A költő élete a filmvásznon és a képernyőn

KISS JÓZSEF

Műfaji bizonytalansággal találja magát szemben a Petőfivel kapcsolatos filmalkotások jellemzése. A költő alakja legtöbbször történelmi események, folyamatok ábrázolásában és utóéletének felvillantásában mellékszereplőként tűnik fel. Ezek között csupán néhány kifejezetten róla szóló, életrajzi megörökítés található. A filmtörténeti adatok szerint az első, Petőfi sorsát megelevenítő játékfilm 1922-ben, a költő születésének 100. évfordulójára készült. Ennek előjátékában Arany János személyén keresztül kapott szerepet a keretül szolgáló segesvári indíttatás. A barát és költőtárs képzeltében megelevenednek a Petőfi halálával kapcsolatos különböző legendák. Majd ezután követik egymást Petőfi életútjának eseményei és mozzanatai. Egyes történészek szerint a Deésy Alfréd rendezésében a filmvásznon életre kelt Petőfi-kép a kurzusfilmeket jellemző felfogást tükrözte, s mint ilyet kötelező volt minden moziban bemutatni. Mások viszont olyan sikeres alkotásnak minősítik, melyet hónapokig telt ház előtt vetítettek a mozikban. Ebben nyilván közrejátszott az is, hogy Petőfit a már akkor neves színész, a 27 éves Uray Tivadar, Szendrey Júlia szerepét pedig Bajor Gizi alakította. Hogy milyen is volt valójában az első Petőfi-film, mára nem állapítható meg, mert – elveszett. De fennmaradt Uray Tivadarról a korabeli sajtóban közölt, filmtörténeti ritkaságnak számító filmkocka.

A Petőfi alakjának megformálására kiszemelt színész kora a fiatalon elhunyt Petőfi lenyűgöző életműve iránti csodálat folytán a közfigyelem előterébe került. S ez filmtörténeti folklórszámba menő felhangokat kapott a harminc évvel később, a Rákosi-korszakban, Petőfi születésének 130. évfordulója alkalmából született nagyszabású történelmi film kapcsán. Ebben a 40 éves Görbe János alakította Petőfit. Minden idők legdrágább magyar filmjeként készült el a Föltámadott a tenger, mely 16-szorosába került egy akkori átlagfilmnek. Ironikus szellemességgel jegyezték meg a visszaemlékezők, hogy a harci jelenetekben felvonult az „imperializmus támadásának elhárításában előretolt ökölnek tekintett” magyar néphadseregnek majdnem a fele. A rendező Nádasdy Kálmán mellett a statisztéria mozgatásáért felelős beosztott számára külön feladatot jelentett a lovak csatasorba állítása. Három éven át folytatódó szüntelen „gyomrozás” eredményeként született meg az eredetileg Illyés Gyula elbeszéléséből készült forgatókönyv. Maga a forgatás majd egy évig tartott. A költő láthatóan már nem is törődött a végső változattal. Nincs nyoma annak, hogy a csehszlovákiai mozikban is vetítették volna a filmet, melynek mesterségesen felnagyított, helyenként hamis pátoszú lelkesítő hatásától ugyancsak tarthatott az itteni vezetés.

A húsz évvel később, a magyarországi hetvenes évekbeli hármas T (tűrés, tiltás, támogatás) kategóriáiban mozgó kultúrpolitika szabta korlátok és lehetőségek közepette jött létre a sorrendben harmadik Petőfi-film. A lanyhulás kifinomultabb eszköztárának a hatásmechanizmusa lehetővé tette a Petőfi sorsában rejtőző üzenet áthallásokkal élő kifejezésre juttatását. „Forradalmi passiójátékként” értelmezve jelent meg egyes reflexiókban Kardos Ferenc sajátos, nem csekély megdöbbentést kiváltó alkotásának ellentmondásos fogadtatása. A korabeli ismertető szerint a költő születésének 150. évfordulója alkalmából „600 pápai és budapesti diák elképzeli és újraéli Petőfi életét”. Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeinek és végkimenetelének „farmergatyás” felelevenítésébe belevetült az 1968-as diákmozgalmak példája. A csalódás mélyről fakadó fájdalomérzése űzi a menekülni kényszerülő fiatalokat a kukoricásba, s közben felcsendülnek Szörényi Levente előadásában az „Európa csendes, újra csendes...” dallamai. Persze a hivatalos propaganda megtalálta a maga szólamait, melyek szerint a forradalmiság hiányát érző nemzedéknek a szocialista építőmunka mindennapi feladataiban, azok becsületes teljesítésében kell megtalálnia a lelkesítő ösztönzés és romantika forrását és a példaadást.

A hetvenes években Petőfiről hatrészes tévésorozat is készült. A rutinos Horváth Ádám magasröptű intellektuális és politikai beütésektől óvakodva a jó értelemben vett népművelés stílusában kezelte a témát. A film időközben elszíneződött, de a televízió újból vetíthető állapotba hozta. A Petőfit alakító akkor 23 éves Józsa Imre egy interjúban elmondta, hogy számtalan filmszereppel maga mögött ezért az alakításáért kapta a nézők részéről a legtöbb dicséretet és a legtöbb elmarasztaló kritikát.

A hetvenes évek elején az 1968-as fejlemények csehszlovákiai utóhatása adta az ihletet egy méltatlanul feledésbe merült, de az elismerésre rászolgáló olyan Petőfi-portré filmes megalkotásához, mely a szlovák–magyar kapcsolatokban búvópatakszerűen rejtőző, hol szökőkút módjára feltörő kölcsönös számonkérések közötti egyfajta kegyelmi állapot termékeként is felfogható.

Som Petőfi (’Petőfi vagyok’) címmel sugározta 1973 szeptemberében, fő műsoridőben a Szlovák Televízió egyes csatornája azt az egyórás, a költőt belső monológjain keresztül bemutató filmkompozíciót, melynek forgatókönyvét Galán Géza írta (a rendező Stanislav Párnický volt). Ráadásul a televízió műsorlapjában ő maga közölt előzetes ismertetést. Igaz, utalt arra, hogy a nézők alighanem fejét veszik merészségéért. Többek között kimondta, hogy Petőfi a szlovákok számára nem származása folytán, hanem egyéniségének roppant kisugárzó erejével jelent igazi szellemi-erkölcsi értéket. A filmnek nincs a szlovákiai magyar sajtóbibliográfiában tetten érhető nyoma, azonban visszhang szlovák részről sem nagyon mutatkozott. Viszont magának a filmnek a beállítottsága alighanem szimpátiát válthatott ki szlovák értelmiségi körökben, legalábbis erről tanúskodik, hogy szerepet vállaltak benne Galán Géza kor- és pályatársai, akik mára a szlovák színészet elitjéhez tartoznak, de akkori neves színészek is. Petőfit Emil Horváth alakította, s ha csak nyúlfarknyi villanásokban is, de feltűnt az idősebb Mikuláš Huba.

Rokonszenvet nemcsak az igényes értelmiségiekben válthatott ki Galán Géza filmje. A Petőfi korának viszonyaiban és a költő életének alakulásában kevéssé jártas néző számára ugyan olykor nehezen követhetővé vált a Ján Smrek versfordításaival kísért jelenetek pergése, Petőfi szinte a megátalkodottságig menő, kompromisszumokra képtelen magatartása azonban az átlagnézőt sem hagyhatta érintetlenül. Főként az olykor már a robbanásig felfokozott kitöréseiben, amint azt megőrizte a televízió archívumában hozzáférhetővé tett eredeti munkapéldány. A néző számára képzettársításokat elindító áramkör teremtődött az akkor már elszabadult „konszolidáció” légkörével. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált azoknak az illúzióknak a csődje, melyek a husáki kompromisszumos megoldásokban reménykedtek.

Galán Géza filológusi aprólékossággal válogatta ki Petőfi életéből a következetes radikalizmus iránti hűség magával ragadó megnyilatkozásait. Viszont nem nagyon tűnődött el a forradalom társadalmi bázisában meglevő ellentmondások történelmi kihatásán. Ma sem népszerű az a szemlélet, mely szerint Kossuth államférfiúi nagysága éppen abban rejlett, hogy sikerült széles körű, a mégoly következetlen jobbágyfelszabadításon át, az ingadozó liberális nemességen keresztül az arisztokrácia egyes köreinek bevonásáig terjedő úgymond egységfrontot teremtenie.

S Petőfi megidézése ezen a ponton érintkezik a mával. A rendszerváltozás befejezetlenségéről kialakított tézis politikai programmá válását végigkísérte a márciusi ifjak radikalizmusának és a liberális álláspont szembeállításának a megideologizálása. Tartani lehet attól, hogy a Petőfi-filmek készítésével szembeni jó ideje tapasztalható közömbösség feloldását a közvetlen politikai érdekszolgálat újabb áramlatai indítják el. Egyelőre, egy közelmúltban rendezett ankét szerint a Petőfi életében előforduló egyes úgymond kínos mozzanatok eltussolása, így például szerelmi félrelépései foglalkoztatják a rendezőket. Az egyik, nyilván komolytalan szellemességnek szánt kiszólás szerint pedig a fiatalok számára igazából az akciófilmek mintájára készült, illetve az arról szóló történet hozhatna sikert, hogy a költőt az ufók tüntették el a segesvári harcmezőről.