egyik sem. Arra a kérdésre, hogy miért szavazna az által a választott pártra, 23% válaszolt „nem tudom“-mal (Mészáros Magdolna, 2009, 41.). Persze ez a közvélemény-kutatás nem a választási időszakban készült, hanem két hónappal a Most-Híd megalakulása után, vagyis feltételezhetjük, hogy ezt a nagymértékű bizonytalanságot az új helyzet szülte. S ebből arra is következtethetünk, hogy itt még szó sincs rejtőzködésről, a többségi vagy kisebbségi választói státus érzékeléséről. 2010 márciusára viszont nem szűnik, hanem épp ellenkezőleg továbbra is fennáll ez a bizonytalanság. Ennek két példája látható a 3. és 4. táblázatban. Ezek az adatok azt is elárulják, hogy a válaszadók közül korántsem utasították el annyian a Most-Hídpártot, mint azt az MKP 51 százalékos és a Most-Híd 28 százalékos preferenciája alapján feltételezhettük volna.
A két párt választási eredményében tehát szerepet játszhatott a választók korábbi rejtőzködése. S ennek hátterében felfedezhető a pluralizmus ignoranciájának és a hallgatás spiráljának mechanizmusa. Vagyis a választópolgárok egy része - egész pontosan a MostHíd választóinak egy része, hiszen ha nem ők rejtőzködtek volna, akkor a választások eredményei minden bizonnyal fordítva alakultak volna - úgy érezte, hogy valós pártpreferenciájával kisebbségben van, s ezért nem akart vele nyilvánosan előhozakodni. Igen ám, csakhogy a Mediant kivéve a többi ügynökség előrejelzése szerint mindkét pártnak volt esélye bejutni a parlamentbe, hiszen az MKPnak 5-6 százalékot, a Most-Hídnak 5-6,9 százalékot jeleztek. Nem volt köztük akkora különbség, amiből a választók egyértelműen arra következtethettek volna, hogy a Most-Híd rosszabbul áll, hogy ez a tábor alkot kisebbséget. Sőt, a vizsgált időszak tendenciáját követve épphogy jobban állt, mint az MKP. Persze a választók (már akik figyelték ezeket az adatokat) a médián keresztül nem a preferenciák alakulásának trendjével szembesültek, hanem az épp legfrissebb preferenciákkal, s ezek alapján -legalábbis május végéig, amikor nyilvánosságra kerültek a Fórum márciusi eredményei - nagyjából kiegyensúlyozottnak láthatták a két párt versengését. Akkor hát miért érezhették mégis a Most-Híd szimpatizánsai, hogy kisebbségben vannak? Véleményem szerint itt több tényező együtthatása játszotta a szerepet.
Ami az MKP és a Most-Híd választási eredményeit illeti, nem az voltameglepő, hogy a Most-Híd bejutott a parlamentbe, hanem az, hogy az MKP nem jutott be. Ez a közvélemény-kutatókat is meglepte, annak ellenére, hogy amint azt bemutattam, a választási preferenciák alapján erre a lehetőségre is lehetett számítani. A választások után azonnal megindultak a spekulációk, hogy mi volt az oka az MKP sikertelenségének. Voltak, akik az áruló magyarokat okolták, de a legtöbben a kampányt. Voltak, akik az MKP kampányát, mások a MostHíd kampányát, amiért lekörözte (elmondásuk szerint az utolsó két hétben) az MKP kampányát.
A két párt kampányáról, azok tartalmi, vizuális és kommunikációs aspektusairól egy másik tanulmányt lehetne írni. Mindkét kampányról külön-külön, de még inkább a kettő kölcsönhatásáról. Most azonban csak annyiban foglalkozom a kampánnyal - mégpedig az MKP kampányával, hiszen az eredmények az MKP rovására alakultak -, amennyi ahhoz szükséges, hogy felvázolhassam a MostHídra szavazók rejtőzködésének lehetséges okait.
Az első tényező, amit figyelembe kell venni, a következő. Az MKP annak ellenére, hogy elegendő ilyen jellegű információval rendelkezik, olyan kampányt folytatott, mint aki nem ismeri a szlovákiai magyarokat, azaz a saját potenciális szavazótáborát. Mintha elfeledkezett volna arról, hogy a szlovákiai magyarok nemzeti és politikai értékrend tekintetében heterogén népességet alkotnak, a kétfajta értékrend összefonódásából keletkező típusokat nem is említve. Az teljesen biztos, hogy a kampány nem erre a tudásra épített. Hogy egészen pontosan miből indult ki az MKP, azt igazából csak a kampánystáb tudhatja, de a kampányt figyelve a következő három lehetőséget látom:
1. arra alapozott, hogy a szlovákiai magyarok homogén népesség, vagyis gyakorlatilag mind egyformák, a politikával kapcsolatban egyforma elvárásaik vannak, s ezeket az elvárásokat egyedül az MKP tudja felvállalni és teljesíteni;
2. a szlovákiai magyarok nem homogén népesség, de elég csak az egyik részét megszólítani - az MKP bizonyára úgy gondolta, hogy ez a rész alkotja a szlovákiai magyarok többségét;
3. a szlovákiai magyarok sokfélék, de azért mind magyar, ezért a párt az összes magyart meg akarta szólítani, s úgy gondolta, hogy ez sikerülni fog függetlenül attól, hogy nem minden magyar egyforma. Azt, hogy az MKP a kampány során nem vette figyelembe a magyarok heterogenitását, s ezen belül a többség véleményét, a következő néhány adat is bizonyítja.
Arra a kérdésre, hogy a közeljövőt tekintve mi aggasztja leginkább a megkérdezetteket, a következő eredményeket kaptuk (5. táblázat). 29 területből (itt csak az első huszonegy szerepel) a szociális, egészségügyi és gazdasági helyzet aggasztotta őket a legjobban, a kisebbségi helyzet csak ezek után következett. Egy másik kérdésben azt tudakoltuk, hogy a felsorolt 19 területtel mennyire elégedettek a megkérdezettek (6. táblázat).
Arra a kérdésre, hogy a jövendő kormánynak mely problémákat kell elsőként megoldania, a válaszadók 72 százaléka a munkanélküliséget, 28 százalékuk a gazdaság és egészségügy helyzetét említette, 25 százalékuk a szlovákiai magyarok helyzetének orvoslását. A magyarországi politikusok szlovákiai eseményekbe való beleszólását illető, 2009 augusztusából származó vélemények a 7. táblázatban láthatók. 2010 márciusában a megkérdezettek 79 százaléka értett egyet azzal, hogy fontos, hogy a szlovákiai magyar politikusok jó kapcsolatban legyenek a magyarországi politikusokkal. Ugyanakkor 55 százalékuk válaszolta, hogy egyetért azzal, hogy az anyanemzettel és a magyarországi politikusokkal való kapcsolattartás csak addig fogadható el, amíg nem sérti a szlovákokat és a szlovák politikusokat. 45% nem értett ezzel egyet.
Végezetül az, hogy melyik kormánykoalíciónak örültek volna a legjobban a válaszadók, a 8. táblázatban látható. A párt több megnyilvánulásából is arra lehetett következtetni, hogy nem abból indult ki, amit a szlovákiai magyaroknak az adatok szerinti többsége a legfontosabbnak tart, hanem abból, hogy önmaga mit szeretne (ezt viszont nem tudta hatékonyan „eladni“). Ebből kifolyólag sok választópolgár érezhette azt, hogy az MKP számára nem fontos az ő véleménye, s amellett,hogy ez egyre inkább eltávolíthatta őket a párttól, azt is gondolhatták, hogy véleményükkel kisebbségben vannak. Hiszen az MKP egészen a kampány végéig (sőt,avégéna62:28-as arány propagálásával még inkább; erről még szó lesz) többféle módon is ezt sugallta feléjük.
Ezzel egyidejűleg hatott a második tényező. Az MKP kampánya nem a választások előtt kezdődött, hanem Bugáréknak az MKP-ból való távozása, valamint a Most-Híd megalakulása után. Ennek a kampánynak az egyik legfontosabb üzenete a választópolgár számára először az volt, hogy vannak jó magyar és rossz magyar (ha egyáltalán még magyarnak nevezhető) politikusok, de később már az, hogy vannak jó magyar és rossz magyar választópolgárok, s ezek közül az előbbiek az értelmes, felelős emberek. S ez már valóban komoly ok a rejtőzködésre. Hiszen nagyon sok ember nem szimplán kisebbségi véleményűnek érezhette magát, hanem a rossz magyar bélyegét és a buta, felelőtlen ember bélyegét is rásütötték. S vajon ki szereti, ha megbélyegzik, s ki vállalja nyilvánosan is ezt a bélyeget? A rejtőzködőknek biztosan volt rá okuk, hogy ne vállalják.
Végezetül a harmadik tényező. A fenti folyamatok zajlása közben május végén, tehát csaknem két hónappal a felmérés után jelentek meg a Fórum márciusra vonatkozó választási preferenciái, amelyek szerint az MKP 51 százalékkal fölényesen vezetett a Most-Híd 28 százalékával szemben. A médiához eljuttatott anyagban ki volt hangsúlyozva s a megjelent hírekben is szerepelt, hogy ezek márciusi eredmények. Közvetlen a választások előtt azonban napvilágot látott az MKP hirdetése, amely viszont a stabil választók preferenciáiból számított 62:28 MKP és Most-Híd „állást“ emelte ki kissé ködösítve, hogy ez nem az összes megkérdezett preferenciája és teljesen elhagyva azt a fontos tényt, hogy ez az adat is márciusból származik. Ezek után a Most-Híd szimpatizánsainak egy része még inkább kisebbségként észlelhette saját magát, s ez még inkább megerősíthette a hallgatás spiráljának mechanizmusát, amelyből aztán a választási fülke magánya „szabadította ki“ ki őket.
A közvélemény-kutatások hatásával kapcsolatban további fontos jelenség a bandvagon- (utánfutó-) effektus, amelyet a szociológia egyik nagy mestere, Paul F. Lazarsfeld fedezett fel, amikor 1940-ben az amerikai elnökválasztással kapcsolatos választói magatartásokat vizsgálta. 1944-ben a The People's Choice című könyvében írta le, hogy a választók inkább azt a pártot támogatják, amelynek nagyobb az esélye a győzelemre. Úgy gondolom, hogy azMKPés a MostHíd választási eredményében ez a jelenség nem játszott szerepet, épp a már említett kiegyensúlyozott esélyek miatt. Ha viszont csak a 62:28-at vették volna figyelembe a választópolgárok, akkor a bandvagon elmélet értelmében az MKP-t kellett volna még inkább támogatniuk.
Ezeket a sorokat egy hónappal a választások után, azaz 2010. július 12-én írom. Az elmúlt hetekben olyan véleményekkel, politikusi és politológusi médianyilatkozatokkal is találkoztam, hogy az MKP politikusai túlbecsülték a párt választási esélyeit, folyamatosan 10 százalékról beszéltek, s ez okozta a vesztüket. Ugyanis sokan, akik eredetileg az MKP-t választották volna, annak tudatában, hogy a pártjuk az ő szavazatuk nélkül is bejut a parlamentbe, inkább a MostHídra szavaztak, hadd kapjon esélyt ez a párt is.
Kutatóként úgy gondolom, hogy előfordulhatott ilyesmi, de nem olyan mértékben, hogy befolyásolhatta volna a két párt választási eredményét. A közvélemény-kutatások elméletéből ismert az a jelenség is, amikor a „vesztésre állás“ mobilizálja a választókat, mégpedig oly módon, hogy még azok is elmennek szavazni, akik eredetileg nem akartak, csak azért, hogy az ő pártjuk nagyobb támogatást kapjon. A kulcsszó: a SAJÁT párt! Tehát senki nem megy el szavazni csak azért, hogy egy másik pártot támogasson a sajátja ellen, főleg ha ez az „ellenpárt“ olyan színekben van feltüntetve, amilyenben az MKP tüntette fel a Most-Hídat. Ez egyszerűen ellentmond a józan észnek. S ha mégis ezt teszik, akkor ez azt jelenti, hogy az adott pártot nem ellenpártként kezelik, hanem szimpatizálnak vele. Az elképzelhető, hogy a Most-Híd esetében is ez történt, de akkor ez újfent megerősíti, hogy ez a párt több embernek volt rokonszenves, mint az a választási preferenciákból kiderült. Vagyis ők megint csak a rejtőzködő szavazók kategóriáját szaporították.
(A tanulmányt teljes terjedelmében a Fórum Társadalomtudományi Szemle 2010/2.számaközli)

***

1. táblázat

Párt A párt választási
eredménye (%)
KDH 8,5
Most-Híd 8,1
SaS 12,1
SDKÚ 15,4
Smer 34,8
SNS 5,1
MKP 4,3

A választási eredményhez
legközelebb eső
júniusi preferencia (%)
9,2 (Focus)
7,1 (Polis)
6,5 (Focus)
5,2 (MVK)
12,4 (Focus)
15,9 (Polis)
12,1 (Focus)
32,3 (MVK)
29,5 (Focus)
6,2 (MVK)
7,7 (Focus)
5,0 (Polis)
5,2 (Focus)
5,6 (MVK)

Eltérés Eltérés
(%) Focus
(%)
+0,7 +0,7
-1
-1,6 -1,6
-2,9
+0,3 +0,3
+0,5
-3,3 -3,3
-2,5
-5,3 -5,3
+1,1
+2,6 +2,6
+0,7
+0,9 +0,9
+1,3

A választási eredmények és a választási preferenciák összehasonlítása (forrás: http://volby.sme.sk)

2. táblázat
2009. 2010.
augusztus március
MKP 49,4 50,7
Most-Híd 23,2 28,1
Nem tudja 22,1 9,4
A MKP és a Most-Híd választási preferenciái
a Fórum felmérései alapján (%) (forrás: Mészáros
Magdolna: A szlovákiai magyarok
politikai orientációja. Fórum Társadalomtudományi
Szemle, 2009. 4. sz. 33-49.)

3. táblázat
Jó döntésnek tartja, hogy egyes
politikusok kiváltak az MKP-ból? (%)
Igen 25
Nem 43
Nem tudja 32

5. táblázat
A közeljövőt tekintve
mi aggasztja Önt a legjobban?
1. A munkanélküliség 39%
2. Az egészségügy, szociális
gondoskodás helyzete 37%
3. A szegénység 28%
4. A gazdaság helyzete 19%
5. A közbiztonság, bűnözés,
a lakosság biztonsága 16%
6. A fiatalok helyzete 16%
7. Az életszínvonal 15%
8. A szlovákiai magyarok helyzete 13%
9. A magyar szülők szlovák
iskolába járatják gyerekeiket 11%
10. A szlovákiai magyarok
számának csökkenése 10%
11. A pályakezdők helyzete 10%
12. A romák helyzete 9%
13. A szlovák-magyar együttélés 9%
14. Az idősek helyzete 7%
15. Az asszimiláció 7%
16. A jogbiztonság 6%
17. A mezőgazdaság 5%
18. A szlovákok betelepedése
a magyar falvakba 5%
19. A környezetvédelem 4%
20. A lakáshelyzet 4%
21. A társadalmi közérzet 3%

7. táblázat
Milyen mértékben tartja helyesnek,
hogy Magyarország beleszóljon a szlovákiai magyarokat érintő kérdésekbe? (%)
Nem helyeslem, hogy beleszóljon 31
Kommentálhatja az eseményeket 45
Aktívan beleszólhat a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos ügyekbe 24

4. táblázat
Szimpatikus Önnek a Most-Híd? (%)
Igen, olyannyira, hogy szavaznék rá 30
Szimpatikus, de nem szavaznék rá 18
Nem szimpatikus 27
Nem tudom 25

6. táblázat
Mennyire elégedett az alábbi területekkel?

Inkább elégedetlen
1. A jelenlegi kormánnyal
2. A politikusokkal általában
3. Az ország gazdasági helyzetével
4. Szlovákia és Magyarország
viszonyával
5. Az emberek életszínvonalával

Részben elégedetlen
1. Azzal, ahogyan a magyarországi politikusok kezelik
a szlovák-magyar viszonyt
2. A szlovák-magyar viszonnyal Szlovákiában
3. Az MKP-val
4. A Most-Híd politikusaival
5. A jövedelmével

Inkább elégedett
1. A munkájával
2. Az egészségi állapotával
3. Az emberi kapcsolatokkal a lakhelyén
4. Lakhelyén a szlovákok és magyarok
együttélésével
5. Lakáskörülményeivel

8. táblázat
A felsoroltak közül Ön melyik kormánykoalíciónak
örülne a legjobban? (%)
SDKÚ, KDH, HZDS, MKP 38
SDKÚ, KDH, HZDS, Most 27
Smer, HZDS, SNS 1,6
SDKU, Smer 3
Smer, KDH, MKP 20
Smer, Most, HZDS 6,8
Smer, HZDS, MKP 3,4