Blogmustra
Szólásszabadság
Az Országgyűlés elfogadta a büntető törvénykönyv ama módosítását, amely a holokauszt nyilvános tagadását akár három év börtönnel büntetheti.
De népemet, a cigányságot, az úgynevezett szólásszabadságra hivatkozva, még mindig lehet alázni, pocskondiázni, nyíltan kollektíve bűnözőnek, parazita élősködőnek, munkakerülő, gyilkos, tolvajnépnek nevezni! A magyar televíziókban bátran, hosszú monológokban lehet cigány terrort vizionálni. Rádiókban, írott sajtókban lehet uszítani egy egész népcsoport ellen, százezrek emberi méltóságát sárba tiporva ezzel. A szólás szabadsága!
(A teljes bejegyzés Radics Béla blogjában olvasható: http://romaradicsbela.blog.hirszerzo.hu)
Tömegesen menekülnénk Kanadába
Magyarország első számú forrásországgá vált a menedékkérelmek tekintetében. Havonta több száz magyar fordul menedékkérelemmel a kanadai hatóságokhoz, közölte Jason Kenney, Kanada állampolgársági és bevándorlásügyi minisztere. Kenney nehezen tudja elképzelni azt, hogy Magyarországról igazi menekültek érkeznek, még akkor is, ha ők a roma kisebbségből valók. „Magyarország az Európai Unió tagja, demokratikus ország, ahol maradéktalanul érvénysülnek az emberi jogok. Jóllehet az ott élők kihívásokkal szembesülnek, nincs bizonyíték államilag folytatott üldöztetésre” – mondja Kenney. A magyar állampolgároknak nincs szükségük vízumra ahhoz, hogy beutazhassanak Kanadába, és Jason Kenney szakminiszter azt mondja, hogy a kanadai kormány jobb szeretné, ha ez így is maradna.
(A teljes hír a mandiner portálon olvasható: http://mandiner.hu)
A csendőrök villanyárammal vallattak
A csendőrségnek a magyar holokausztban vitt dicstelen szerepéről közöl írást a Rubicon. A szándék, hogy hiteles képet adjanak az állam egyik erőszakszervezetéről, mindenképpen dicséretes, csak azt ne higgye a gyanútlan olvasó, hogy ma a száz évvel ezelőtti megoldásokra lenne szükség. Nem hadtörténeti vagy rendészeti szakkérdéssel van tehát dolgunk.
Most, hogy egy erős parlamenti képviseletre esélyes szélsőséges párt, a Jobbik éppen a csendőrség feltámasztásában leli meg a magyar közbiztonság megerősítésének kulcsát, felettébb hasznos felidézni, hatvan éven át mik miatt is volt annyira rossz sajtójuk a kakastollasoknak. Meglehet, éppen azon okok miatt, amelyek ma annyira népszerűvé teszik őket a magyar szélsőjobboldalon. Ami nekik az újrafelfedezés öröme, az a történésznek nehéz kötelessége. Molnár Judit írásából kiderül, nem a „kommunista propaganda” festette véresre a csendőrparolikat. Hasznos dolog hát az emlékezés.
A népbíróságok 1951-ig 2473 egykori csendőrt marasztaltak el. Az elítéltek kilenc százaléka volt csendőr. Noha hiba lenne mindezt túlértékelni, mindenesetre e magas szám is arról tanúskodik, a csendőrség és a csendőrök meghatározó szerepet játszottak a zsidók és cigányok üldözésében és legyilkolásában. Nyilván, ez a körülmény sem teljesen mellékes a mostani szélsőjobbos újrafelfedezésükben. Véres nosztalgia, annyi szent.
Világos, hogy nem annak indult, de 1944-ben a csendőrség állami terrorszervezetté vált. Megszüntetéséért tehát nem kell könnyeket ejteni (épp elég okunk van mások miatt könnyezni), feltámasztásának ötlete pedig tragikomikus, bár esztelen korunkat híven jellemzi.
(Zádori Zsolt írása teljes terjedelmében a Heti Világgazdaság online-on olvasható: http://hvg.hu)
Trendi
Még egy éve is divat volt kinevetni a „fasiszta veszélyt”, futóbolondnak vagy pártagitátornak láttatni azt, aki azt mondja, többek ők, mint idegesítő hülyék, veszélyt jelentenek az országra. Természetesen a történelem nem ismételheti önmagát, Magyarország valahogy majd kilábal abból a megtorpanásból, presztízsromlásból, hangulatromlásból, amit a Jobbik térnyerése hoz. Nem fog a jogszabályokba átszivárogni a Jobbik őrülete, bár a BTK-szigorítási verseny, vagy épp a szociális kártya is több mint intő jel. De épp elég az is, hogy a rendszerrombolók erőteljesen jelen lesznek a közpolitikában. A középiskolákban (és egyes egyetemeken) pedig már ma trendinek számít a cigányozás, zsidózás.
(Petri Lukács Ádám írása teljes terjedelmében a a Heti Világgazdaság online-on olvasható: http:// hvg.hu)



